velemeny bejegyzései

Minibusz morgás

   Írta: Krónikás    a velemeny, magyarorszag kategóriá(k)ban

27-én lesz 6 éve, hogy elkezdtem bonni munka miatt repkedni. A reptérre Minibusszal megyek, mert alapvetően megbízható, olcsóbb, mint a taxi, valamint nem kell az átszállásoknál emelgetni a bőröndöt. Sőt, átszállni se kell. Alapvetően elégedett vagyok velük.

6 év alatt egyszer késtek fél óránál nagyobb időt, akkor sűrűn bocsánatokat kértek, ugye a forgalom. Mivel időben kiértem, nem is volt ezzel baj. 6 év alatt egyszer éreztem úgy, hogy életveszélyesen vezet az egyik sofőr: a Karinthy útról fordult ki a Petőfi híd irányába - ez egy elég forgalmas kereszteződés - miután a lámpa pirosra váltott. Mindezen túl még átugratott a villamos síneket elválasztó buckán is, akkor ez tette be a kaput. 6 év alatt párszor előfordult, hogy mogorva volt a sofőr, mert vagy késtem 5 percet (a busz ott lesz pl. 40-50 között, én lementem 45-kor), vagy csak simán bal lábbal kelt fel.

Általában késni szoktak, 5-10 perceket, de néha korábban is jöttek. Ma is ilyen volt. A busz 6:50-re jött, 6:35-kor felszól a kaputelefonon, hogy neki 50-re vannak Bartók Béla úti címei és kapkodjak. Már azt se értem, hogy adhatnak ki több címet egy időpontra, amit ugye képtelenség teljesíteni. De mert felszólt, kapkodni kezdtem, ami visszájára sült el és csak 6:55-re értem le.

Aztán az idős utas is kioktat, hogy mikor és hogyan pakoljak, amikor még csomagom sincs. Mert ugye nem utazok 6 éve, nem repültem eddig cirka 240 alkalommal (egy iránnyal számolva, oda-vissza ennek a fele, ha átlag kéthetenkénti reppenést számolok mínusz kocsikázás, mínusz ha ritkábban megyek valamiért). Mert én vagyok a hibás, ha negyed órával az időpont előtt nem vagyok menetkész.

Ja, nem mentünk a Bartók Bélára, nem tudom leadta-e a címeket másik kocsinak vagy csak kamuzott. És rekord 20 perc alatt kiértünk a reggeli forgalomban a Ferihegy 1-re.

 

Tisztesség hol marad?

   Írta: Krónikás    a velemeny kategóriá(k)ban

Néha olvasok más blogokat, ami nem lenne baj, de néha elolvasom a hozzászólásokat is, ami már baj. Így jártam a Vissza kell fizetnem a cafeteriat? [Munkahelyi terror] bejegyzésnél is. Nem csak azon döbbentem meg, hogy hozzá nem értő adja a tanácsot, hanem azokon a hörgéseken is, amik rendre egy "szerintem"-mel kezdődtek, majd véletlenszerűen folytatódott egy "tartsd meg", "nem érdekel a törvény, ez így emberséges" és hasonló ötletekben. Volt persze korrekt válasz is, ami az SZJA-t meg a munkaszerződést emlegette, de többségben nem ez volt a mérvadó.

Ezeket olvasgatván az jutott eszembe, hogy hol vannak a tisztességes emberek, akik nem lopnak szánt szándékkal, sem a cégüktől, sem az alkalmazottaiktól, sem az államtól, sem pedig az állampolgároktól.

http://munkahelyiterror.blog.hu/2010/09/30/vissza_kell_fizetnem_a_cafeteriat

Dögöljön meg!

   Írta: Krónikás    a velemeny kategóriá(k)ban

Nem szoktam szitkozódni, és nem szoktam mások halálát kívánni. Általában.

Vannak kivételek. Ilyen kivétel az, amikor a szomszédunk felhív, hogy a kerítéskapunkat ellopták. Kifizettem egy tonna pénzt a kerítésért, örültem neki, szeretgettem, ápolgattam. És akkor egy rohadt szemét dög - igazán nincs jobb kifejezésem rá - fogja és leszereli, kocsira rakja, elviszi, valószínűleg eladja és nem gondol arra, hogy én ezért hónapokig dolgoztam.

