hipochonder bejegyzései

VW bogár, EHEC, Hamburg és én

   Írta: Krónikás    a kronika kategóriá(k)ban

Tegnap Hamburgban voltunk, mert Nagydarab imádja a bogarakat, mármint a Volkswagen bogarakat: minél idősebb, annál jobb. A hamburgi Prototyp múzeumban pedig nem csak az eddig ismert legidősebb bogarat állították ki (1938-ból, a 30 prototípusból a hatodikat), hanem a második világháború miatt soha meg nem valósult Berlin-Roma versenyre készült autót is. Ez - természetesen - szintén bogár alapokra épült, valamint roppant UFO-szerű volt, engem a Jetsons [video] repülő autóira emlékeztetett.

A Berlin-Roma verseny további érdekessége, hogy kiállították azt a meghívót, amit személy szerint Ferdinánd Porsche nevére állítottak ki, s nem mellékesen Nagydarab gyűjteményének a része.

Persze érdekes a 6-os számú bogár története is, amit úgy két éve találtak meg Litvániában, lelkes gyűjtők pénzt és munkát nem kímélve topp állapotra restaurálták. Láttuk anno, amikor csak a megmaradt eredeti részeket mutatták be, most pedig egy gyönyörűség, amibe lehetetlen nem beleszeretni.

Ennél is érdekesebb volt azonban, hogy Bonn-ban és környékén eddig nem nagyon volt az EHEC eset  (ne is legyen), viszont Hamburg a fertőzés központjának tekinthető. Ebből a szempontból a legnagyobb kérdés az volt, hogy mit fogunk enni, ha egész nap úton vagyunk.

A döntés végül meglepően egyszerű volt: odafele zsemle vajjal, Philadelphiával, Sajttal és sonkával, a kiállításon pedig remek curry-csirkehúsleves volt, amit nem lehetett otthagyni. A leves ráadásul olyan forró volt, hogy biztos 10 percnél hosszabb ideig voltak 70 fokon hőkezelve a zöldségek, ami tudomány jelenlegi állása szerint elpusztítja az összes baktériumot.

A legújabb ismeretek szerint (via Stern) a különböző csírákat is meggyanúsították, amik egyébként is remekül alkalmasak mindenféle fertőzés terjesztésére (ez amúgy ismert tény).

Mi többnyire kerüljük mostanában a friss zöldségeket: inkább mélyfagyasztva vesszük meg őket, ami szintén fertőtlenít.

Aki Hamburgba vagy bárhova Észak-Németországba akar mostanában utazni, annak azt javasolnám, hogy a helyi (úgymint német) újságokból, weboldalakból tájékozódjon. Az index nem rossz, de konkrétan hülyeségeket írt, amikor a fertőzések számát említi: 2600 helyett csupán fele ennyi fertőzéssel kell számolni. Jun. 4-én 1213 fertőzés volt (via Die Presse). A baj csupán az, hogy ha egy helyen tévednek, akkor több helyen is tévedhetnek (pl. hibás fordítás, ami az MTI történetében -az index cikk forrása-  se lenne egyedülálló).

Fejfájás

   Írta: Krónikás    a kronika kategóriá(k)ban

A migrénnel elég régóta együtt élek, viszont egy ideje már nem voltak erősebb támadásai. Nagyjából azóta nem, hogy cirka százezer forintot kiadtam köpüléses masszázsra, amiben nem hittem, végül mégis használt. Aztán fél évvel később a biztosítóm elkezdett egyes homeopátiás kezeléseket támogatni, de akkor már mindegy volt.

Most pedig itt ülök a cégnél és legszívesebben ordítanék attól az érzéstől, ami a gondolataim helyét átvete a fejemben. A monitorok fényereje minimálisra véve, Algopyrin bevéve, most már csak a csodára várok, ami megszabadít a fájdalmaktól.

 

Ez is jó Magyarországon (7. rész) - Orvoshoz menni

   Írta: Krónikás    a ez is jó Magyarországon kategóriá(k)ban

Ha januárban megírom ezt a történetet, akkor biztos pozitív lenne a vége. Azóta azonban történt 1-2 dolog és már nem állíthatom 100%-ban azt, hogy otthon jobb lenne az orvos.

Januárban történt ugyanis az, hogy elkapott az influenza. Miután két napja lázas voltam (38+), úgy döntöttem, hogy siralmam enyhítésére orvost keresek. A régi dokimhoz nem akartam menni, mert ő egyrészt messze van, másrészt szeret természetgyógyász eszközökkel kezelni - én pedig antibiotikumra vágytam, de legalábbis lórugásra, ami kínomat eltünteti.

Orvos keresésére (amennyiben nem laknak barátaid a közelben, mint nekem) ott az internet. A baj azonban ott kezdődik, hogy van az állami TB meg a privát TB és az orvosok maguk döntik el, hogy kiket akarnak kezelni. Privát TB-set szinte mindenki akar kezelni, ám állami TB-vel nem biztos, hogy szívesen fogadnak.

Ezzel nem is lenen akkora baj, ha képesek lennének kiírni a weboldalukra / adatlapjukra, ám 90%-uk kihagyja ezt a "mellékes" infót.

Végül nagy keresgélés és sok telefonálgatás után találtam egy dokit, aki tőlem 500 méterre van. Időpontot persze nem adtak előre, mert még nem voltam náluk és hiába mondtam, hogy lázam van, az asszisztens szerint így is kell 40 percet várnom. Igen, akkor is, ha 40 perc múlva érkezem.

