Bonni krónikák

Az egész úgy kezdődött, hogy tegnap megnéztük mi van a piacon. Mert útbaesett hazafele. Közben Nagydarabot elkapta a vásárlási pánik, hogy neki mégsincs kedve, bennem viszont megérlelődött a terv: ma bizony frankfurti levest eszünk. Vagy holnap.

Az ugyanis már múltkor is ízlett neki, pedig a belevágott debreceni is made in germany volt és inkább a füstölt vürstlihez hasonlított, mint a jóféle debreceni kolbászhoz.

Node Nagydarabot nem akartam strapálni, úgyhogy megvettük a kelkáposztát, pár szem krumplit, gyümölcsöt, mert az egészséges (meg fél kiló zöldborsót, mert frissnek tűnt), aztán menjünk haza. Virslit, tejfölt, meg ami még kell, lehet venni később is.

Csak azt felejtettem el a számításból, hogy jelen állapotomban, ha egyszer megmászom a 3 emeletet, akkor abból nem lesz tejföl vásárlás. Meg inkább együnk gyümölcsöt, mert az friss ...

Ma meg megint csak lusta voltam, s nem mentem el a három sarkonyira lévő Edekába, így főztem meg estére a szegény lusta ember frankfurti levesét*.

Miután elmosogatott a gép (ha már ilyen úri huncutsággal rendelkezik a konyha), kedvenc késemmel (Solingeni damaszkuszi penge, olcsón vettem Aldiban 20€-ért, viszont tökéletes konyhai segédeszköz - nincs is másra szükség) felapróztam két fej vöröshagymát, 4 girizd fokhagymát (bár a recept reszelést mondott, de nekem reszelőm nincs, viszont van az előbb említett remek késem), feldobtam izzadni egy kis olívaolajra.

Közben szétszedtem a fej kelkáposztát, méla undorral dobálva a különböző élősködökkel tarkított takaró leveleket a komposztáló kukába ("Figyu, tegnap nem a bio piacon voltunk, igaz?"), majd mostam, szeltem, fazékba dobtam.

Egy gyors pillantás a receptre iszonyú kétségeket ébresztett bennem: nem elég, hogy nincs se füstölt hús (sőt, szalonna se), se tejföl, de még a kömény is hiányzik. Emlékszem is, amikor múlt héten szóltam, hogy legközelebb el ne felejtsen venni, mert nem lesz a pörköltbe. Mert azt szereti.

Eszembe jutott viszont, hogy kellene krumpli, igaz a lábasba nem fér már, de vettem 4 szép nagy darabot, legalább kettőt, az íze kedvéért daraboljunk bele, mert azt meg én szeretem.

Só, paprika ment még bele, majd idővel majoranna és fekete bors is, meg csalásul egy zöldségleves kocka is, ha már ennyire szegények lusták vagyunk.  Ez utóbbit inkább nem reklámozom. Mármint a leveskockát. Pfuj :)

Még nincs kész, de az illata már meggyőző: nem maradok ezzel (sem) szégyenben.

Az eredeti receptet a macikonyhán találtam.

*A német nem ismeri a frankfurti levest, bezzeg vígan eszik bécsi szeletet. Ki érti ezt?

Nagymamám bejglije volt a legjobb, amit életemben ettem - a nagyi receptjei mindenki számára meghatározóak. Hiába próbáltuk, nem sikerült nyomába se érni.

Most viszont nem a sütiről lesz szó, hanem arról, hogy miért bejgli a bejgli?

Internetes segítséggel az alábbiakat sikerült kideríteni (anélkül, hogy a keresésnek bármilyen tudományos alapja lenne):

Egyes források szerint a bejgli életútja Szilézia vidékérõl indult abban az évszázadban, amikor kihalt az Árpád-ház, pestisjárvány tombolt Európában, Aberdeen városát felégették az angolok, a török hadsereg pedig átkelt a Boszporuszon, s elõször jelent meg a Balkánon. Vagyis a zivataros 14. században. Hogy e „zivataroknak” volt-e köze eme finomság megszületéséhez, arról – egyelõre – nincs hírünk.
Arról viszont igen, hogy az ekkoriban ismert sziléziai kalácsfajta adta a bejgli alapját.

Itt szeretném elõre megjegyezni, hogy amit jómagam fogyasztok az ünnepi asztalról évrõl évre, az bejgli, ám számos helyen olvasható – és az elkövetkezendõ sorokban is elõfordul majd – a beigli alak használata. Ha már a betûkkel játszunk, jegyezzük meg, hogy a bejgli név egyébként a német beugen (=meghajlít) szó származéka, s a finomság hajlított, kerekded formájára utal. Egyes nézetek szerint a bejgli elnevezése 1932-ben bukkant fel a magyar nyelvben.