Nem gondolja, hogy ezzel nem csak egy kaput lop el, hanem a biztonságérzetemet, az emberekbe vetett bizalmamat, a hitemet.

Nem gondolja, hogy ez pont olyan, mintha arcon köpne, szemtől szembe. Megaláz, pedig nem tettem semmit ellene.

 

Választási eredmények 2010

   Írta: Krónikás    a velemeny kategóriá(k)ban

Persze borítékolható volt. Persze nem számított a szavazatom. Azért az arányok megleptek.

Meglepett, hogy a szélsőjobbik párt majd 17%-ot kapott. Meglepett, hogy az mszp csak 19%-ot. Örültem az LMP 7,5%-ának, majd most kiderül, hogy szerintük hogyan lehet másképp. És nem, egyáltalán nem örülök a már nem is fiatal FIDESZ 53%-os győzelmének.

Nem örülök, mert már hónapok óta arról károgok, hogy ha Orbán lesz megint a miniszterelnök, akkor tutira előveszi a kettős állampolgárság bevezetését. S lám már vasárnap erről nyilatkozik.

No félre ne értsetek, én szeretem a határon túli magyarokat. Csak épp nem akarom, hogy arról döntsenek, hogy mi történik Magyarországon, amikor az ő életükre nincs befolyással, hogy mely párt milyen adóemelést kíván végrehajtani a következő választási ciklusban, vagy éppen mire ad ki pénzt, ésatöbbi ésatöbbi.

Ráadásul itt vagyunk ebben a nagy olvasztó tengelynek is nevezett Európai Unióban, ahol elvileg tök mindegy, hogy melyik országban élek és tök mindegy, hogy minek vallom magam, ugyanazok a jogaim vannak mindenütt.

Orbán nem ér ezzel el mást, mint hogy ránk - magyarokra, éljünk bárhol - haragítja a szomszédos országokat.

Képzeld el, mi lenne, ha a németek a lengyelországi meg francia németeknek elkezdenének német útlevelet osztogatni. Meg mondjuk az osztrákoknak. Talán még a svájciaknak is. Most képzeld el a felháborodást - világszerte. Szerinted mi történne?

Amit Orbán csinál az pont ugyanez. És félek, hogy valóban sikerül megszavaztatnia a törvényt...

 

Drága fapados

   Írta: Krónikás    a velemeny kategóriá(k)ban

RyanairSzeretek Germanwings-szel repülni, az áraival sincs semmi bajom. Az egyetlen baja, hogy a Boomerang tagszámomat kézzel kell beírni jegyvásárlásnál (hiába klikkelem be a "magam utazom" checkboxot), emiatt nem fogom ott hagyni a céget. A weboldal végigkísér a jegyvásárláson, folyamatosan látod az árakat - ez max árat jelent, ha pl. Germanwings kártyád van, akkor tuti kevesebbet fogsz fizetni, a lehetséges árcsökkentő tényezőket is kiírják mindenütt.

Most van egy új akciójuk, 12 euróért előre megmondhatod, hogy hova akarsz ülni, ingyen feladhatsz egy csomagot, meg kapsz egy menüt is. Ha pl. nincs Germanwings kártyád, akkor ez olyan 20 euró plussz szolgáltatás, és a kifizetett díjban benne van mindaz, amit megkapsz egy "rendes" repülő járaton.

Mindent egybevetve szeretek Germanwings-szel utazni. Nem szólnak be, ha sok a kézipoggyászom, nem akarnak állóhelyeket bevezetni az Airbus-on és nem lesz érmés wc-jük se.

Viszont tutira nem fogok Ryanair-rel utazni vagy Wizzair-rel. Előbbi már egy éve tervezi a fizetős wc-k bevezetését, ráadásul lényegesen emelték a poggyász árát, miközben a kézipoggyászból, ha 1db-nál több van, ugyanúgy fizetned kell, mint a rendes (feladott) poggyászért.

