Kocka megírta én meg elmondom az utazóknak, hogy Amerikában az American Airlines keleti és nyugati parti járatai között egyszer 12,95 dollárért lehet internetezni. A videót megtekintve több fontos információt megtudhatunk:
Nem okoz problémát 10.000 méteren internet szolgáltatást nyujtani a járaton utazó minimum 100 utasnak (vajon hogyan jutnak el a bitek a szerverekhez?).
Nem veszélyes a légiközlekedésre nézve.
A mobiltelefon viszont még mindig tilos.
Sok pénzt elkölthetünk internetezésre a reülőn, még ha a Budapest-Bonn járaton épp azt az órányi offline tevékenységet élvezem.
Büszkén mutatom a blogúj dizájnját. Készült eredetileg Wordpressre, ingyenessé tétetett a Creative Commons jogok alatt (link lent), freeblogra igazította xsolutions, RSS ikont heggesztette Artlace.
Most nem csak szép, de tökéletesen illik a Bonni krónikákhoz. Mindez egybeesik az új elérhetőséggel, a bonnikronikak.hu -val. Természetesen bloganyánk, a freeblog keblein maradva. Épp ezért semmi sem változott, ám aki biztosra akar menni, használja a feedburneres RSS feedet a blog olvasására - így ugyan olvasás közben kimarad a dizájn élvezetéből, ám szorgos hozzászólásaitok közepette minden bizonnyal az RSS olvasók is részesülhetnek a látványban. Én már órák óta gyönyörködöm benne, és még mindig nem tudok vele betelleni.
... fordult velem elő, hogy a repülőre olyanok szálltak fel, akik nem is Budapestre akartak repülni. Az első alkalommal kifejezetten vicces volt, hogy Mallorca helyett Budapestet vették célba, nagy hőmérséklet különbség nem lehet a két hely között, viszont tengerpart híjján lehet, hogy csalódtak volna Budapestben.
Aki nem Budapestre akar repülni most szóljon, vagy hallgasson, amíg meg nem érkezünk.
Akkor jót nevettünk, mert azokat hívták ki, akik Mallorcára akartak utazni, még a kapitány is viccelődött a cockpitban. Most azonban benyomult a földi utaskísérő (azt hiszem így hívják azokat, akik a terminálon a jegyeket kiadják stb.) és elkezdett nagy hangon ordítani, hogy X.Y jöjjön a gép elejére.
A stewardess persze nem szólhatott rá előttünk, hogy "figyelj, ezt azért másképp kellene", ő csak levette a hangostelefont, és kihívta a két utast.
Lehet így is, lehet úgy is, és persze kúlturembernek lenni nem csak magyar tulajdonság.
Ez a bejegyzés nem jött volna létre, ha nincsenek az olaszok.
Két rádióadó top 10-es listáját néztem át. Általában ezeket az adókat hallgatjuk a rádióban, tehát azt hiszem ezek a toplisták relevánsak. Mint nagy zenerajongó, aki a dobozból kiszűrődő zajért rajong, fogalmam sincs arról, hogy ki kicsoda. Persze azért néhány nevet felismerek.
Ilyen például a New Kids, akiket már akkor se szerettem, amikor még fiatalok voltak és nem csak úgy néztem ki. Illetve nem mondhatom, hogy most se szeretném, mert még nem is hallottam.
Viszont Paul Potts-hoz hadd mondjak pár szót. Először is, már akkor hallottam őt énekelni, amikor nem volt a T-Com reklámfigurája. Persze azóta elárasztották vele a médiákat, ami szomorú. Egyébként épp itt van Kölnben (mondhatni a szomszédban) koncertturnén.
Azt tudom, hogy a cédéje a születésnapomon jelent meg tavaly, és hogy valamikor az elmúlt egy évben megrendeltem az Amazonról. Szerintem tök klassz, amit csinál, és csak dícsérednő, hogy hihetetlen kitartással, mindent pénzét az éneklésbe ölve képezte magát. A Hamupipőke története meg persze külön a filmvászonra méltó. Jééé, még hivatalos YouTube Paul Potts tévé is van.
