Bonni krónikák

Az egész úgy kezdődött, hogy tegnap megnéztük mi van a piacon. Mert útbaesett hazafele. Közben Nagydarabot elkapta a vásárlási pánik, hogy neki mégsincs kedve, bennem viszont megérlelődött a terv: ma bizony frankfurti levest eszünk. Vagy holnap.

Az ugyanis már múltkor is ízlett neki, pedig a belevágott debreceni is made in germany volt és inkább a füstölt vürstlihez hasonlított, mint a jóféle debreceni kolbászhoz.

Node Nagydarabot nem akartam strapálni, úgyhogy megvettük a kelkáposztát, pár szem krumplit, gyümölcsöt, mert az egészséges (meg fél kiló zöldborsót, mert frissnek tűnt), aztán menjünk haza. Virslit, tejfölt, meg ami még kell, lehet venni később is.

Csak azt felejtettem el a számításból, hogy jelen állapotomban, ha egyszer megmászom a 3 emeletet, akkor abból nem lesz tejföl vásárlás. Meg inkább együnk gyümölcsöt, mert az friss ...

Ma meg megint csak lusta voltam, s nem mentem el a három sarkonyira lévő Edekába, így főztem meg estére a szegény lusta ember frankfurti levesét*.

Miután elmosogatott a gép (ha már ilyen úri huncutsággal rendelkezik a konyha), kedvenc késemmel (Solingeni damaszkuszi penge, olcsón vettem Aldiban 20€-ért, viszont tökéletes konyhai segédeszköz - nincs is másra szükség) felapróztam két fej vöröshagymát, 4 girizd fokhagymát (bár a recept reszelést mondott, de nekem reszelőm nincs, viszont van az előbb említett remek késem), feldobtam izzadni egy kis olívaolajra.

Közben szétszedtem a fej kelkáposztát, méla undorral dobálva a különböző élősködökkel tarkított takaró leveleket a komposztáló kukába ("Figyu, tegnap nem a bio piacon voltunk, igaz?"), majd mostam, szeltem, fazékba dobtam.

Egy gyors pillantás a receptre iszonyú kétségeket ébresztett bennem: nem elég, hogy nincs se füstölt hús (sőt, szalonna se), se tejföl, de még a kömény is hiányzik. Emlékszem is, amikor múlt héten szóltam, hogy legközelebb el ne felejtsen venni, mert nem lesz a pörköltbe. Mert azt szereti.

Eszembe jutott viszont, hogy kellene krumpli, igaz a lábasba nem fér már, de vettem 4 szép nagy darabot, legalább kettőt, az íze kedvéért daraboljunk bele, mert azt meg én szeretem.

Só, paprika ment még bele, majd idővel majoranna és fekete bors is, meg csalásul egy zöldségleves kocka is, ha már ennyire szegények lusták vagyunk.  Ez utóbbit inkább nem reklámozom. Mármint a leveskockát. Pfuj :)

Még nincs kész, de az illata már meggyőző: nem maradok ezzel (sem) szégyenben.

Az eredeti receptet a macikonyhán találtam.

*A német nem ismeri a frankfurti levest, bezzeg vígan eszik bécsi szeletet. Ki érti ezt?