A Wizzair meg egyszerűen megtagadja a beszállást, ha egy kézipoggyásznál több van nálad, beleértve a reptéri boltban vásárolt cuccokat.

Komoly pénz van a repülésben és sokan kérdezik maguktól, miért tud egy fapados olcsó lenni. Én nem tudom, hogy a Germanwings mit és hogyan csinál, de olcsóbb mint a Lufthansa (akkor is, ha extra árként fizetek a csomagért és a lényegesen finomabb és nagyobb választékú ennivalóért) és ugyanolyan jó. Biztos nyereséges, különben nem vett volna további repcsiket az év elején.

Nem tudom mit csinál a Ryanair és a Wizzair, de az az érzésem, hogy vagy nem üzemeltetik gazdaságosan a járataikat, vagy újabb bőrt akarnak lehúzni az utasokról - amíg azok hagyják magukat.

 

Megint jön a Starbucks

   Írta: Krónikás    a velemeny kategóriá(k)ban

Az Origo szerint most már aztán tényleg jön a Starbucks. Ami jó, mert nekem tényleg bejön pár Starbucksos kávé. Egyébként meg olyan ez, mint a McDonalds, bárhova vetődj is a világban, ha van ott Dönci, Burger King, vagy Starbucks, akkor tutira van hova wc-re menned.

Tallián Miklós szerintem az életében nem volt Starbucksban, mert szerinte 4-500 forintba kerülnek ott a papírpoharas kávék, pedig nem. Többe. Na nem mintha a kedvenc kávézómban a fincsi kapuccsinó lényegesen olcsóbb lenne. 

Aztán nem csak a forróvíz kerül olyan sokba, amitől hígabb lesz az a kávé, hanem a mosoly is. Mert a legtöbb Starbucksban rávigyorognak az emberre, amikor megkérdezik, hogy milyen kávét kér. No meg kérhetsz mindenféle hülyeségeket, pl. tejhab nélkül, szójatejjel, mandula aromával és folytathatnám, anélkül, hogy utána úgy érezd, extra sok borravalót kell adnod a szívességért. Emitten benne van az árban, ottan meg esetleg pofákat vágnak, hogy minek bonyolítod az életüket.*

Persze vannak más jó kávézók is, én most voltam a Wine and Café House-ban, ahol hihetetlenül finom volt a kávé.  Árban Starbucks szint, de míg ott önkiszolgáló volt, itt egyedüli vendégként kellett széles mozdulatokkal integetnem, hogy észrevegyék: innék még valamit.

A vendéglátáson tehát lehet javítani, de kétlem, hogy ezen a Starbucks dobna nagyot. Talán az első hetekben, néhány hónapig, amíg még járnak ellenőrizni az ellenőrök, hogy természetesnek látszó mosoly van-e az eladó orcáján. Aztán olyan lesz a Starbucks is, mint minden más, legalábbis a vigyorgást illetően.

Talán a wc látogatható lesz továbbra is, és a kávé se lesz sokkal másabb, mint a világ bármely táján.

*Tisztelet a kivételnek.

Nem látni a fától az erdőt

   Írta: Krónikás    a velemeny kategóriá(k)ban

Olvastam az Önkényes Önkéntesnél:

Mert persze van abban valami, hogy messziröl jobban látsz valamit, s nem veszel el a részletekben. Meg az is igaz, ha nagyon messziról nézed, akkor már olyan messze vagy, hogy azzal is össze tudod hasonlítani, ahol éppen vagy. S szerintem az számít igazán.

Milyen igaz...

Barbie Merkel

   Írta: Krónikás    a velemeny kategóriá(k)ban

Angie-ből Barbie babát csináltak. Ez jó, mert azt mutatja, hogy Angie népszerű, még így a 21. század nagy gazdasági világválsága kellős közepén is. Azért is jó, mert mutatja a csajoknak, hogy bizony Ti már bármit elérhettek.

Nincs már szükség Nichelle Nichols-ra, aki Uhuraként egy mosolygós, fekete kislány példaképévé vált: ő Whoopi Goldberg. Itt van kérem a modern nő, karrierje van, politikus, a világ harmadik legbefolyásosabb embere, igaz "csak" férje van (gyerek nincs), de ez egy modern világ, a modern nő pedig elérheti a hatalmat, amiről régen csak a férfiak álmodhattak.