Múltkor (talán márciusba) repültem az EasyJet-tel. Az egyik kedvenc elfoglaltságom a fedélzeti újság nyálazása. Már tanultam olyanokat, hogy honnan származik a magyar paprika, meg hasonló okosságokat. Most az EasyJet-es újság akadt a kezembe takarításnál, és gondoltam megosztom veletek, ők hogyan látnak minket, miket ajánlanak. Dőlt betűvel az én kiegészítéseim.
A reptérről
Autó bérlés: Használd ki az easyJet kedvezményét (egyszer kihasználtam a Germanwings kedvezményét, de nem éreztem kedvezményezettnek magam). Látogasd meg az Europcar asztalát vagy hívd a +36(0)14218370 -es számot (tessék megfigyelni a számokat, szerencsétlen külfödi sokáig fogja keresni a 06-ot). Nyitva 8-20 között heti hét napon.
Vonat: Az új vonat-szolgáltatás a Terminal 1-ről a Nyugati PU-ra visz be, menetidő fél óra. Jegyár: 300 HUF. Még nem próbáltam ki, de már kacsintgattam feléje. Valakinek van vele tapasztalata?
Taxi: A Zóna Taxi fix értékű fuvart aján 3000-4300 forintért. Telefon: +36(0)13655555. A Zóna Taxi legolcsóbb zónája is már 4000 forint fölött volt akkor, amikor az újságot megszereztem.
Busz: Az érkezési oldalról a 200-as busz visz be Kőbűnya-Kispest állomásra, ahol metró visz a központba. Vegyél két jegyet (203Ft darabja) és ne felejtsd el érvényesíteni őket. A Kö-Ki-re még nem küldtem senkit, akkor inkább a vonat. A Nyugatinál is át lehet szállni a kék metróra. Szerintem még talán gyorsabb is.
Mini Busz: Reptéri szolgáltatás a városba és a városból. Jegy: 2300Ft. Persze nem írhatják le a retúr jegy előnyeit, viszont azt se írja, hogy háztól házig visz.
Jó étvágyat
A füzetben komplett címek vannak.
15€-ig: Ételbár (1 Kéthly Anna tér) Miután meglátogattad a zsidó negyedet, ugorj be egy alkalmi ebédre - ami cirka 3€-ba fog kerülni. A menü naponta változik, a kiszolgálás kantinszerű.
30€-ig:Bukhara Bár (174 Ördögárok utca) Nem magyar, de milyen sűrűn van lehetőséged üzbég ételt enni a shashlyktól (húsos kebab) a samsasig (samosas) - és vizipipát szívni. Persze az ember azért jön Magyarországra, hogy üzbég kaját egyen. Meg mintha nem lehetne otthon is elég sok helyen vizipiát szívni. Persze lehet, hogy az angoloknak ez kuriózum.
50€-ig: Callas Bár & Café (20 Andrásy utca) Közel az Operához, Budapest egyik legsikkebb (legszebb, legdivatosabb) utcáján. Az étterem kínálatában szerepel az olcsó reggeli és kávé egész nap, de igazi fényét este kapja meg a hangulatos világításban és a kitűnő ételekkel, beleértve a kiterjedt sushi kínálatot.
Exclusive: Rosenstein (3 Mosonyi utca) A családi étterem számos hagyományos magyar és zsidó étkeket kínál. Ne hagyd ki a házilag füstölt húskínálatot.
Night fever
Visszafogott: Gloria Jean's Coffees (96 Dózsa György utca) Kényelmes környezet, számos tea és kávékülönlegességeket kínál, valamint sütiket és szendvicseket.
Élő zene: Cream Restaurant and Music Pub (28 Dohány utca) Nem csak kiváló ajánlat élő zene hallgatására, de meglátogathatod a Szivar Szobát a létesítményben, ahol az egyik leghíresebb magyar író, Mikszáth Kálmán írt néhányat a főbb művei közül.
Későn & táncolva: Creol (7-8 Roosevelt tér) Egy pillanatra sem unalmas az élő zenével és a neves DJ-kkel, plussz mérföld hosszú a koktél listájuk is.
A földön
Vásárlás: A helyszínen tervezett szövetekkel és kiegészítőkkel a Home Art segítséget nyújt az otthonukat egyedi atmoszférába öltöztetni kívánóknak (6 Perc utca). Azt hiszem itt veszi Nagydarab és unokatesóm is a tipikus magyaros népművészeti dolgokat. De lehet, hogy tévedek.