Ez is, mint oly sok minden más osztrák közvetítéssel érkezett hazánkba és terjedt el a 19. század második felében. Kezdetben csak a családi ünnepek süteménye volt és fokozatosan váltotta fel a hagyományos karácsonyi kalácsot, amelynek eredete a reformkorra tehetõ, hiszen a magyarok ekkor kezdték német divat szerint ünnepelni a karácsonyt.
(A karácsonyfa állítása és a szaloncukor is ekkor vált az ünnepek elmaradhatatlan kellékévé). A diót – az almával együtt – a karácsonyesti jósláshoz használták.

továbbá

...az újabb korok közkedvelt bejglije, a patkók édestestvére a pozsonyi városháza nagyobb lakomáin már az 1500-as évektől szerepelt, s hogy a régiek a város tanácsosait minden karácsonykor bejglivel ajándékozták meg?

 A Dunától nem messze, a Séta- vagy Kossuth Lajos tér északi során - tudósít említett könyvében Ortvay - van a régi Scheuermann (ma Lauda)-féle Mákos- és Dióspatkó-sütőház, mely Pozsony e nemben való hírnevességét megalapította. Pozsony e specialitásai, melyekhez a pozsonyi kétszersült is járul, eredetileg Bécsből, az ottani beugli- és mandolettisütőktől származott el hozzánk a középkorban. A beugli nálunk már azon 16. századi nyilvános lakomákon szerepelt, melyeket a város a városházán előkelő vendégek tiszteletére rendezett. Így 1590. május 6-án is elő van számlálva a Peigl azon alkalomból, hogy a helytartót, Ungnad Dávid hadtanácsi elnököt, Lichtensteint etc. megvendégelték.

Mint eddig minden "li"-re végződő szó, ez is osztrák eredetű(nek tűnik), viszont mind a "beigli", mind a "bejgli" kizárólagosan magyar süteménynek mondott (illetve találtam egy zsidó receptet). A "beugli"sem segít tovább, recept hozzá nincs, ellenben nemzetközileg elterjedt családnév.

Érdekesség még az utolsó idézetben talált "Peigl" szó, ami akár a beigli (beigl) eredeti hangzása is lehetne, azonban itt se lehet Karlsruhénél tovább menni. Ha már viszont beigl, akkor tudunk tovább menni: egyrészt vannak már "ungarische beigl rezepte" - ez gondolom a bejgli, másrészt eljutunk a bagel-hez, amivel visszajutunk a zsidó eredethez (In the 16th and first half of the 17th centuries, the bajgiel became a staple of the Polish national diet. There was a tradition among many observant Jewish families to make bagels on Saturday evenings at the conclusion of the Sabbath).

Források:

• pékforum
• Magyar szó

A nap szava: beugen (hajlít)

Volt egy idő, amikor a karácsonyi bejgli mellé mandulás kifliket sütött nagymamám. A mandulából később dió lett, viszont változatlanul finom maradt. Néha kifli helyett karikákat csinált és diókrémet tett közéjük, én pedig imádtam kinyammogni a finom krémet és utálna elrágcsálni az omlós sütit.

A múlt héten Romániából származó kollegina hasonló vagy azonos recept alapján sütött sütivel lepett meg bennünket (mert nálunk már csak ilyenek a kolleginák, időnként hoznak sütiket).

Kell 280g liszt, 210g vaj, 70g cukor, 100g dio és egy csomag vaniliás cukor. Tésztává formálni, hűteni, kiflit csinálni belőle, végül 200 fokos sütőben cirka 20 percig sütni. Tálalás elött porcukorral megszórni.

A recept olvasása közben újra rácsodálkoztam arra, hogy mennyi szó van, ami német/osztrák eredetű és mégis, tipikusan magyarnak van beállítva.

Itt van például a kifli szó. Az angol wikipédia szerint tipikusan magyar, cseh és szlovák étel, eredete Buda várának töröktől történő visszafoglalásához vezethető vissza. Ha viszont a croissant oldalt nézzük, akkor az már jóval régebben létezett (valószínűleg a magyar pékek híjján voltak a vajnak, mikor a kiflit készítették): "The kipferl - ancestor of the croissant - has been documented in Austria going back at least as far as the 13th century, in various shapes."

A nap szava: Kipferl (osztrák kifli)

Kép forrása: német receptek

A gulyásleves

A németek igen nagyon szeretik a gulyáslevest. Szinte minden étteremben rajta van az étlapon a goulaschsuppe, pont úgy, mint a paradicsomleves. Még anno, amikor kijöttem, úgy terveztem, hogy majd végigkóstolom az összeset jól, de a céklás verzió után feladtam. Azért néha belém búj a kisördög és kipróbálom, de persze rendre csalódom.

Magyar emberbe magyar gulyáslevest, még ha argentin marhából is van. Tájegységenként még kis hazánkban is vannak eltérések (lásd halászlé és válfajai), ergo nem anyám főztjét várom el, olyat úgy se tud egyik sem.

A német gulyással az alábbi problémák szoktak lenni:

1. a lé a pirosságát a paradicsomkrémtől kapja és nem a paprikától
2. a hús minősége még a legjobb müncheni sörözőben is megrekedt az ált. iskolás menza szintjén
3. nincs benne zöldség - tehát húsos paradicsomleves
4. úgy csíp, hogy még hazafele is égeti a számat, pedig annak csak pikánsnak kéne lenni, de legalábbis bízzák a kedves vendégre, hogy mennyire mazohista

Szumma szummarum, ha jó gulyást akarsz enni, akkor főzd meg magadnak, lehetőleg bográcsban (azt az ebay-en lehet kapni), vagy menj haza és egyél ott.