Minden gyerek vegyen Barbie Merkelt, de vigyázat, az eredetit meg ne mutassátok!

Angela Merkel, Arnold Schwarzenegger, Cebit 2008 

Barbie Merkel

 

Ha feldobnám a bakancsomat

   Írta: Krónikás    a velemeny kategóriá(k)ban

Arról filóznak sok helyen (Bakancslista), hogy mit akarunk még azelőtt elintézni, hogy feldobnák a tappancsunkat. Nos én az alábbi tervek előtt nem akarok bakancs nélkül maradni:

  1. Föld körbeutazása, mindenhol legalább egy hetet eltöltve, de inkább többet
  2. legalább egy könyv megírása abból a háromból, amit kigondoltam már 100 éve
  3. megmondani a véleményemet - úgy igazán - egy tőlem távolálló családtagnak
  4. Bonnban magyar éttermet nyitni, hogy végre megtudják milyen a magyarok istene (de leginkább azért, hogy ne Knorr porból akarják a legfinomabb gulyást csinálni)
  5. legalább egy biznisz tervem sikerüljön.
  6. ejtőernyővel leugrani a tériszonyom és más  iszonytató félelmeim ellenére, és utána azt mondani: "húúúúú ez ááááállat,  lehet mégegyszer?"
  7. jó lenne búvárkodni valami gyönyörű korallzátonynál (de előtte még jobb lenne megtanulni úszni)
  8. meg akarok tanulni franciául, meg spanyolul, olaszul, latinul, finnül, japánul, stb.
  9. fel kell építenem a #define kastélyomat, ami miatt külföldön élek
  10. és persze végül, de nem utolsó sorban családot szeretnék, férjjel, gyerekekkel, kutyákkal, macskákkal

Ha én német volnék

   Írta: Krónikás    a velemeny, euro2008 kategóriá(k)ban

Azt írja Zsolt, Ha én német volnék, azaz "ha ő német volna", akkor kúlturáltan viselkedne a foci EB alatt, amikor elmegy a kép. De lehet az is, hogy ő is pont így viselkedne.

Nem vagyok se pszichológus, se szociológus,  hogy a csordaszellemről, meg rituálékról értekezzek.

Annyit tudok csak elmondani, hogy amikor a VB (WM) volt, és ott álltam a kivetítő elött többszáz másik emberrel és a németeknek szurkoltunk, akkor senkit se zavart, hogy a fülébe ordítanak, hogy vadidegen emberek ölelgetik a másikat és egyszerre hördülnek fel és csapnak ököllel a levegőbe, ha Lehmann nem fogja meg a labdát és gól lesz belőle.

Ez persze zavarhatja azt, aki "csak" focit akar nézni egy pofa sör mellett, és nem szurkol úgy, mintha az élete múlna minden egyes helyzeten. Én, aki soha nem néztem a WM előtt focit, és csak a német meccseket nézem meg, mert izgik (de pl. letöltöttem a WM előtt a magyar-olasz meccset, mert azt halottam szépen játszottak a magyarok, és valóban), mert izgulhatok egy nemzetért, akikhez - legalábbis német tartózkodásom alatt - kötődöm, és mert nincs másik (értsd nincs jó magyar foci), bizony eufórikus állapotba kerülök, amikor a válogatott egy ilyen szintű meccsen nyer.

Üvöltöttünk szerdán is Nagydarabommal, amikor belőtték a harmadik gólt.

Üvöltöttünk és én mondom, megkönnyebbültünk.

Amikor Zsolt azt írja, hogy fülébe ordították a német himnuszt (habár ezt a strófát legjobb tudásom szerint be is tiltották, de legalábbis nem az aktuális), akkor az jutott eszembe, hogy mi magyarok mit ordítanánk örömünkben, ha a EB döntőbe jutna a csapat?

"Isten áld meg a magyart?" - kicsit lehangoló, vagy ahogy valaki írta, a legdepressziósabb himnusz minden nemzet között

"Hazádnak rendületlenül?" - ki a csuda akar a sírjára gondolni ilyen örömteli időben?

