Bonni krónikák

Amby újabb blogkarneválra hívja a külföldieket, ahogy a címből kitűnik, a közlekedési szokásokról lesz szó. Egy képzeletbeli utazásra hívlak benneteket, amelyben keresztül megyünk Bonn városán, országúton hajtunk míg az autópályára nem érünk. Képzeletbeli utunk Frankfurti felé vezet majd az A3-ason és az egyik Raststatt-ban ér véget.

Képzeletbeli utunk jókora vargabetűt ír le, de képzeletben miért ne tehetnénk meg, főleg úgy, hogy egy nagyon szép útról írok.

A Münster platzról indulunk a garázshoz, gyalogosan. A lámpánál csak akkor megyünk át, amikor az zöldet mutat. A piros lámpa mellett egy "Légy példakép a gyereknek" tábla van, látványára szinte mindenki a járdán marad. A sietőket, aki a piros lámpa ellenére átrohan az úttesten, a többi gyalogos rosszalló tekintete kíséri. 

Gyalogos útunkat kerékpárosok kísérik. Ahol kiépített kerékpár út van, ott ők az urak (hölgyek). Még akkor is, ha a járdán megosztott gyalogos-kerékpáros rész van, a kerékpárosnak a részére felfestett területen gyalogost ritkán látni, ha mégis, akkor ne lepődjön meg, ha rácsengetnek, lehetőség szerint pedig siessen le az útjukról.

Elérjük az autót. Miután mindenki becsatolta magát (a hátsó ülésen ülők is), a sofőr gondosan ellenőrzi az úttesten és a járdán lévő személyek és kerékpárok állapotát. A követendő szabály: kereszteződésben gyalogosnak elsőbbsége van. Az autó (kerékpár) fékez, gyalogost átengedi anélkül, hogy annak meg kelljen állnia. A kerékpárosnak autóúton, kerékpárúton elsőbbsége van. Épp mert Te vagy az erősebb, neked kell rá vigyáznod.

A városban nem száguldozunk. 50-nel lehet menni, ezért 50-nel mész. Nem csak azért, mert néha radaroznak, hanem azért, mert őket így tanították. Ahogy viszont kiérünk a városból, máris többel mehetünk, máris többel megyünk. Az erdei úton már felfedezhető a kétféle sofőr: a tisztes őszes halánték (még ha fiatal is), aki komótosan vezet, nem csak betartva a szabályokat, de az ezek adta kereteken belül a számára kényelmes és biztonságos sebességet választva. Ő az, aki lefékez a kanyarok előtt, hogy akkor is meg tudjon állni, ha a beláthatatlan útszakaszon hirtelen elékerül valami. A másik típus a határon tartja az autót, a kerekek még éppen csak nem csikorognak, élvezi, ahogy a sebesség belepréseli őt az ülésbe.

Az autópályán válik igazán nyílvánvalóvá a különbség: azon a szakaszon, ahol nincs sebességkorlátozás, ott - aki tudja, teheti és élvezi, az nyomja is a gázt. Emlékszem, amikor 210-nél először még féltem, még Bonn előtt volt. Azóta jobban hozzászoktam a sebességhez, ma már nem zavar a 250 fölötti sebesség sem. Azért amikor egy Maserati 260 körül levillogott minket, az meglepő volt.

A lassabbak lassabban mennek. Problémát az autópályán számukra - éppúgy mint a gyorsan haladók számára - az előzés okoz. Képzeld el, hogy kényelmes, 140-es tempóban akarsz előzni. Amit nem látsz, hogy hátulról 240-nel egymásik autó érkezik. Ez olyan, mintha parkoló autóként akarsz kihajtani arra az útra, ahol kb 60-100kmh -val közlekednek a többiek. Nem egyszerű feladat. A gyorsak számára éppúgy veszélyes, hogy szinte bármikor kijöhet előzni egy lassabb autó.

A gyorsvezetők között van egy, remélhetőleg a kihalástól fenyegett faj, az Arschloch-ok, azaz seggfejek faja. Ők azok, akik a lassabban közlekedők hátsó lökháritójától 20cm-re autóznak 140-160-as sebességgel, megállás nélkül villognak, balra indexelnek, miközben Te az autód adta lehetőségeket maximálisan kihasználva probálsz előzni egy kamion konvojt. Az ilyenektől szoktam idegbajt kapni, és hiányolom a rendőri jelenlétet. Az autópályákat egyébként a fenti képhez hasonló plakátok szegélyezik. Remélhetőleg főleg a fiatalokra hatással van.

Előzéskor tehát mindig célszerű az óvatosság, én például előzés közben szinte folyamatosan a visszapillantó tükröt figyelem.

Az A3-as az egyik olyan autópálya, ahol még mindig előfordul, hogy hosszabb szakaszokon nincs sebességkorlátozás. A németek ugyanis csak ilyen helyeken száguldoznak. Ahogy előkerül a 130, 120, 100, 80, 60-ra korlátozó táblák (az utóbbi három építkezéseknél fordul elő), úgy lassulnak le az adott sebességre. A szabályozás szerint max. 20kmh-val lépheted túl a határértéket úgy, hogy ne vegyék el a jogsidat, azért ez a fajta gyorshajtás, főleg autópályán, előfordul.

Pihenésképp az autóút mentén lévő Raststatt-ban tudunk megállni. A személyes kedvencem Bad Cambergnél található, ahol isteni Bockwurst-ot lehet kapni, mustárral, zsemlével és finom Dallmayar Prodomo kávéval. A kávé nem olaszos, hanem lágy, elegendő tejjel, hogy ne kezdje el marni a gyomromat.

Összefoglalva, eltekintve a fenti seggfej típústól, a német sofőr udvarias, szabálykövető. Hatásuk a saját vezetési stílusomon egyértelműen érezhető. A zebránál minden körülmények között megállok. Ha kerékpáros mellett megyek és jobbra akarok kanyarodni, akkor várok addig, amíg a kerékpáros elhalad és csak utána kanyarodok. A sebességkorlátozásokat - ha észreveszem - nem lépem át. Kicsit öreglányosan vezetek, egészen Németországig. Ott aztán kihozom a paripákból ami bennük rejlik.

Amby kérésére a dudálásról is ejtek pár szót. A német autón a duda inkább dísz. Valóban csak vész esetében használják. Különben is, a dudálás hangos, ezzel zavarsz másokat, ami nagyfokú illetlenség.

Legalábbis bennem ez a kép alakult ki.