Mottó:

Egy csomó nyűgös embert látok otthon, akik szerint Magyarország béna hely, ahonnan elvágynak vagy egyszerűen Abszurdisztánnak nevezik. Ezért egy olyan sorozatba kezdek, amiben egyes szubjektíven kiválasztott eseményeket, dolgokat, összehasonlítok a magyar valósággal. Az összehasonlításban különös módon azok a dolgok fognak szerepelni, amik nem rosszabbak Magyarországon, mint máshol.

Kétszer próbáltunk neki a May May vietnámi étteremnek, kétszer kaptuk ugyanazt az eredményt. A kiszolgálás fenomenális, mosolygós, kedves pincérek egy zsebkendőnyi kis helyen. Roppantul hangulatos. Rendeléshez nem is étlapot adnak, hanem egy képeskönyvet, mint a gyerekek mesekönyvei: egyik oldalon képecske, másik oldalon történetecske - csak itt az egyik oldalon az ételt látod, a másikon a vietnámi nevét és a német leírását.

Vannak azért specialitások, amin egyik nevem sír, másik nevet. Ilyen például az a tipikusan helyi ital, ami cukornád szirup, ásványvíz és lime felhasználásával készül és amit én nemes egyszerűséggel limonádénak rendelek...

Az ételek finomak, a húslevest azért legközelebb kihagyom, mert az enyém ízletesek, viszont az összehasonlítással nem rendelkező ételek ízletesek.

Esténként jellemzően teltházas, aki ide akar menni, az vagy foglaljon helyet, vagy rendelkezzen alternatív megoldással.

Ennyi havat Bonn kicsiny városa az elmúlt években (abban a párban, amióta erre vetett utam) tutira nem látott. Én se nagyon. A hó, ami dec.31-én leesett, velünk tartott az új esztendőben is. 1 héten át tartó fagyok frissítették a levegőt, míg tegnap reggel újabb komolyabb hószállingózásra került sor.

A sok fehérséget részemről egy újabb pár zoknival ünnepeltem, ami melegebb, mint a többi, amit hordani szoktam. Egyrészt mert megérdemlem, másrészt mert kell.

Már harmadik hete, ha jól számolom, tartunk szorgosan gyalog a munkába. Fél óra reggel, fél óra este. Odafele néha veszek a Starbucksban egy kávét, pont melegen tart, amíg az irodába nem érünk. A "kicsi" 3dl-es erre a feladatra pont jó. Egyszer vettem nagyobbat is, a fél liter egész napra elég volt, de a végére nagyon kihűlt. Marad a 0,3-as.

A kantinok helyett felfedezték kollégáim (meg én is magamnak), hogy az átellenes sarkon van a Rosa Lu étterem. Mintha Gordon Ramsey tanácsait fogadnák meg: hétfőn kirakják egy hétre előre a menüt. Választhatsz 5€-s kajából, meg 7,10€-sból. Az étel gyorsan és forrón érkezik az asztalra, semmivel sem lassabb, mint az önkiszolgáló menza, és mégis étterem érzés van.

Amúgy itt ettem először (7,10€-ért) rendes pörköltet. Brauhausgulasch névre keresztelték, a pörköltbe raktak paprikát meg gombát, de nem raktak bele paradicsomkrémet, ami itt szokás. A hús finom volt és jó minőségű, olyan olvadós, ahogy anyámnál eszem az órákon tartó rotyogás után. A szószon látszott, hogy csak hagyma van alatta, meg só, paprika, meg a hús leve, ami kifőtt, meg talán egy csipetnyi bors, amiért nincs harag.

A hétvégén parasztreggelit csináltam, meg paprikás krumplit (vendégek jöttek brunchra, azért), ehhez meg az a jó, ha friss fehérkenyér van hozzá. Mert persze jó a pékségben kapott félbarna, barna zsemle, sok maggal, vagy kizárólag magokból, de tunkolni pl. nem lehet velük. Lehet mondjuk kapni ciabbattát, de az olaszok a megmondható, hogy annak sincs olyan sok köze az otthoni kenyérhez. A héja sem olyan rágni való, nincs belőle jó karéj és még sorolhatnám.

Nagydarabomtól azonban kaptam Jamie Oliveer könyvet, abban van finom kenyérrecept, amit most megosztok veletek is.

300g liszt (405-ös itt Németországban)
10g só
10g cukor
cirka 2dl langyos víz
7g (1 zacskó) élesztő por

Mérjük ki a lisztet és sót egy műanyag edénybe. A vízben oldjuk fel a cukrot és az élesztőt, adjuk hozzá a liszthez. Keverjük össze, hogy egy masszát alkossanak. Akkor kevertük jól össze, ha a tészta már nem ragad se a kezünkhöz, se az edény falához. Ha ragadna, akkor módjával szórjunk hozzá lisztet (inkább szórj kétszer, mint hogy száraz legyen végül a tészta).