Szóval Te, mit ordítanál, skandálnál, énekelnél, ha bekerülne a magyar válogatott az EB döntőbe?

Mi történik, ha 2400 forint lesz egy euró?

   Írta: Krónikás    a velemeny kategóriá(k)ban

Semmi - az index.hu szerint. Való igaz, a forintban keresők (és azt forintban elköltők) szempontjából szinte teljesen érdektelennek tűnhet, hogy hány forintért kapnak egy eurót. Az olaszokat se nagyon zavarta, hogy millió líránál kisebb összegekben nem gondolkodnak.

Mi külföldiek azonban másképp gondolkodunk. Én ugyebár euróban kapom a fizum, és épp úgy nem érdekel a német bevásárlásom folyamán az, hogy vajon 240 forintot dugok-e a bevásárló kocsiba, vagy 250-et. 1 euró az 1 euró és teljesen független attól, hogy az MNB épp mit gondol erről.

Amikor azonban otthon vagyok, és mint ez ismeretes elég gyakran megtörténik velem, akkor már nem mindegy, hogy mennyire vagyok "jól kereső" külföldi. Mert teszem azt egy 2400 ft-os euró azt jelenti, hogy 400 eurós szocpollal még éppen nem kaptam egy milliós pént a zsebembe. És az se mindegy, hogy 1000 euróért 250.000 Ft-ot kapok-e a bankban, vagy "csak" 240.000-et.

Persze alapvetően mindegy, mert nem bankban váltom a pénzem és nem ekkora összegekben. Mégis, két érzés vetélkedik bennem, amikor a forint erősődéséről hallok. Mert örülök a gazdaság erősödésének (és bízom benne, hogy ez igaz is), másfelől aggódom azon, hogy a pár hónapja kialkudott fizum hónapról hónapra kevesebb értékkel rendelkezik otthon, mintha ugyanezt a pént forintban keresném meg. 

Ami már csak azért is szomorú, mert jól látható, hogy azok az import eszközök, amelyek beszerzési értéke csökken, nem lett olcsóbb. Engem eddig anyám nem hívott lelkendezve, hogy az a sváb sonka, amit annyira szeret, tíz forinttal vagy többel olcsóbb lenne, mint a múlt héten.

[Szinkronbloggolás] 20 jel Magyarországhoz

   Írta: Krónikás    a velemeny kategóriá(k)ban

Amby tele van az utóbbi időben jobbnál jobb ötletekkel. Most pl. Zhaomannal karöltve azt találták ki, hogy blogoljunk szinkronban, mindenki időzítse az óráját, bejegyzését 2008.06.09 9:00-re.

Íme Frei Dossziés alapokból kiindúlva 20 pont, ami azt mutatja, hogy már túl régóta élsz Magyarországon.

  1. A "Hogy vagy?" kérdésre végeérhetetlen panaszkodásba kezdesz.
  2. Bármi jó dolog történik, Te rögtön látsz negatívumokat benne.
  3. A politikai véleményed egyedi. Ezzel ugyanígy van mind 9.999.999 többi magyar. Következésképpen a párttagok sincsenek ugyanazon a véleményen.
  4. Minden politikust egyformán utálsz pártállástól függetlenül.
  5. A másik mindent jobban tud nálad. Teljesen érthetetlen, mert szerinted Te sokkal jobban tudod, mint ő.
  6. Nem háborodsz fel azon, hogy bármilyen hivatalos ügy elintézése napokba telik. Meglepődsz, ha valami nem így van.
  7. A lángost bőségesen meglocsolod fokhagymás lével, majd a túristák megrökönyödött tekintetétől követve elfogyasztod.
  8. Már Te sem állsz meg a zebránál, ha gyalogos át akar menni.
  9. Az irányjelző szerinted is dísz az autón és csak a "kalapos vezetők" használják.
  10. A pörkölthöz almapaprikát nyammogsz, és csodálkozol, hogy van akinek ez túl erős.
  11. Nem lepődsz meg azon, hogy a legolcsóbbnak hírdetett termék nem a legolcsóbb.
  12. Meglepődsz, ha valaki tisztának tartja a városod, hiszen Te alig két napja léptél kutyaszarba.
  13. Már neked is Merkel-ráncod van.
  14. Eszedbe se jut megkérdezni, hogy rágyújthatsz-e egy étteremben / kávézóban.
  15. Megszámolod a visszajárót és ha csak 5 forint a különbség, akkor nem szólsz.
  16. A hosszabb utazásra indulsz, akkor csomagolsz magadnak főtt tojást és egyéb útravalot (Nagydarabtól)
  17. A magyar nyelvet egyszerűnek találod (Nagydarabtól)
  18. Ha a német kávét gyengének tartom (Nagydarabtól)
  19. Ha a Hősök terét nem tartod már túlzásnak (Nagydarabtól)
  20. Ha a Balatont tengernek tartod (Nagydarabtól)