Insider tip: Nézd meg a "Low Festival"-t a holland-flamand kultúrfesztivált, a design-tól a zenéig, filmekkel, táncokkal és irodalommal.(március 12-ig volt, csak magyarul)
Kulcspont: Miután végigjártad a hírás Vásárcsarnokot(Fovám tér), fedezd fel a környező területet. Nézd meg az antik cuccokat a Csarnok Bizi-ben (5 Csarnok tér)
Ebben a hónapban: Az egyik legnagyobb esemény az évben a Tavaszi Fesztivál március 14-30 között. Zenekari és kamara zene, egyházi zene, opera és operett, táncok és egyebek.
Egy napos út
Martonvásár - Alig 20 kilóméterre Budapesttől nyugatra van Martonvásár, ahol Beethoven megírta az Appassionata Sonata-t. Látogasd meg a neogótikus Brunswick kastélyt és a csodaszép parkját.
Nem is tudtam, hogy Beethoven élt és alkotott Magyarországon. Na pont az ilyen infokért szeretem ezeket az újságokat olvasni.
Szokások
NO WAY az eredeti angolban, de szerintem a szokások jobb fordítás. Húsvétkor még ma is él Magyarországon az a szokás, hogy a nőket meglocsolják. A férfiak kölnivel vagy vízzel öntözik meg a nőket, amiben valószínüleg termékenységi rítus keveredik a víz megtisztító és gyógyító tulajdonságával.
A leírást angolul megírta: Deborha Goretity
Az EasyJettel egyébként Berlin (Schönefeld), Dortmund, Geneva, London (Gatwick és Luton) úticélok között válogathatunk.
EasyJet ingyenes utikalauza Budapestről. Az ingyenes kalauz teljesen más úticélokat kínál. Érdemes mazsolázni köztük, hogy jobban megismerjük, mit is lát rólunk a külföldi (és persze arra is tipp, hogy mi magunk hová menjünk).
Nem linkelek rendszeresen youtube videokat, de erre már azóta készülök, hogy elöször megláttam a reklámot a tévében. A reklám egy olyan céget reklámoz, ahol elektronikai ketyeréket és Do-It-Yourself cuccokat árul. A szlogen: "Conrad - tele ötletekkel".
Elvonási tünetek jelentkeznek nálam. Az alvási problémáim behatárolása miatt déli 12 után igyekszem letenni a kávésbögrét. Ez különösen nehéz olyankor, amikor már eleve rosszul aludtam, és különben is jól esne a munkához egy kis kávé.
Mivel erről ma (is) le kellett mondanom, ezért két órája ásitozva járkálok az irodában, és vágyakozó szemmel szemezek a kávéskannával.
Írtam, hogy jelentkeztem a BOK-ra, és most az a hír járja, hogy talán könyv is lesz belőle. Teljesen felvillanyozódtam, mert ha valóban lesz könyv, és én is belekerülök, akkor ez lesz az első nyomtatásban megjelent énem.
Már most felírhatnak, hogy egy tucat könyvet veszek majd, ükunokáimra való tekintettel. Mert megint vettem sikeresen egy üknagynénis könyvet, és ez nagyon jó érzés.
Mióta a kollégám közelebb vitt minket a geocaching nevü csodához, azóta próbálunk mindenki mást is megtéríteni, és megmutatni, hogy ez a hülyeségnek tűnő izé nem is hülyeség. Próbáltuk ezt Bremenben is, de egyszer sem sikerült. Próbáltuk egyedül is, de úgy se sikerült (nem találom, lehet nem írtam. Voltunk VW Bogár kiállításon, utána kerestünk multicache-t, nagyon keresgéltük, tutira ott kódorogtunk körülötte, és a cache meg nem volt ott. Vagy nem láttuk).
Most P vett egy kis GPS-t, ahhoz vett mindenféle térképeket, hogy ha mennek bringával kirándulni, akkor legyen hozzá egy jó GSP-ük. Jó kis szerkezet, tipikusan outdoor, leeshet, meg nedves is lehet, de baja nem lesz. Ráadásul 10+ órán át működik, a PDA-m talán 1 órát bírja GPS működésben, tehát persze irigy vagyok. És még térképek is vannak hozzá.