Ha már gyúrható állagú a tésztánk, azaz már nem ragad, és legfőképp nem túl kemény, akkor egy lisztezett gyúródeszkára borítsuk ki. Ha nincs ilyen, akkor egy tiszta (lisztezett) konyhapult is megteszi.

Jó erősen gyúrjuk át 5 percig, míg cipó formát nem ölt. Lisztezzük meg alatta a gyúródeszkát, borítsuk le egy konyharuhával és hagyjuk fél órán át pihenni.

Fél órával később illik úgy másfél-kétszeresére megdagadnia. Óvatosan gyúrjuk át újra, úgy fél percig. Formázzuk cipóra, lisztezzük meg alul felül.

Melegítsük elő a sütőt 200 fokra. Tegyük a tésztát egy sütőlapra vagy alufóliára. Vágjuk be keresztbe, úgy két centi mélyen. 20-30 percen keresztül hagyjuk sülni. Az első 20 percben ne nyitogassuk a sütőt, csak utána nézegessük, hogy mennyire akarjuk megsütni a héját.

Haladók mindenféle fűszerkeverékkel ízesíthetik. 

Május 31-ével bezár a Wohnzimmer kávézó (Lennéstr az Arithmeum mellett). 1-2 éve nyílt kávézó a közeli Juridicum (jogi egyetem) hallgatóit célozta meg, barátságos áraival és diákoknak szoló kedvezményeivel. Ha jól sejtem néhány student a csoporttársait is viszontláthatta kiszolgálás közben.

Május 31-én egy utolsó brunch lesz, az eredeti, 9,90€-os áron, továbbá mindenki kap egy pohár prosecot, egy narancslevet és egy csésze melegitalt.

Este 5€ belépőért cserébe fergeteges bulit ígérnek - all you can drink, a készlet erejéig.

Még ha nem is voltam napi vendég - bár terveztem - és bruncholni is ritkábban jártunk, mint akartuk, mindig szívesen fogok rájuk emlékezni.  Főleg, mert jó áron (1,30€) finom és erős kávét adtak.

A tökéletes reggeli elengedhetetlen tartozéka a rántotta. Sőt, teljesen fölösleges bármi mást adni mellé. Esetleg egy kis multi-vita-lét. Legalábbis ez Nagydarabom véleménye a reggeliről.

A tökéletes rántotta mibenlétében nem értünk teljesen egyet (ahogy a tökéletes reggelihez szerintem más is hozzátartozik). Nagydarab szerint a rántotta tojás legyen jól átsütve. Fölösleges előtte villával összekeverni, lehet azt a serpenyőben is, és akkor kevesebb a szennyes. Agglegényrántotta, mondhatjuk rá. Ja, és ne tartalmazzon sült paradicsomot.

Szerintem a tökéletes rántottát előzőleg összekeverjük, mert akkor a fehérje jobban elkeveredik. Ezt ráöntjük a korábban felvágott hagymára, amit szépen megpirítottunk a hagyma kisült zsírjában. Ízesítésnek dobhatunk hozzá kis paprikás kolbászt is. Tuningolhatjuk paprikával (már aki szereti), no meg gombával. A végén jó sok zöldfűszert adjunk hozzá.

Van persze egy harmadik vélemény is, f*cking Gordon Ramsay rántottája. Szeretjük Gordont (a Ramsayt, a másikról nincs véleményem), tutira feltuningolja a csőd előtt álló éttermeket. Ha lesz éttermem biztos meg fogom hívni.

Nagydarabomnak kis változtatásokkal (nem volt otthon crème fraîche) megcsináltam, szerinte finom volt.

Gordon Ramsey tökéletes rántottája:

via Lifehacker

Több mint 24 órán át esett az eső. Kifejezetten idegesítő, főleg miután sikerült egy kicsit leégnem húsvétkor. Itt is volt napsütés, de az ünnepeket otthon töltöttem. Kint voltunk a telken, végre sikerült grillezni, amire oly rég óta vágytam.

Faházat is találtam, sőt, mára már 3 új verzió is képbe került. Ugyanaz a cég gyártyja mind a négyet. Az alap egyre közelebb kerül a végleges méretekhez. Már alig várom, hogy teleszórhassam kaviccsal, aztán ráöntsem a betont.

A grillre egy új finomság került, most elöször sütöttem hekket. Mivel nem bíztam az időben (eddig "csak" kétszer húzta keresztül a számításaimat), ezért félig fagyott állapotban dobtam bele a mélyhűtős tasakba. A helyszínen pácoltam be: jó sok sót és borsot kapott. Olajat vagy más zsiradékot - sajnos - nem.

Az egészet becsomagoltam egy alufóliába, megszúrkáltam késsel, aztán pele a hamuba.

Jó 20 perc és pár vödör föld elhordása után kicsomagoltam a fóliából (enyhén hozzáragadt), felpakoltam a grillrácsra és vártam újabb 10 percet.

Közben megterítettük az asztalt, előkerültek a grillkolbászok, a paradicsom, paprika és persze a kenyér.

