Még áprilisban jártunk Bremenben, az apropót egy születésnap adta. A szombatot kirándulással töltöttük, meg persze megnéztük a lovakat. Ahogy sétáltunk az erdőben Schwanewede mellett, észrevettük, hogy egy lábatlan jószág a betonozott úton hever, az árnyékban. Körbeálltuk, de nem nagyon mozgott.
Persze muszáj volt megnéznem, hogy milyen megtapintani. Nos hideg és száraz érzés volt, és a bőre valami hihetetlenül finom. Megértettem, hogy miért vannak oda nők ezrei a kígyóbőr cuccokért, de ahogy a kis jószágot elnéztem, muszáj volt arra gondolnom, hogy képtelen lennék párszázat legyilkolni, csak hogy legyen egy cipőm vagy táskám.
S ha már megérintettem, egy - óvatosan azért - kicsit arrébb piszkáltam őt, hogy mégis inkább a napon sütkérezzen, mert azzal talán mozgásba hozza a szervezetét. Amire szüksége is van, mert egy épeszű állat se hagyja magát így tapizni, ha el tud(na) menekülni.
Ja, az is eszünkbe jutott, hogy ha esetleg vannak pár mérettel nagyobb és értelmesebb lények, mint mi (mondjuk földönkívüliek), akkor nekünk pont ilyen érzés lehet, amikor ők majd csodálkozva körbeállnak, és nézegetik, hogy jéééé, milyen finom puha a bőrük!
Címkék: kronika
Még nincsenek kommentek. (
)
Hagyj üzenetet
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.