Ja, és sokkal pontosabb, mint a PDA-m. Ennyi mindennel felfegyverkezve kerestünk két célpontot, egyet, amit már megtaláltunk, meg egyet, amit még nem ismertünk. Előbbit azért, hogy P-ékkel is legyen sikerélményünk: tudjunk nekik egy olyan cache-t mutatni, ami megtalálható.
Egyeztettük az adatokat, a múzeumi multicache-t kinyomtattuk, elindultunk, s lás csodát, az elsőt M - kis segítséggel - meg is találta. A kis segítség kell, P-ék gyerekkora jóval régebben volt, mint a miénk, elfeledkeztek már arról, hogyan is kell kincset keresni.
A második izgalmasabb volt, hiszen azt mi se ismertük. Találtam is rögtön eldugott könyveket (erről majd holnap írok, kell a minden napra egy mese), a GPS meghülyült, ide-oda ugrált, nem mutatta mi a helyzet. Persze jól félre is vezetett a leírás, az volt oda írva, hogy "két megfigyelő" és mi a két biztonsági kamerára gondoltunk, ami hülyeség, mert privát területre soha nem dugnak el semmit.
De aztán megtaláltuk, pontosabban P találta meg a bokorban, lett is nagy örömködés. Szép nagy doboz volt, sok minden volt benne, a logbuch meg tök aranyos volt.
Jut eszembe a logbuchról, hogy annak idején ifjú leányzó és kicsit startrek fan koromban akartam írni egy Pascal programot (mond ez valakinek bármit is?), hogy abba írjam a naplómat. Volt ez talán 15 éve, mert akkor tanultam Pascalt. Logbooknak neveztem, mert Picard is mindig abba beszélt. Ez csak úgy eszembe jutott, hogy már akkor is digitálisan akartam kiírni a grafomániámat.
A sikeres cache után Alter Zollnál ittunk mindenfélét, én pl. egy Tinto de Verano-t, bor+limonádé (cukor nélkül) kotyvasztását, ezt a meleg időben mennyei üditő italt. Ettünk is, hogy spanyolnál maradjuk Patatas Bravas-t, ami Tapas féle, héjában és kemencében sült krumpli megszórva chili porral mellé cuppantva allioli.
Talán már említettem, hogy a látogatás a kajálás jegyében telt, tehát ezek után sétálni mentünk, lemondtuk a némafilmet, viszont elhivtuk R-ékat (aki kivételesen Bonnban volt) Addi büféjébe. A többség persze az isteni Lennéschnitzelt ette, én báránysteak darabokat ettem salátán, a változatosság kedvéért héjában és kemencében sült krumplival, egy cuppanat majonnézzel. (A majonnéz és az allioli fokhagyma tartalmában tér el egymástól, de ez esetben ez sem volt igaz - az allioliban sajnos nem volt fokhagyma).
Mondanom sem kell, a vacsora után gurulni is alig birtam, és elmélázva gondoltam a zabáró rómaikra, akiknek erre jó megoldásuk volt - amit én tuti nem alkalmaznék. Este rumszopogatás történt, illetve én megcsókoltam az erőspaprikás pálinkámat, ami jótékony hatással volt az emésztésemre. Egy nőies büfizés után pihentető éjszakát élhettem át.
Mindebből úgy tűnik, hogy igenis kávéfüggő vagyok, ami negatívan befolyásolja az éjszakai alvásomat. A látogatás alatt csak reggel ihattam kávét, és minden éjszaka úgy aludtam, mint a bunda. Mindez lenni nagyon szomorú, mert már annyira rászoktam, hogy ha álmos vagyok, akkor kávét iszom.
"Hétvégén" - azaz szerdán+csütörtökön brémeni látogatás volt szerencsénk. Már hétfőn nekiálltunk rendbetenni a lakást, a kis vickeket-vackokat elpakolni, mindent letakarítani, mert hát a vendég az vendég. Kedden estére, úgy épp időben, sikeresen készen is lettünk, mikor is meglepően korán beállított P+M. A vacsorát a szokás szerint Jimmynél költöttük el, a jó időre való tekintettel a "kerthelységben".