A hekk végül nem pirult meg, de szerintem így is isteni lesz. Legközelebb korábban kiveszem felolvadni és a pácba teszek olajat is, így egyből dobhatom a rácsra, ahol majd terveim szerint ropogósra sül.

Szálka nem volt.

friedrich, így kis f-fel egy hangulatos kisvendéglő Rüngsdorfban. Rüngsdorf Bad Godesbergen is túl van, tőlünk nézve a világ végén egy kicsit túl, de azért még az Operenciás tengeren innen. A friedrich a Friedrichallee-ben található, és saját elmondása szerint (idézet a Gutscheinbuch 2008-ból) "valami más akar lenni. Nincsenek zsúfolt termek, nincs csicsás dekoráció ..."

Kivülről tartotta is, amit ígért. Belül pedig vágyakozást keltett: itt bizony finomat fogunk enni!

Bár a nem zsúfolt termek számomra mást jelentenek - pl. 60cm-nél több hely van az asztalnál, a pincérnek nem elöttem kell a mellettem lévő ételét átnyújtania, hanem elfér mögöttem, hangulatosnak tűnt. Az akusztika viszont iszonyú volt: a szomszéd teremben fakutyaként vihogó nő közvetlenül a fülembe echózott.

Nemzetközi és halas étlapot ígértek, ezt is kaptuk. Nagydarabom a szeretett steakjét rendelte (a marha legjavából), én egy Seezungefile-t kértem citromos mártással. Mivel mot nem én vezettem, ezért egy finom Chardonnayt is kértem, borsos ára (4€ körül) ellenére.

Öten voltunk, és úgy tűnt, rajtunk kívül mindenki elégedett az étellel.

Nagydarab steakje egész biztosan nem a marha legfinomabb részéből készült, tele volt zsíros és inas részekkel.

A Seezunge egyik oldala úgy megkormolódott, hogy az egyébként nem túl markáns ízzel rendelkező hal enyhén keserűnek tűnt. A tészta és a szósz három részre volt osztható: finom, kicsit elsózott és az "ide borítottam a sótartót" részekre.

Hiába koplaltam egész nap, hiába volt az árszínvonal magasabb, mint a Kneipéké, ott kellett hagynom a tészta egy részét - ehetetlen volt.

Kárpótlásul kávét kértem, bár ne tettem volna. Az espresso crémája elsőre szép volt, másodikra azonban eltűnt, anyám hagyományos presszó kávéfőzője maradandóbb crémát eredményez. Persze a többiek desszertje mennyeinek tűnt.

A hab a tortán az volt, hogy a Gutscheinunk nem volt érvényes, pedig ez lett volna az utolsó kiruccanásunk a 2008-as könyvvel.

Emlékül bescanneltem, és ide ragasztottam a képet.

Égett a szám, folyt az orrom és a fülem is gyulladás közeli állapotba került. Arcszínem túlmutatott az egészségesnek tekintett piros-poszgáson, szemeim vérben forogtak. Nagy kortyokban nyeltem minden italt, ami a kezem közé került, hogy semlegesítsem a testemet maró mérget.

Nagydarabom isteni(nek szánt) paradicsomszószt kreált a spagettihez. Vajon üvegesre párolt hagyma, rengeteg fokhagyma, petrezselyem, só, bors. Én kenyeret sütöttem, Jamie Oliver receptje szerint (harmadolva, így csak két cipócska lett belöle, ráadásként olasz fűszerkeverékkel és oregánóval bolondítva). Az első kostolás után derült ki a titkos összetevő.

Még Á-tól kaptam házi csipőspaprikát. Kegyetlen csipőset, ami évek múltával sem fogyott jelentősen. Egyszer ezzel akartam pörköltet csinálni - az alaplevet ki kellett dobni. Na ebből a méregből tett Nagydarabom egy fél teáskanállal a fél liter paradicsomlébe, ízesítőnek.

Hagymás leves német módra. Finom, egyszerű, a recept nálam, de mindig akkor tűnik el, amikor kellene. Most megosztom, innentől nem lehet kifogásom, hogy miért nem főzőm meg.

500g póré hagyma

500g hagyma

125g kräuterschmelzkäse (fűszeres olvadó - zsíros sajt)

1/8L tejszín

1/8L fehérbor

1,5L húsleves alaplé

500g darálthús

30g vaj

só, bors

A darálthúst a vajon megpirítani. A pórét és a hagymát üvegesre párolni. Felönteni a húslevessel, sajtot, tejszínt, bort hozzáadni. Fűszerezni.

Jó étvágyat!

Azt mondják nincs ingyen kaja. Persze ez igaz is, mert az összes, alább felsorolt ingyen piáért fizettem - így vagy úgy.

Szerdán Jimmynél kaptam egy pohár török teát. Jimmy arany ember, bármikor ott eszünk, a végén kapunk vagy kis ouzot vagy teát. Pláne akkor, ha épp három szobáját foglalom le egy hétvégére.

Onnan Martinhoz mentem, aki múlt héten ünnepelte a Zóna 15. születésnapját. Akkor nem tudtam menni, hát beugrottam egy Martini Leckerre, hogy parolázhassak vele. S mert ilyen figyelmes voltam, meghívott a kedvenc italomra.

