Ugy 11 korul erkeztunk meg a hely kocsmaba (regebben harom volt, most mar csak ez az egy maradt - egy kozel 2000 fos kisvarosban), ahol a tobbiek finom vacsoraval a gyomrukban vartak rank. Az ehseggel nem volt gond, menet kozben bedobtunk par falatot egy McDonaldsban. Egy esti sorozgetes utan elcsigazva agybabujtunk egy gyonyoru, 1799-ben epult paraszthaz (istallobol/kocsiszinbol atalakitva) emeleti szobacskajaban. Masnap kipihenten ebredtunk, finom reggelit kaptunk, hazi lekvarral, kemenytojassal, felvagottakkal es sok-sok kaveval. Reggeli utan megprobaltunk ket bringat szerezni, elvileg ugyanis itt lehetett kerekpart berelni. Kerekpar volt boven, de egyreszt Franknak nem volt extrameretu (a 2 meteres magassagahoz nem mindegyik drotszamar passzol), masreszt egy kivetellel (amit a fonokasszony hasznalt bevasarlashoz) mindegyik roncstelepre valo volt. Nem csak arrol van szo, hogy mindnek lapos volt a kereke, de vagy a fek vagy a valto nem mukodott, de volt olyan, hogy egyik se. Vegul talaltunk ket noi szerkezetet, Monica a sajatjarol atult egy kolcsonzottre es igy el tudtunk indulni.
Mit ne mondjak, a szerdai eloproba utan tenyleg azt hittem, hogy en itt majd kikopom a tudom. De nem.
Az ut csodalatos volt, meg akkor is, ha ennek a 200km-es palyanak csupan ~32km-es szakaszat neztuk meg (de azt rogvest ketszer oda-vissza).
Raadasul egyik haveromnak igen kedvezmenyes aron egy Anker epitokocka jatekot is sikerult vasarolnunk a heti bolhapiacon. Innentol azonban mar nem voltunk olyan szerencsesek, bar a sok szerencsetlensegbe azert nehany pozitivum is vegyult.
Frankon egyre inkabb elhatalmasodott az allergia, Monica hatso kereke egy jol idozitett durranas kisereteben adta meg magat, szerencsere nem akkor, amikor szaguldottunk lefele a dombrol. Meg egy muhely is volt a kozelben, ahol potom 28 euroert uj belsot raktak a kerekre. Egy kave utan folytattuk utunkat, majd a zabmezok kozepen elkoltott piknik utan visszafordultunk.
Az utolso 10-15km-eren az egyebkent mutott terdem feladta a harcot, meg a legenyhebb emelkedo is megoldhatatlan erofeszitest igenyelt tole. Sik uton meg kepes voltam egy labbal bringazni, igy megszenvedve, de hazaig kerekeztem.
Este visszatertunk Munchhausen baro szulofalujaba, egy kedves kis gorog kifozdeben istenien vacsoraztunk nagyon kedvezo arakon. Meg kolcsonkaptam egy kabatot is, igy az esti seta ellen sem volt semmi kifogasom. Egyebkent varocska minden pontjan szembesulunk a baro fantaziadus torteneteivel.
Mondanom se kell, nem volt szukseg joejt mesere.


Amitamiert: ez a "kaland" a bremeni kategoriaba kerul, mert Perryekkel mentunk. Perryek pedig bremeniek. Amugy nem Bremenben voltunk, hanem a Weserradwegen, lesz hozza kis terkep is, meg mindenfele okos link. Eloszor azonban a tortenet.

Ha minden nap karacsony lenne, akkor az nem lenne jo, mert nem orulhetnel, hogy jon a karacsony. Habar egyes ismeroseim szerint majd minden nap karacsony... Bremen olyan volt, mintha karacsony lenne, legalabbis a lovaglas resze, no es persze nem utolso sorban a tarsasag resze.
A szombat esti bulirol legyen eleg annyi labjegyzetnek, hogy meg volt, jo volt. Nem az en bulim volt, es en meg macskajajos voltam, de erosen, egy korty alkoholt se ittam, es este 8-9 kozott, mint egy kisgyereknek, le kellett fekudnom szunyokalni. Az ejfel pedig mar megint az agyban ert, egyikunk se birta tovabb, kiveve a hazigazdat.
Szombat... a szombat fejfajassal inditott. Nem, ez nem igaz, mert amikor kinyitottam a fejem, akkor nem fajt semmi. Amikor eloszor neztem fel a plafonra, akkor nem is mozgott mar. Aztan behunytam a szemem egy fel orara talan, es amikor kinyitottam kesobb, es megmozditottam a fejem, akkor a targyak tolem fuggetlen eletbe kezdtek, a fejembe pedig a sziklahoz csapodo tenger tompa morajlasa es utemes duborgese szaggatott.