+1: Ha tudod mit jelent a fillér (Artlace)

+2: Tudod mi a különbség a pörkölt és a gulyásleves között (Nagydarabtól)

+3: Már nem hangzik Klingon operának bármelyik magyar népdal (Nagydarabtól)

Húsz jel, hogy túl régóta élsz Németországban

És amit a többiek írtak:


Első Blogger Online Könyvhét!

   Írta: Krónikás    a velemeny kategóriá(k)ban

A verselő blog versenyre hívta a blogközösséget: legyen Első Blogger Online Könyvhét! A pályázat feltételei megtalálhatóak a fenti link alatt. Jelentkezzetek Ti is, hogy minnél nehezebb legyen a bírák dolga!

Nem érdekel kinek a hibája

   Írta: Krónikás    a velemeny kategóriá(k)ban

Az utóbbi időben rengeteg RSS feed-re szoktam rá. Az RSS feed, ahogy tegnap éjjel Artlace olyan találóan megjegyezte, az újkori, non-interactive usenet. Az RSS úgy müködik, mint egy ingyenes újság. Van egy RSS olvasód, mondjuk a Google Reader, de lehet bármi más is. Van amit online használhatsz, de van olyan is, ami installálás után letölti a gépedre a cikkeket.

Tehát, mint említettem RSS-eket olvasok. Per pillanat 227-et, de azt hiszem hamarosan ki kell dobálnom egy párat. Egyrészt semmiről sem maradok le, ha nem tudok mindent (régen pl. egyet se olvastam), másrészt napi több órám megy el arra, hogy megpróbáljam megnézni az összes cikk címét.

Az egyik cikk viszont érdekes volt. The customer doesn't care who's fault it is. Ezzel Te is egyetértesz, nem? Nem érdekel, hogy ki rendelt rossz terméket, ki gépelte el az árat, melyik gyárban rontották el az összeszerelést, ki veszítette el a postán... Nem érdekel. Én megveszem, kifizetem, nekem add oda és működjön.

Annakidején rendeltem az Amazonnál és még nem volt kiirva az ajtóra a nevem: a csomag visszament. A pént egy héttel később érkezett meg a számlámra, gond nélkül újrarendeltem (előtte kiírtam a nevem az ajtóra), megérkezett és mindenki boldog volt.

A Germanwings-nél egyszer pórul jártam, akkor eldöntöttem, hogy soha többet velük, aztán úgy hozta a sors, hogy mégis. S lám, milyen kellemesen kezelték a problémámat.

Egy esetben sem annak a cégnek a hibájából történt, ami történt, aki megoldotta a problémát, viszont az egyik legelégedettebb ügyfelükké tettek ezáltal.

Btw: vettem Tescoban egy kempingszéket. A szék anyaghibás volt. Gond nélkül kicserélték, holott 3 hete már nálam volt - sajnos nem tudtam korábban kipróbálni. Végre egy pozítv Tesco-élmény. 

 

Hogyan ne írjunk?

   Írta: Krónikás    a velemeny kategóriá(k)ban

Niagara Fall Olvasom az origo "cikkét" [A nap képe: a vízesések királynője]. Inkább utileírás, mint "igazi" cikk. Olvasom, és azon gondolkozom, hogy ezt senki sem olvasta át? Vagy az origó már nem számít újságírásnak? Mert egy blogon még megengedhető ez a fajta fogalmazás, de komoly újságírásnál kerülném.

