Nagydarab kávéi utánégetősek. Hogy jön ez a húsvéthoz? Úgy, hogy tegnap az izgalmam és a teli gyomrom három bögre kávét igényelt az ébren maradáshoz. Ez annyira jól bevált, hogy hajnali hatig forgolódtam, majd ahelyett, hogy békésen szunyáltam volna délig, fél tíz körül kikecmeregtem az ágyból.
Brunchra voltunk hivatalosak, ahonnan nem illik elkésni.
A brunch jó volt, igazi terülj-terülj asztalkám (a résztvevők megegyeztek a tegnapi ebéd résztvevőivel), aztán volt igazi húsvétólás, végül kávé sütivel, aztán mozizás.
Hajszárító
Komoly magyar hiedelem, hogy agyhártya gyulladást, de legalábbis takonykort kapsz, ha nem szárítod meg a hajad. Én kedden repültem nedves hajjal (mert nem volt időm mosás után szárítani) és még élek. Néha prüszkölök, de nem kehesen. A tesója is lelkendezett, hogy szaunázás után hóban-fagyban kapucni alatt nedves hajjal mászkált, aztán most is jól van.
Lehet magyar hiedelem, de én inkább szárítanám. A fejen át adjuk le a legtöbb hőt, ha még nedvességgel ezt gyorsítjuk, akkor nehéz elhinni, hogy ez ártalmatlan semmiség.
Gyereknevelés
Egyértelmű, hogy más gyerekét könnyebb nevelni, mint a sajátodat. Pláne, ha még nem voltál szülő. Egy öt éves gyereknek elmagyarázni, hogy ne dugd bele a mancsod mindenki kajájába, tedd a szád elé a kezed, ha köhögsz és fújd ki az orrod, ha lóg a taknyod, az csak nem lehet olyan nehéz. Mivel szinte mindenki a legkisebb jelekre is azonnal reagált, a gyerkőc a nap végére már csak a szája elé tett kézzel köhögött és egyedül is remekül ki tudta fújni a nóziját.
Tojáskeresés
A nap egyértelműen legjobb pillanata az volt, amikor eldugtuk a pároknak a tojásokat (nyuszikat, egyéb csokitermékeket) és a párok a házhoz tartozó kertben megkeresték. Városlakóként a lakásban történő dugdosás behatárolta a lehetőségeket.
Locsolkodás
Idén elmarad. Ha Rómában jársz, viselkedj úgy, mint a rómaiak. Itt nincsenek locsoló versek, nincs locsolkodás se, bár vannak festett tojások. El fogok hervadni, hacsak rá nem veszem Nagydarabot egy kis kölnizésre.
Címkék: húsvét, kronika, life
Eddig 1 komment érkezett (
)
Hagyj üzenetet
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.