Bonni krónikák

Szombaton vendégségben voltunk, az ottani kissrác (tizenegypár éves) kíváncsian kérdezte, hogy ugyan mióta vagyok Németországban. Merthogy akcentusom van, no meg nyelvtani hibákat is vétek.

Bizony így van ez, ha az ember sokadikként s nem fő nyelvként tanulja az idegen nyelvet, pláne ha az illető nem rendelkezik a tökéletesre törekvés vágyával. Nem mondtam neki, hogy ha akar kijavíthat, mert olyan sűrűn nem találkozunk, bár valószínűleg hatékonyabb lenne, mint Nagydarab korrekciója. Az egóm nem bírná, ha egy kiskölyök javítgatna.

Ma viszont máshol jártunk vendégségbe, s szóba került, hogy a szociális háló lassan nem bírja azok súlyát, akik kihasználják, s nem átmenetileg igénybe veszik azt. Főleg a külföldről beérkező, integrálódni nem akaró, mondjuk ki, iszlám vallásúak voltak emígyen pellengére állítva.

Jól emlékszem, amikor 2002-ben egy “beszélgetőshowban” (amolyan Mónika-Balázs-ilyesmi verzió volt) épp büszkén újságolta az érettségivel sem rendelkező, hogy ő, a nője, meg a két gyerek havi ezerszáz eurót kap az államtól, meg szocpolban adják a 4 szobás lakást is, és hogy minek menne ő dolgozni, ha betanított munkásként kevesebbet kapna heti 40 órát mint a semmittevésért. Most meg azon bosszankodnak egyesek, mikor ezt ilyen-olyan menekültek is (ki)használják.

Hoztam fel számtalan ellenpéldát, mindre volt valami, hogy az miért kivétel, végül magamat hoztam fel, mint lehetséges Hartz-4 alanyt, s arra az volt a válasz: de Te nem vagy külföldi.

Hoztam fel szocpolból élő, integrálódni nem akaró vagy nem képes cigány rétegeket, ahol mind a munkanélküliség mind az iskolázatlanság 100% közeli, mint magyar példát, de nem fogadták el (pedig több szempontból is párhuzam vonható).

Hoztam fel a török miniszterelnök béna beszédére a határon túli magyarok állampolgárságának kérdését, de a párhuzamokra nem sikerült teljesen felhívni a figyelmet.

S bár engem megkímélt az élet, hogy “keleti ringy-rongyként” nézzenek rám, aki csak elveszi a munkájukat vagy bármi más módon hátrányos helyzetbe kerültem volna ittlétem alatt, bármennyire jól érzem itt magam, én nem vagyok német. Én bevándorló vagyok, sőt, keleti (úgymint volt kommunista állambeli), hovatovább én se vagyok lényegesen különb külföldi.

Annyiban azért egyet értettünk, hogy nem jó a rendszer, ha bárki aki idejön, anélkül kap számottevő pénzt, hogy egy percet is dolgozott volna. Ebből a szempontból nekem jobban tetszik az angol rendszer: a kapuk tártak, de ha nem dolgoztál egy évet, nem kapsz se munkanélkülit, se semmit. Végül is az én adómból is fizetik az ingyenélőket.

Én azonban nem tennék különbséget a német, török, keleti (ex-szocialista-országbeli) bevándorló és politikai menekült között. Aki munkaképes, de hajlandóságot se mutat a munkára, annak ne adjanak ennyi pénzt. A létminimum nem a fizetések átlagának a fele.

Avagy aki nem dolgozik, ne is egyék.