Vacsoránknak tanúja is volt, méghozzá egy kis patkány személyében. Ez két okból is különös. No nem az, hogy patkány volt, hanem az, hogy nappal volt. Patkány ugyanis - még ha nem is látjuk - van minden városban. Azt mondják annyi patkánnyal lakunk együtt, mint emberrel. Láttam már patkányt Münchenben és Bonnban is - Budapesten még nem, ott úgy tűnik jobban félnek e kis dögök. Viszont csak éjszakánként. Ez a kis fekete dög, fehér pamaccsal meg ott rejtőzött a virágosládák alatt.
Néha kidugta az orrát, de ha valaki hirtelen mozdulatot tett, akkor gyorsan eltűnt. Szerintem valakitől megszökhetett és nem vadon élő patány volt. Persze kellemetlen, ha egy vendéglő környékén rágcsálók vannak.
Közben érkezett egy elégedetlen volt munkatárs, akinek hangos szavaira rögtön felpattant pár markosabb vendég, és Jimmy "segítségére" sietett. Nyugisan kitessékelték a hangoskodót, türelmesen meghallgatták problémáját, ott álltak mellette, míg lenyugodott és haza nem távozott. Megnyugtató volt látni, hogy ennyire nyugisan kezelik a helyzetet.
A vacsit Martinnál öblítettük le - mondhatni ez is szokás szerint történt - de nem maradtunk sokáig, mert mindenki volt nagyon fáradt. Ők az utazástól, mi a takarítástól.
A látogatás egyébként is a nyugalom jegyében telt. Persze kivettünk szabadságot. Szerdán kiadós reggeli után (na igen, a látogatás, mint minden bremeni látogatás, akár itt, akár ott, akár amott, az étkezés jegyében telik) megmutattuk a wii-nket. P-ben és M-ben lelkes játékosokra találtunk. Délután elsétáltunk és südwestert kerestünk. Ahelyett, hogy elmagyaráznám mi ez, inkább szereztem egy képet róla.
Mire mindent befejeztünk, addigra pont elérkeztünk az est fénypontjához, a volt kollégákkal történő találkozáshoz. Mint decemberben, úgy most is a Pathos-ba mentünk, ami egy jobb féle olaszos vendéglő. Volt.
Egy túlbuzgó pincérlányt kaptunk, aki mindig megkérdezte, hogy minden jó-e, de amikor rendeltem valamit, akkor elbújt. Ráadásul az előételt (5-ből hárman rendeltek) egyszerre hozta a főétellel, ami részben a mi hibánk is, mert az előételesek rábiccentettek arra, hogy jöhet minden a főétellel.
Az asztal tele lett, Nagydarab meg valami báránysajtos pizzafélét kapott, mert elértette a csaj a számokat, miközben ő valami tésztafélét rendelt.
Minden jó, ha jó a vége, jött két kolléga is, jót beszélgettek, beszélgettünk. Volt még pár korty a Bolyhos féle pálinkásüveg alján, elfogyott az is, miután tizenegy felé hazatértünk. Mert hogy csak nekünk volt szabadságunk, a többieknek nem.
Már rég meg szerettem volna mutatni, de valahogy sose volt rá érkezésem. Biztos emlékesztek még a foci Európa Bajnokság német-török fordulójára. Már előre aggódtak, hogy bárki nyerjen is, micsoda hajcihőre lehet majd számítani a városokban, hiszen a németországi törökök Európa legnagyobb kisebbségét adják, mi több, a harmadik legnagyobb törökök lakta közöség Berlinben található.
Bekerültem a Goldenblog hely szelleme blogjai közé, aminek nagyon örülök. Szavazzatok rám, jó sokan, bár szerintem akkor is sokkal jobb blog a The Italian Job pl. (meg más klassz expat blogok is vannak, de bennük a közösség összefogó / megszervező erőtkülön értékelem)
Szombaton házavatóra voltunk hivatalosak. Ez volt az első házavatónk, így együtt, lakásavatóként a második. Féltem tőle, mert feltételeztem, hogy egy csomó idegen ember is lesz, és lám igazam volt, ámde mégsem volt félelmetes. Sütöttem pogácsát is, mostanában nem fehérlisztből csinálom, hanem búzalisztből és olyan érdekesen régimódi kenyérke kinézete lesz. Mint valami hamuban sült poginak.