Szombaton meg repültem. Szokás szerint a 11. sorba vettem a jegyem - ez a második vészkijárati sor. Meglepődve kellett tudomásul vennem, hogy ez a vészkijárat mögött van. Amikor megemlítettem, hogy uncool egy sorral hátrébb ülni, mint ahova a jegyet direkt vettem - elfogadva a vészkijáratra vonatkozó szabályokat - akkor megtudtam, hogy új repülőket szereztek be, ahol a 9-10. sor  lett a vészkijárat. Szerencsére a kilencedik sorban nem ült senki, úgyhogy előre tudtam ülni, kinyujtani a lábamat és kényelmesen használni a notebookot. S amikor a hajnali kávémat (reggel 7kor indult a gép) megrendeltem, akkor a légiutaskísérő kedvesen azt mondta, a kolléganője szólt, hogy gond volt a helyfoglalással - a kávé a cég ajándéka.

Nem arról van szó, hogy ezek az ingyenpiák jelentős kiadást jelentenének a cégeknek, viszont jelentős mértékben növelik a jó érzést. Akkor is, ha az ember néha morog, hogy Jimmynél sokat kell várni, amíg újra tudunk innivalót rendelni, ha nincs Martin és nem úgy sikerül a koktél, ahogy szeressem, vagy ha a Germanwings elkezd harciaskodni a 25€-s javítási költségen.

Percek kérdése és elindulok a Karnevalswirts-be. Ott van az Ikea mellett, mindig beszéltünk róla Nagydarabbal, hogy majd jól lecseréli a barnamacit (a jelmezét), meg én is veszek olyan plüssállatjelmezt, mint ami neki van. Azért plüssállatjelmezt, mert az alá be lehet öltözni, fölé viszont nem kell, azaz elég meleg van az utcán és a kocsmában is relativ egyszerűen megoldható a klíma. Ráadásul egy csomó mindent el lehet alatta rejteni, pl. Feiglinge-t, ami nagyon hasznos a hideg ellen. A barnamacit nem cseréljük, mert neki dolgozni kell, de én próbálok valamit venni.

Eredetileg fekete macska akartam lenni, ha nincs macsek, akkor lehet, hogy fehér nyuszi leszek, vagy jegesmedve, vagy pingvin pisztránggal. A pingvin jópofa, frakkja is van, a pisztránggal meg lehet szivatni a medvét.

Közben tegnap elmentem egy újabb kezelésre. A dokinővel megállapítottuk, hogy szépen gyógyulnak ki a görcsök a hátamból. Közben elmeséltem neki, hogy a notebook kijelző fényereje csökkenthető és akkor tovább tud tévézni az ágyából (DVB-T kártya).  Azt mondta, megnézni, karnevál után találkozunk. Esetleg elviszem én is a gépem és megmutatom, hogy működik.

Kaptam tűket is, ötöt, egyet fejbe, két kézbe 1-1, meg a bal lábfejem belső felébe is kettőt. Negyed óra szunyokálás, szinte egy jó alvással ért fel.

Nagydarab jól el van havazva munkával (sajnos más havazás felénk nincs, irigykedem is az otthoniakra - itt csak az eső esik), mostanában lényegesen tovább dolgozik, mint én. Finom vacsorával vártam, amikor hazajött (ámbár úgy kellett rátelefonálni, hogy húzzon haza, vagy megeszem a kaját egyedül). Volt maradék húsleves vasárnapról, ami a hűtőben éjszaka megkocsonyásodott, főztem hozzá tésztát (hús nem nagyon volt már) és sütöttem hozzá palacsintát. A palacsintához baracklekvár volt, nem is akármilyen, anyám rakta el tavaly. A teli gyomrot egy kupica barackpálinkával tehermentesítettük.

- a holland (kaliforniai) paprikával jelölt magyaros ízesítésű paprikás chips.

Mióta a kollégám közelebb vitt minket a geocaching nevü csodához, azóta próbálunk mindenki mást is megtéríteni, és megmutatni, hogy ez a hülyeségnek tűnő izé nem is hülyeség. Próbáltuk ezt Bremenben is, de egyszer sem sikerült. Próbáltuk egyedül is, de úgy se sikerült (nem találom, lehet nem írtam. Voltunk VW Bogár kiállításon, utána kerestünk multicache-t, nagyon keresgéltük, tutira ott kódorogtunk körülötte, és a cache meg nem volt ott. Vagy nem láttuk).

Most P vett egy kis GPS-t, ahhoz vett mindenféle térképeket, hogy ha mennek bringával kirándulni, akkor legyen hozzá egy jó GSP-ük. Jó kis szerkezet, tipikusan outdoor, leeshet, meg nedves is lehet, de baja nem lesz. Ráadásul 10+ órán át működik, a PDA-m talán 1 órát bírja GPS működésben, tehát persze irigy vagyok. És még térképek is vannak hozzá.