A Niagara tulajdonképpen három különálló vízesésből, az Amerikai-vízesésből, a Menyasszonyi fátyol-vízesésből és a Patkó-vízesésből áll.

Elolvasom »

Castro halott?

   Írta: Krónikás    a velemeny kategóriá(k)ban

Multkor megigertem, hogy ebbol a blogbol nem lesz videoblog. Ezt muszaj megis megmutatnom. Naponta par alkalommal megnezem a teveben. Egy Dacia reklamrol van szo. Castro megerkezik egy hazba, ahol forradalmarok vannak: Mao Tse Tung, Lenin, Mahatma Gandhi, Ho Chi Min, Martin Luther King, Karl Marx, Che Guevara, Fidel Castro, Rosa Luxemburg. Oke, egy reszuket nem ismerem, de akiket felismertem, azokrol tudom, hogy halottak. Kiveve Castrot. Esetleg tudnak valamit a romanok (franciak?), amit mi nem?

 

Eld az almod

   Írta: Krónikás    a velemeny kategóriá(k)ban

A srac napjai meg vannak szamlalva. Beteg, es a betegsege barmikor a halalat okozhatja. Orgonazik, karmesterkent szimfonikusokat dirigal, es az az alma, hogy Oxfordban tanuljon. Vagy Cambridge-ben. Akkor is szmokingot olt, es eldirigal egy ket oras koncertet, amikor tudja, hogy ez a halalat 2 hettel kozelebb hozhatja. Nem torodik vele. Nem nez vissza, nem nez elore - a kelletenel jobban. A manak el. Elvezi mindazt, ami megadatott, nem azon sir, hogy de jo lenne ha... Neki nincs ha. Ha nem most, akkor lehet soha.

Sirtam. Sajnaltam. Elkezdtem irigyelni. Tudja, hogyan elvezze ki az elet minden masodpercet.  

Rinpocse

   Írta: Krónikás    a velemeny kategóriá(k)ban

Valamelyik regebbi bookline-os konyvszerdaval erkezett eme gyongyszem.

Nem vagyok buddhista, de annyit tudok, hogy a Rinpocse megszolitas, wikipediarol pedig kiderult, hogy nagytiszteletut jelent. Namarmost a nev ilyetten tordelese szamomra egyenerteku a "Papa, II. Janos Pal" megnevezessel.

A tulku inkarnalt lamat jelent, tehat szinten nem a nevhez tartozo resz. Tehat a szerzo neve velemenyem szerint helyesen: Thondup, Tulku Rinpocse, ahol is a Thondup a nev, a Rinpocse Tulke a "foglalkozas" a Gipsz, Jakab dr. analogiajara.

Nonap alkalmabol irtak

   Írta: Krónikás    a velemeny kategóriá(k)ban

, de nem csak nonapra igaz az alabbi szosszenet, amit a Marketing Izek oldalon talaltam. Ajanlom figyelmbe nem csak notarsaimnak: Egy kis nonap

Genbank

   Írta: Krónikás    a velemeny kategóriá(k)ban

Suematra blogjan olvasta:

Fordítsa le a következő mondtatot: Jose Manuel Barroso EB-elnök és Jens Stoltenberg norvég miniszterelnök személyes tapasztalatokat gyűjt a sarkvidék lehangoló állapotáról azután, hogy megnyitották a Svalbargi Globális Vetőmagbukert. Ha kész, folytathatja: A Noé vetőmagbárkájának és ítéletnapi tárolónak is nevezett atom- és földrengésbiztos föld alatti génbankban a világ összes növényének vetőmagmintáját őriznék egy nukleáris háború vagy természeti katasztrófa esetére. Forrás: index.

Akkor ha jol ertelmezem, egy abszolut vedett es egyebkent termeketlen helyen van a vilag osszes novenyenek genje elzarva, hogy majd egy nuklearis katasztrofa utan az idelatogato foldonkivuli - megtalalva a magokat - ujra benepesitse a Foldet. Mert ugye ember mar nem lesz, aki elvethetne azokat...

Régebbiek | Végére »