Karnevál 2011

   Írta: Krónikás    a kronika kategóriá(k)ban

Holnap ilyenkor már bőven bulizni fogunk, karnevál lesz, hivatalosan 11:11-től. Ugyan a karnevál már 2010 november 11-én elkezdődött és sokan azóta is buliznak, a felnőttek általános bulija Weiberfastnachton kezdődik és hamvazószerdán ér végett.

A Weiberfastnacht a kölni karnevál specialitása, ezen túlmenőleg pedig a korai emancipáció sikere: 1824-ben összegyűltek beuli mosónők és nőegyletek, kiharcolták maguknak az addig férfiak uralta karneváli mulatságon való részvételt. Beul Bonn-nak az a része, ami Pest Budának, s ha nem is vérre menőleg de sör mellé kellemesen el lehet beszélgetni arról, hogy melyik is van a Rajna rossz oldalán...

Végeredményen az egész Rajnaföldön (Rheinland) Weiberfastnacht nemhivatalos ünnepnap, a legtöbb helyen délben bezárnak (kivéve persze a kocsmák), s a legnagyobb kitolásnak számít délutánra még egy megbeszélést eszközölni.

A népek kosztümöket, maskarákat öltenek fel, az utcán és a kocsmákban éltetik az életet, isszák a jóféle Kölsch-t, dalolják a karneváli énekeket, s táncolnak szünet nélkül.

E napon szokás továbbá, hogy a nők a férfi hatalom jelképét, a nyakkendőt éles ollóval levagdossák, melyért egy csókkal (pusszancs a pofira) vannak kárpótolva.

Nehogy azt higgye a kedves olvasó, hogy a férfiak nagyon haragszanak ám ezért (kivéve, ha a szokást nem ismerve valóban drága selyemnyakkendőt öltött), hiszen jó alkalom ez a nap arra, hogy a karácsonyra kapott nyuszókás kendőt ne kelljen többet felvenni.

Gondos hölgyek egyébként nem direkte tőből vágják le a kendőt, hanem csak a csücskét, hogy más hölgyek is részesülhessenek a nyiszálás élvezetében.

S ha véget ér az első nap, péntektől vasárnapig csöndesebb bulik következnek, természetesen továbbra is kosztümben, jelentős mennyiségű itallal és jókedvvel fűszerezve.

Hétfőn jön a fő attrakció, a Rosenmontagszug. Elsőként 1823-ban, Kölnben szervezték meg (lám a hölgyek rögtön reagáltak rá!), néhány év alatt gyorsan elterjedt a környékbeli nagyobb városokban és falvakban is.

Manapság elmondható, hogy minden város és városrész saját Rosenmontagszuggal rendelkezik.

Ilyenkor ló és mezőgazdasági gépek vontatta, karneválra speciális motvíummal feldíszített utánfutókról szórják az ún. Kamelle-t (édességeket) a gyermekek közé. A gyermekek természetesen nagy örömmel fogadják az adakozást, egyes családok emígyen szerzik be az elkövetkezendő évre szóló édességkészletet, s a gyermeket így szoktatják rá, hogy saját maga ossza be, hogy mikor mennyi csokoládét eszik.

Persze nem maradhat el a karneváli zene sem, a rezesbandák, a cheerleaderek parádéja és egyéb szórakoztató látványosságok sem. Természetesen továbbra is töménytelen mennyiségben kerül fogyasztásra a sör, meg persze a rövid itókák is, mint pl. a Feigling, fügéből készült párlat.

Kedden aztán a búcsúbuli van éjfélig, akkor elégetjük a Nubbelt, a minden bűnünkért felelős szalmabábút, elbúcsúztatjuk a telet, s elkezdődik a húsvétig tartó önmegtartóztatás.

Címkék: karneval

Ez a bejegyzés 2011. márc. 2. 15:11-án készült a(z) kronika kategóriá(k)ban. Az erre a bejegyzésre adott hozzászólásokra feliratkozhatsz az RSS feeden. Tetszett a bejegyzés? Ajánld barátaidnak a Twitteren vagy a freeblogon.

Még nincsenek kommentek. ()

Hagyj üzenetet

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.


Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.