Ja, és sokkal pontosabb, mint a PDA-m. Ennyi mindennel felfegyverkezve kerestünk két célpontot, egyet, amit már megtaláltunk, meg egyet, amit még nem ismertünk. Előbbit azért, hogy P-ékkel is legyen sikerélményünk: tudjunk nekik egy olyan cache-t mutatni, ami megtalálható.

Egyeztettük az adatokat, a múzeumi multicache-t kinyomtattuk, elindultunk, s lás csodát, az elsőt M - kis segítséggel - meg is találta. A kis segítség kell, P-ék gyerekkora jóval régebben volt, mint a miénk, elfeledkeztek már arról, hogyan is kell kincset keresni.

A második izgalmasabb volt, hiszen azt mi se ismertük. Találtam is rögtön eldugott könyveket (erről majd holnap írok, kell a minden napra egy mese), a GPS meghülyült, ide-oda ugrált, nem mutatta mi a helyzet. Persze jól félre is vezetett a leírás, az volt oda írva, hogy "két megfigyelő" és mi a két biztonsági kamerára gondoltunk, ami hülyeség, mert privát területre soha nem dugnak el semmit.

De aztán megtaláltuk, pontosabban P találta meg a bokorban, lett is nagy örömködés. Szép nagy doboz volt, sok minden volt benne, a logbuch meg tök aranyos volt.

Jut eszembe a logbuchról, hogy annak idején ifjú leányzó és kicsit startrek fan koromban akartam írni egy Pascal programot (mond ez valakinek bármit is?), hogy abba írjam a naplómat. Volt ez talán 15 éve, mert akkor tanultam Pascalt. Logbooknak neveztem, mert Picard is mindig abba beszélt. Ez csak úgy eszembe jutott, hogy már akkor is digitálisan akartam kiírni a grafomániámat.

A sikeres cache után Alter Zollnál ittunk mindenfélét, én pl. egy Tinto de Verano-t, bor+limonádé (cukor nélkül) kotyvasztását, ezt a meleg időben mennyei üditő italt. Ettünk is, hogy spanyolnál maradjuk Patatas Bravas-t, ami Tapas féle, héjában és kemencében sült krumpli megszórva chili porral mellé cuppantva allioli.

Talán már említettem, hogy a látogatás a kajálás jegyében telt, tehát ezek után sétálni mentünk, lemondtuk a némafilmet, viszont elhivtuk R-ékat (aki kivételesen Bonnban volt) Addi büféjébe. A  többség persze az isteni Lennéschnitzelt ette, én báránysteak darabokat ettem salátán, a változatosság kedvéért héjában és kemencében sült krumplival, egy cuppanat majonnézzel. (A majonnéz és az allioli fokhagyma tartalmában tér el egymástól, de ez esetben ez sem volt igaz - az allioliban sajnos nem volt fokhagyma).

Mondanom sem kell, a vacsora után gurulni is alig birtam, és elmélázva gondoltam a zabáró rómaikra, akiknek erre jó megoldásuk volt - amit én tuti nem alkalmaznék. Este rumszopogatás történt, illetve én megcsókoltam az erőspaprikás pálinkámat, ami jótékony hatással volt az emésztésemre. Egy nőies büfizés után pihentető éjszakát élhettem át. 

Mindebből úgy tűnik, hogy igenis kávéfüggő vagyok, ami negatívan befolyásolja az éjszakai alvásomat. A látogatás alatt csak reggel ihattam kávét, és minden éjszaka úgy aludtam, mint a bunda. Mindez lenni nagyon szomorú, mert már annyira rászoktam, hogy ha álmos vagyok, akkor kávét iszom.

"Hétvégén" - azaz szerdán+csütörtökön brémeni látogatás volt szerencsénk. Már hétfőn nekiálltunk rendbetenni a lakást, a kis vickeket-vackokat elpakolni, mindent letakarítani, mert hát a vendég az vendég. Kedden estére, úgy épp időben, sikeresen készen is lettünk, mikor is meglepően korán beállított P+M. A vacsorát a szokás szerint Jimmynél költöttük el, a jó időre való tekintettel a "kerthelységben". 

Vacsoránknak tanúja is volt, méghozzá egy kis patkány személyében. Ez két okból is különös. No nem az, hogy patkány volt, hanem az, hogy nappal volt. Patkány ugyanis - még ha nem is látjuk - van minden városban. Azt mondják annyi patkánnyal lakunk együtt, mint emberrel. Láttam már patkányt Münchenben és Bonnban is - Budapesten még nem, ott úgy tűnik jobban félnek e kis dögök. Viszont csak éjszakánként. Ez a kis fekete dög, fehér pamaccsal meg ott rejtőzött a virágosládák alatt.

Néha kidugta az orrát, de ha valaki hirtelen mozdulatot tett, akkor gyorsan eltűnt. Szerintem valakitől megszökhetett és nem vadon élő patány volt. Persze kellemetlen, ha egy vendéglő környékén rágcsálók vannak.

Közben érkezett egy elégedetlen volt munkatárs, akinek hangos szavaira rögtön felpattant pár markosabb vendég, és Jimmy "segítségére" sietett. Nyugisan kitessékelték a hangoskodót, türelmesen meghallgatták problémáját, ott álltak mellette, míg lenyugodott és haza nem távozott. Megnyugtató volt látni, hogy ennyire nyugisan kezelik a helyzetet.

