bonn bejegyzései

Herendi kávés-szett a bonni (régiség)piacon

   Írta: Krónikás    a kronika kategóriá(k)ban

Totál véletlenül botlottunk bele a Rajna menti régiségpiacba, ami épp a Münsterplatz-Friedensplatz közötti területen került megrendezésre.

A piacon 99%-ban tényleg régiségek vannak, aki az ilyet szereti (s épp erre jár, amikor megrendezik), annak igenis érdemes elmennie. A mi 14:00 órára tervezett Wheier's Eck-beli ebédünkből is vacsora lett, annyit nézelődtünk.

A meglepetésekhez tartozik a számos herendi porcelán. Főleg Viktória és Apponyi dekort lehetett látni, főleg kosarat, de volt két komplett kávéskészlet is, az egyik cirka 1916-ból (a márkajelzés alapján lehet beazonosítani), 9 főre 850 euróért, a másik 6 személyes volt, dúsabb mintával, sütis tálkával 900 euróért.

A herendit árulók többsége tudta, hogy az herendi és értékes, bár árképzésben elég nagy különbségek voltak. Sok helyen felhívták a figyelmet arra, hogy ez drága porcelán és nem hamisítják (annyit), mint a meissenit.

Mivel én mindkét gyárban voltam látogatáson, ehhez annyit hozzá kell tennem, hogy míg Herenden 100€ alatt hatalmas kínálat van ajándéktárgyból, addig Meissenben egy darab aranyrögöt tudtunk venni, minden más jóval 100€ fölött volt.

A nap nagy meglepetése egy német (osztrák) rézkarc volt, Buda vár (Festung Ofen) bevétele 1849 május 24-én, amit csak azért nem vettem meg, mert 60€ volt, nálam meg nem volt annyi pénz.

Egy másik nagy meglepetés az a hollóházi Szász Endre tál volt, amit megvettem, bár mint végül kiderült, ennyi pénzért a boltban is meg lehet venni. Az eladó

Tanulság: mielőtt vásárol az ember, legyen tisztában az árakkal.

Mi közünk van a neandervölgyiekhez?

   Írta: Krónikás    a egyeb kategóriá(k)ban

Neandervölgy, vagy ahogy itt hivják, Neandertal, közel 80km-re van Bonntól, itt, Észak-rajnai-westfáliában.

Nem meglepő tehát, ha ezzel a témával kapcsolatban újdonság kerül valamelyik újság címlapjára, az valamelyik közeli egyetemről lesz. Az már csak a hab a tortán, hogy a nagy felfedezést pont a bonni egyetemen tették meg.

Neandervölgyi géneket hordozunk (index)

 

Zöld gyepet gyepülök

   Írta: Krónikás    a kronika kategóriá(k)ban

Hosszú tépődés után (úgy négy éve filózunk ezen) sikerült végre rávennem Nagydarabot arra, hogy beiratkozzunk egy golf tanfolyamra.

Nem csak a játék izgatott bennünket, hanem a benne rejlő lehetoségek is, mióta Michael kollégám elmesélte, hogy szerzett mindenféle új munkákat a golfozáson keresztül. Na meg persze Joachim is sokat mesélt arról, hogy milyen jó kimenni a friss levegőre és egy pár órára elfelejteni mindent.

Aki tehát szintén golfozásra vágyik Bonnban, az pl. St. Augustinban megteheti.

Maga a labdaütögetés fun, főleg amikor rájösz arra, hogy a helyes tartás nagyban elősegíti az üto és a labda megfelelo találkozását, a labdád ennek megfeleloen magasra vagy messze száll, szóval pont azt csinálja, amit csinálnia kell.

Meglepő módon két órán át - szinte ugyanazokkal a mozdulatokkal - ütni az labdát, kellemesen fáraszt, mi több, izomlázhoz is tud vezetni.

Még meglepőbb, hogy ma megkaptuk a szabálykönyvet - 214 oldal - meg a vizsgaanyagot (ilyen kérdezz-felelek, mint a kressznél) - 54 oldal - amit az elkövetkezendő 3 hétben meg kéne tanulni olyan szintre, hogy ebből sikeresen tudjak vizsgázni.

ps: Euthymia játékra hívott, kaptam tole "Született tehetség" kitüntetést, amihez vannak játékszabályok, amiket csak részben fogok betartani, mert a legtöbb blogger, akit olvasok, nem is tud róla.

Ezt kell csinálni vele:

1. Elfogadni
2. A logót kirakni a blogba
3. A szabályzatot kirakni a blogba
4. Megnevezni 6 másik blogot, akiknek átadja a díjat (na itt nem tudok kit megnevezni)
5. Kitölteni a tesztet:

Név: Krónikás
Becenév: van több is, aki meg ismer IRL, úgyis tudja :)
Lakhely: mikor Bonn, mikor Budapet
Születési hely: Buda
Magasság: 168 cm
Névnap: ketto is van, az egyiket januárban, a másikat a nyáron ünneplem
Foglalkozás: rendszertervező
Testvérek: egy fiútestvér
Anyanyelv: magyar
Beszélt nyelvek: magyar, német, angol, icipici francia és még kevesebb orosz. (Sovenier nyihaha nyet kukucsa protkó!)
Gyűjtemény: emlékek és azok fizikai megtestesülései.
Cipőméret: 40
Iskola: volt, hivatalosan 4, nem hivatalosan sokkal több, nem is emlékszem mindre
Kedvencek: fotózás, blogolás, kompjuter bütykölés, filmek, sorozatok, olvasás
Zsebpénz: 40 Ft/hét volt az első, amit kaptam.
Álom: bejárni a világot és hogy azt csinálhassam, amit épp szeretnék, meg persze jó lenne ha egészséges maradnék és különben is, világbéke
Háziállatok: van egy macskám, ami akkor az enyém, ha valami rosszat csinál :)

6. Megnevezni, hogy kitől kapta a díjat, és nagy, színes betűkkel kirakni a blogban (lásd fentebb)