Az elet szep... es en is szep vagyok... sallala...
Penteken hajnali fel 1-kor (delben) berobogtunk az irodaba. Frank elotte meg befekudt birkanyirasra, a vegeredmeny egy katonas vagas lett, amihez az (uj) zold pike-poloja kitunoen passzolt. Egy email, egy zsemle, egy kave es 10 perc utan bepakoltuk a csomagokat a Volvoba, tetot lecsuktuk, kez a kezben, automata D-n, es elindultunk Bremenbe. Kabrioban nem lehet teperni, ezert szepen 110-120-szal csorogtunk vegig az autopalyan, aztan amikor hideg lett, akkor becsuktuk a kocsit, de igy se mentunk sokkal gyorsabban. Minek, nem hajt a tatar. Igaz, meg akartuk nezni Munstert, de azt mar Munsternel jarva is lattuk, hogy nincs ra sok eselyunk. Ebedeltunk is egy tankstellenel, volt Burger King, King Wings, meg hagymakarika, nyammi. Komotosan negyed nyolc korul meg is erkeztunk, lecuccoltunk, vartuk a tobbieket.
Hamarosan utnak indulunk Bremenbe, ahol kollega otvenedik szuletesnapjat unnepeljuk. Nagy buli lesz, az ajandekot egyelore nem arulom el. Ez azt is jelenti, hogy Bremenbol jo esellyel nem jelentkezem, mert most notebookot se viszek magammal, es amugy se nagyon van ott internetem.
Nem is tudom mikor fordult elo utoljara, hogy nem jutottam a napi blogomhoz. Regen. Talan amikor nyaralni voltam - de akkor is surubben irtam.
Febr. 22. csutortok - elindultunk Bremenbe. Meg is erkeztunk. Volt egy kis dugo, de semmi veszes. Vacsora a
Febr. 24. szombat - 9-kor reggeli, utana kirandultunk a Heide-be. A heide szerintem hanka-t jelent, mert nem puszta, hanem lila virag van rajta, a Heide. Eloszor masfel orat voltunk uton, lattam szarvast az erdoben, jol megnezett maganak bennunket, aztan tovabbsetalt. Setalt, komolyan, magasrol tojt az emebrek tomegere. Utana beultunk egy cukraszdaba, ahol eletem egyik legnagyobb es legfinomabb marcipantortajat ettem. Kicsit felmelegedtunk, aztan irany a mocsar. A mocsar jopofa volt, egy cirka egy meter szeles fahid vezetett vegig, hogy ne sullyedjunk el. Szemerkelt az eso, a fa nedvesen csuszos volt, en persze megcsusztam, annak rendje es modja szerint, de szerencsere nem a trutyiba, hanem egy olyan helyen, ahol pont egy kicsit stabilabb fold volt. Innentol azert ovatosabban maszkaltam. Az autot orommel udvozoltem, kicsit atfagytam, es a sarkamon szepen fejlodott egy vizholyag is. Az auto elott egy pava paradezott, akit persze szinten le kellett fotoznom. Este egy olasz kajaldaban voltunk, a kaja es a merlot finom volt, de semmi extra. Raadasul a pincer le se szart minket. A vegen adtak Grappat, de fuszernovenybol, eletemben nem pipaltam ilyet meg. Eleg rossz volt az ize is.
Most voltam harmadszor Bremenben. Mostani utunk apropoja volt, hogy Perrynel, illetve a farmon, ahol a lovaik vannak, gulyaslevest fozzek. Penteken egy hosszabb lelegzetvetelu megbeszeles utan, masfel ora keses utan utnak indultunk Frank kis Volvojaban. A kesoi orara tekintettel, nomeg az egyre elharapodzo hus levego miatt, es nem utolso sorban azert, mert hatul is ultunk, a kabrio ez alkalommal csukott uzemmodban szaguldott - a lehetosegekhez merten - Bremen fele. Koszontottuk egymast, aztan amilyen gyorsan csak lehetett elneztunk egy vacsoralo hely fele.
Bar mar indulnom kellett volna, meg kenyelmesen hevereszek az agyamban. Amint azonban befejezem ezt a posztot, turbo sebesseggel huzok a zuhany ala, bringazok be a ceghez, reggelizek, talan meg marad negyed oram C-s megbeszelesre, majd 10-tol 16-ig szepen bologatok arra, amirol fogalmam sincs. De biztos jo lesz, es igen-nagyon fontos.
Eredetileg nem
akartam kepet feltolteni magamrol, de most vagy csak a lovat mutatom
meg, es akkor senki nem hiszi el, hogy ultem rajta, vagy megmutatom
vele egyutt magamat is. Aki meg innen felismer, az ugyis ismer. 