A vacsit Martinnál öblítettük le - mondhatni ez is szokás szerint történt - de nem maradtunk sokáig, mert mindenki volt nagyon fáradt. Ők az utazástól, mi a takarítástól.

A látogatás egyébként is a nyugalom jegyében telt. Persze kivettünk szabadságot. Szerdán kiadós reggeli után (na igen, a látogatás, mint minden bremeni látogatás, akár itt, akár ott, akár amott, az étkezés jegyében telik) megmutattuk a wii-nket. P-ben és M-ben lelkes játékosokra találtunk. Délután elsétáltunk és südwestert kerestünk. Ahelyett, hogy elmagyaráznám mi ez, inkább szereztem egy képet róla.

Mire mindent befejeztünk, addigra pont elérkeztünk az est fénypontjához, a volt kollégákkal történő találkozáshoz. Mint decemberben, úgy most is a Pathos-ba mentünk, ami egy jobb féle olaszos vendéglő. Volt.

Egy túlbuzgó pincérlányt kaptunk, aki mindig megkérdezte, hogy minden jó-e, de amikor rendeltem valamit, akkor elbújt. Ráadásul az előételt (5-ből hárman rendeltek) egyszerre hozta a főétellel, ami részben a mi hibánk is, mert az előételesek rábiccentettek arra, hogy jöhet minden a főétellel.

Az asztal tele lett, Nagydarab meg valami báránysajtos pizzafélét kapott, mert elértette a csaj a számokat, miközben ő valami tésztafélét rendelt.

Minden jó, ha jó a vége, jött két kolléga is, jót beszélgettek, beszélgettünk. Volt még pár korty a Bolyhos féle pálinkásüveg alján, elfogyott az is, miután tizenegy felé hazatértünk. Mert hogy csak nekünk volt szabadságunk, a többieknek nem.

Csütörtökről meg majd kicsit később írok.

 Már ezerszer meg akartam mutatni, de csak most jutottam el oda, hogy fel is töltsem a képet (remélem nem szúrja el a dizájnomat), hogy milyen apró és vacak sárgabarackot árulnak Bonnban. Nos a képen nagyon nem látszik, de az ott mellette nem szőlő, de valami hasonlóan aprószemű dolog. A probléma az, hogy a barack se sokkal nagyobb. Megvenni nem vettem, mert előtte való hétvégén vettem Lajosmizsén ezerszer szebbeket.

A fentieket egyébként Törökországból importálták.

Na most azt szeretném a tisztelt mezőgazdászoknak mondani, hogy ha nem tetszik tudni eladni az árut otthon, akkor mi lenne, ha olyan nagy üzleteket, mint az Aldi céloznának meg - persze ehhez össze kellene fogni - és oda adnák el. Én pl. sokkal szívesebben vennék magyar sárgabarackot németben, mint törököt, amik picik és ráncosak, mint a kényszerérett sárgabarackok úgy általában.

Nem mintha bármi kifogásom lenne a török élelmiszer ellen.

Már említettem volt, hogy vettünk egy ilyen csuda-füzetet, ami tele van egyet fizet kettőt kap akciókkal. Jórészt kulináris élvezetekkel van tele az újság, de az elkövetkező hetekben egy ingyenes, ayurvédás arcpakolással is meglepem magam. Az egyik program egy reggeli (brunch) volt a helyi Hiltonban, annak is a Four Season termében. Az ár kedvező, a helyszín közeli és még a könyv-társainkkal is meg tudtunk egyezni abban, hogy mely nap akarjuk tiszteletünket tenni.

Nagydarab meg én szeretünk spießerekként megjelenni ilyen sznob helyen, ennek megfelelően kiöltöztünk, mint sz@ros Pista Jézus neve napján.

A Four Season már a belépésnél nyújtotta mindazt, amit a Petersbergen hiányoltunk. Az asztalhoz kísérő főpincér kedves és előzékeny volt - és elnézést kért, hogy a másik 6 fős asztalnál már ülnek és nem tudunk választani. Kaptunk kávét, frissiben csavart narancslevet. A kínálat bőséges volt és finom. Rengeteg friss gyümölcslét kínáltak, amivel itt találkoztam először.  Az elhasznált tányért gyorsan elvitték, a kávét pedig mindig újratöltötték - láthatatlanul. A pincérek jelen voltak, de nem zavaróan. Nem kérdezgették állandóan, hogy mindennel meg vagyunk-e elégedve. Tudtuk, hogy ha nem, akkor ott van egy kéznél, hogy szóljunk neki. Amikor a sült alma elfogyott, és J még szeretett volna (pedig már nem akartak frisset készíteni a tömegeknek), akkor - csak neki - újabb adagot sütöttek.

A 22€ / koponya (csuda-füzet nélkül) árával és a tapasztalt színvonallal még az is lehet, hogy egyszer-egyszer (nem sűrűn) visszatérünk és egy kicsit kényeztetjük magunkat.