Tehát csináltam pogit, mert kérték, hogy vigyünk valamit, és úgy gondoltam, hogy ez azért mégis csak más, mint a többi. Más is volt, több mint a fele elfogyott, mire távoztunk, pedig nem volt reklámja se. Akinél láttam, annak ízlet (merthogy megkérdeztem). Egyébként rengeteg kaja volt, szinte semmiből se fogyott el lényegesen több, mint a fele.
Szerencsére a sok idegen ember között volt néhány ismerős is, persze a házigazdákon kívül, akiket viszont nem foglalhattunk le teljesen. Én se lógtam végig Nagydarab nyakán, jól elosztottuk magunk között az ismerősöket.
Mivel éjfélkor zár a garázsunk, és jó 45 percnyire költöztek tőlünk, ezért 11 után nem sokkal hazaindultunk. Az út, mondhatni, minden érdekesebb esemény nélkül telt el.
A nappal kapcsolatban megjegyezendő, hogy 6szor telefonáltam Nagydarabnak, még üzenetet is hagytam, de nem értesítette őt a telefon semmilyen módon (illetve az üzenet szerda reggel meg is érkezett). Ebben az a szemétség, hogy míg én sütöttem, addig ő a tüzoltók buliját nézte a Münsterplatzon, és igazán vehetett volna tejet, ami viszont kellett volna az élesztőhöz. De így persze nem vett.
Ja, és csináltam videót arról, hogy mit énekelnek a németek tábortűznél gitárral (tűz sajnos nem volt), de Nagydarab azt mondta, hogy ne rakjam fel, mert privátszféra. Szerintem a videó tök sötét, nevek sincsenek rajta, azaz senkit se lehet felismerni, de azért inkább mégse rakom fel. Jobb a békesség.
Most jutottam el oda, hogy néhány dolgot leírnék a blogba, ha még véletlenül se olvasnák olyanok, akik ismernek. De mert olvassák, ezért nem írom le. Pedig nem így indult ez a blog.
Euthymia játékba hívott, és én sokáig gondolkodtam, hogy kinek adhatnám tovább. Ott van pl. a theitalianjob magyar és olasz szekciója, meg gus, aki második lett komplex blogok között a goldenblogon. Őket rendszeresen olvasom, és náluk mindig találok valami klassz dolgot. Ambyék rendszeresen játékba hívnak bennünket, Gus sorozatai, főleg a blogbuzi dolgait olvasom szeretettel. Ezek a sorozatos dolgok nagyon jók, másnál nem nagyon látom, ezért is gondoltam rá a kreatív díjjal.
Sajnos itt meg is akadtam, mert a többi blognál hasonló kreativitást nem tapasztaltam. Sőt, igazából úgy érzem, hogy én sem érdemlem meg ezt a megtiszteltetést. Ettől függetlenül nagyon büszke vagyok rá :) - Köszönöm!
Ps: nem sikerült 5 blogot összeraknom, de rajta vagyok, és akkor kiosztom a magam kreatív blogger díjait.
1990. október 3. A német újjáegyesülés ünnepe. Horn Gyula állandó vendég valamely kisvárosban, megemlítik a bátor magyarokat, akik lebontották a vasfüggönyt. Munkaszüneti nap. Megszünt a DDR, az oszik (keletnémetek) köztünk élnek.
De nem az olimpián. Az első német olimpiai érmet a 2008-as pekingi játékokon nem Németország kapta, hanem NDK, a Deutsche Demokratische Republik, amely már 18 éve nem él, egy ország, amely 1992 óta nem indul olimpiákon.
Már ezerszer meg akartam mutatni, de csak most jutottam el oda, hogy fel is töltsem a képet (remélem nem szúrja el a dizájnomat), hogy milyen apró és vacak sárgabarackot árulnak Bonnban. Nos a képen nagyon nem látszik, de az ott mellette nem szőlő, de valami hasonlóan aprószemű dolog. A probléma az, hogy a barack se sokkal nagyobb. Megvenni nem vettem, mert előtte való hétvégén vettem Lajosmizsén ezerszer szebbeket.
A fentieket egyébként Törökországból importálták.
Na most azt szeretném a tisztelt mezőgazdászoknak mondani, hogy ha nem tetszik tudni eladni az árut otthon, akkor mi lenne, ha olyan nagy üzleteket, mint az Aldi céloznának meg - persze ehhez össze kellene fogni - és oda adnák el. Én pl. sokkal szívesebben vennék magyar sárgabarackot németben, mint törököt, amik picik és ráncosak, mint a kényszerérett sárgabarackok úgy általában.
Nem mintha bármi kifogásom lenne a török élelmiszer ellen.
Van hétvége, amikor minden összejön és van, amikor láblógatni sincs kedvünk, annyira unalmas az egész. Az utolsó júniusi hétvége az elöbbi csoportba tartozott. Míg vasárnap a sörbörzén voltunk, addig szombaton nagyon kalandosan jutottunk el Koblenzbe, a vásári mutatványosok (Gaukler) fesztiváljára. Tavaly is voltunk, de akkor nem írtam róla, mert nem kaptam meg Nagydarab fényképeit. Márpedig fénykép nélkül nehéz róla mesélni.
Most, hála az új céges telefonomnak, én is tudtam fényképezni. Persze most messze nem volt olyan jó, mint tavaly, az idő se volt olyan szép, meg úgy egyébként is.
Nos, idén vonattal mentünk, ami jó ötletnek tűnt, mert tavaly volt Mojito a nagysátorban, és Nagydarab is akart inni. A kaland már a bonni állomáson kezdődött, ahol volt 1 darab működő autómata, ami nem akarta megenni az aprópénzünket, pedig nagyon próbálkoztunk. Jegyvásárlásra volt egyébként 5 kerek percünk, ráadásul vágányt is kellett váltani, tehát a jegypénztárban történő vásárlást kilőttük. Szerencse, hogy J-ék eggyel arrébb szálltak fel, náluk pedig jobban működő autómaták voltak, ezért Bad Godesbergtől már "legálisan" utaztunk a szerelvényen.
A Koblenzig tartó egy órás úton aztán ezerszer megfogadtuk, hogy ezt az utat nem éri meg, csak a legjobb Mojito, és bár a Mojito nem volt rossz tavaly azért ennyire jó se volt. És mert én úgyse iszom annyi alkoholt, legközelebb vezethetek én.
Koblenz egyébként egy nagyon szép város a Gauklerfest pedig pont a belváros legszebb részeiben van. Lassú nézelődés és egy közepes kávé után az éhségünket próbáltuk csillapítani, bár az éhség csak J-ékre volt igaz, mi ugyanis előtte ettünk valamit. Ezért nem rendeltem sokat, csak az előételek közül egy "Club Sandwich Eintsteint". Ahogy a képen is látszik, ez nem sikerült túl kicsire. Minden ízében ízletes költemény persze sikeresen elfogyott, csusszant utána egy kávécska is. Mint Koblenz belvárosának egy patinánsabb étterméről van szó, az árakról inkább ne beszéljünk.
A vacsora közben volt egy apróbb vihar is volt, kicsit lehült a levegő valamint eltűntek
a nézelődők, de még így is elegen maradtak, ahogy azt az alábbi képek bizonyítják.
A fenti úriember magát gentleman-zsonglőrnek nevezte magát. Elmesélése szerint ez a fajta zsonglőrködés a 20-as években volt jellemző a klubbokra és a kávéházakra. A játéka élvezetes volt, látványos de jobb lett volna, ha nem próbál vicceket mesélni. (Felerészt német vagyok, felerészt francia, az anyám részén német, a család legjobb barátja révén francia.)
A zsonglőrködőtől a nagyszinpadhoz mentünk, ahol már tömve volt minden. Még épp sikerült - a szemerkélő esőre való tekintettel - egy ernyő alatti helyet szereznünk, de se kényelmes nem volt, se közel a színpadhoz. Nekem többnyire jobban látszott a kivetítő képe. Nagydarab persze sikeresen átlátott a tömeg felett...
A nagyszinpadon aztán volt egy-két nagyszerű előadás, a legjobb egy ausztrál (svájci felesége révén meglepően tökéletes - azaz nem svájci - németet beszélt) pantominos, aki nagyszerűen mesélt el történeteket is. A konferancié viszont pocsék volt, a három szörnyű angol gitáros után pedig végkép feladtuk a Gauklerfestet.
Még egy kört akartunk tenni a színpadok között, ott találtuk eme két, magukat amerikainak és testvérpárnak mondó hölgyeményt. A műsort nem értettük, de legalább volt, aki röhögött. Mi csak pár percig bírtuk, utána továbbálltunk..
Az alábbi árnykép pont a hölgyek mögött volt (a jobb oldali képen még látszik a szobrocska árnyéka). További útunk során találkoztunk egy nagymellű nénivel (ki melleit a ruhán kívül hordta). A néni mesét mesélt, de nem értette senki sem, ezért csendben tovább álltunk.
Jutottunk innen a templom térre, ahol egy félmeztelen néni adott elő valami táncfélét, de ezt sem értettük, túl kockák voltunk az ilyen elvont előadásmódhoz, én is inkább helyette a templomot fotóztam.
Mikor pediglen már azt hittük, ennél több meglepetés nem várhat bennünket, akkoron az utolsó vonatra felszálltunk. Azon utazott valaki, aki az ICE-vel ment volna, de erre vonatindulás előtti percekben jött rá, és ott állt félig az ajtóban, félig azon kívül.
Aztán felszállt női focicsapat, meg egy nagyon erősen betépett férfiember. Eme uraság mindent dobnak nézett, közben fütyürészett és mindenféle olyan dolgokat és akrobatikus mutatványokat csinált. Mi inkább a női focicsapat biztonságos közelébe vonultunk, de nem csak mi, hanem még pár, a vonat másik végében tartózkodóutas is.
Júlil 25-27 között került megrendezésre a 13. bonni sörfesztivál (sörtőzsde igazából, de az magyarul olyan hülyén hangzik). Mi vasárnap mentünk ki, mert akkor lépett fel "A Mester", azaz Guildo Horn, akinek kinézete vetekszik Jimmyével, előszeretettel dobál izzadt törölközőket a rajongók közé, cserébe hihetetlen szertettel veszik őt értelmesnek nevezhető emberek is körbe. Kultfigura, aki már az Euróvíziós dalfesztiválon is sikeresen megbotránkoztatta a népeket.
Btw. Minden kép klikkelhető (és nagyobbodó).
A dal elkövetője egyébként az a Stefan Raab, aki jelentős személyiség komédiában, hihetetlen zenei érzékkel és szörnyű fogakkal áldották meg (ez utóbbi egy szépészeti átalakítással kapcsolatos műsor kapcsán derült ki, de nem megyünk bele mélyebben), szoval amolyan német Geszti Péter.
Én se Guildot, se a sört nem szeretem annyira, de a sörfesztivál mégis csak érdekes dolog, ezért Nagydarabbal tartottam, aki meg ismerősökkel találkozott. Mivel a koncert elött relatív későn érkeztünk meg, én pedig nem tudok gyorsan sört inni, ezért egyedül maradtam a gyülekező felhők alatt.
Hatalmas és sajnos nem lefényképezett Backfischt ettünk (fotó innen), ami mellé lefényképezett barna sör járt, reklámja szerint egyike a legjobb 100 sörnek. Hogy igaz-e vagy sem, azt nem tudhatom, nekem ugyanis sikerült rekordidő alatt ezt az egy sört elfogyasztanom.
A Guildo koncertet aztán kihagytam, inkább a tőzsdén néztem körül. Volt mindenféle érdekes dolog, nézd meg a képeket. Aztán sűrű és sötét felhők gyülekeztek az égen, megeredt fenntről a mennyei csap, én pedig bőrig ázva jutottam el a villamosig. Nagydarab még nyolcig végignézte a koncertet, meg ivott egy sört a barátaival, én meg kockultam jól otthon. Mire ő hazaért, addigra én már pizsamában néztem a tévét, és egyáltalán nem bántam.
Elvonási tünetek jelentkeznek nálam. Az alvási problémáim behatárolása miatt déli 12 után igyekszem letenni a kávésbögrét. Ez különösen nehéz olyankor, amikor már eleve rosszul aludtam, és különben is jól esne a munkához egy kis kávé.
A látogatás egyébként is a nyugalom jegyében telt. Persze kivettünk szabadságot. Szerdán kiadós reggeli után (na igen, a látogatás, mint minden bremeni látogatás, akár itt, akár ott, akár amott, az étkezés jegyében telik) megmutattuk a wii-nket. P-ben és M-ben lelkes játékosokra találtunk. Délután elsétáltunk és südwestert kerestünk. Ahelyett, hogy elmagyaráznám mi ez, inkább szereztem egy képet róla.
Euthymia 