A dokinál aztán egy órát vártam, közben rám akarták nyitni a friss levegőt, ami ellen határozottan tiltakoztam, s mire éppen a láztól elszundikáltam volna (akkoriban 3-4 óra alvás között tartottam 1-2 órás ébrenlétet, kivéve éjjel), mehettem is a dokihoz.

Kaptam tőle torokfertőtlenítőt meg köptetőt a köhögéshez, s ezzel útra lettem bocsájtva. Feküdjek sokat és egyek narancsot. A lázra 40 fok alatt ne vegyek be semmit, a hét végéig maradjak otthon.

A tapasztalatom szerint a háziorvosi rendelés sokkal jobb Magyarországon. Először is, a körzeti orvoshoz bárki elmehet. Ha lázas vagy, akkor soron kívül fogadnak. Lehet, hogy nem kapsz több gyógyszert, de az én háziorvosomnál tuti több figyelmet és együttérzést kapsz.

Pát hete azonban újabb fejezet nyílott a német orvoslással kapcsolatos tapasztalataimat leíró könyvben blogban, s ez alapján javítanom kell saját magamat.

Az orvoslás Németországban sem fenékig tejfel (lásd feljebb), ám ha jó orvost fogsz ki, akkor olyanokat tapasztalsz, amit mindenképp szeretnél meghonosítani Magyarországon.

Mottó:

Egy csomó nyűgös embert látok otthon, akik szerint Magyarország béna hely, ahonnan elvágynak vagy egyszerűen Abszurdisztánnak nevezik. Ezért egy olyan sorozatba kezdek, amiben egyes szubjektíven kiválasztott eseményeket, dolgokat, összehasonlítok a magyar valósággal. Az összehasonlításban különös módon azok a dolgok fognak szerepelni, amik nem rosszabbak Magyarországon, mint máshol.

Szavazásról röviden

   Írta: Krónikás    a kronika, magyarorszag kategóriá(k)ban

Direkt úgy izzítottam a hétvégi hazajövetelt, hogy tudjak szavazni menni, ezért még hajlandó voltam a húsvéti itthonlétet is kihagyni - a kettő ugyanis nem megy, ennek számos oka van, többek között anyagi. Mert hetente azért mégse repkedek, a fene egye meg.

Szóval direkt hazajöttem, és amúgy minden szuper volt, egészen a mai napig.

Azt már éreztem, hogy kerülget a nyű, mert ott volt a taknyos kiskölök, meg az én torkom is el kezdett fájni, de arra nem gondoltam volna, hogy én ma reggel 11 magasságában ágyba bújok. Mert bújtam, mivel ülni nem tudtam. És időnként - bár olvasgattam, Rejtőt a MEK-ből - elszunyókáltam. Ez totál nincs rendjén, abnormális ahogy van (mármint a szunyokálás), de gondoltam a két heti kialvatlanságot pótlom. A szédülés gyanús volt, de azt is erre írtam, vagy valami vérnyomás ingadozásra, mert az jó kifogás.

Aztán jött a nagy fehér porcelánisten meg az imádság, megmértem a lázam ilyen elektromos vacakkal. Ez az izé "normál" üzemi állapotomban, hogy 35-35,5 fok közötti értéket szok mutatni - ami ugyan megmagyarázza, hogy miért hideg a kezem a legnagyobb hőségben is - most meg 37,1. Pont 1. Hogy a nyavaja törné ki, most tehát itt rohadok mindenféle jobb programok és ételek híjján. Számolgattam, ez legalább 38 fokos lázat jelent, ha nem 38,5-öt, kiindulva a normál üzemi hőmérsékletem és a higanyos lázmérő érték eltéréséből.

A szavazásról meg annyit, hogy vélemény van, meg mennék is, de lázzal nem megyek, kapják be. Ha ezen az egy szavazaton múlik a döntés, akkor kardomba dőlök, de közben üzenem az el nem ment nembeteg* szavazóknak, hogy ez sokkal inkább az ő hibájuk.

* nem beteg, Magyarországon élő, amúgy szavazásra elmenni képes, tudó magyar állampolgárok

Minden rosszban van valami jó

   Írta: Krónikás    a kronika, bremen kategóriá(k)ban

Erre a mondatra mondaná unokanővérem, hogy "ez annyira magyar..." pedig talán nem is.

Ebéd közben hívtam Bremenből, hogy Osnabrücknél jeges eső esik, leálltak a vonatok, és Bremenbe se járnak már a vonatok.

Ha minden a tervek szerint ahald, akkor most ott üldögélhetünk valahol a nyílt sínpályán, s ha lefagytak az áramszedők, akkor fűtés nélkül, a hidegben. S ha így lett volna, akkor Nagydarabom most nem a takonykorból lábalna ki, hanem mindketten egyszerre zuttyannánk bele.

Amúgy 2005-ben ugyancsak Osnabrücknél jártamban keveredtem szélsőséges időjárásba, akkor is megúsztam, igaz, a 3 órás utat 6 óra alatt abszolváltam.

A szilveszter betegség miatt elmarad

   Írta: Krónikás    a kronika kategóriá(k)ban

Nagydarab nem gyógyult meg. Ma visszamondtam a vonatjegyet (a helyjegy árát nem adták vissza, pedig oda más valaki fog ülni, meg 15€ kezelési költség a bukta), felhívtam Perryéket, hogy sztornó. Mit ne mondjak, nem örült. Én sem. Ők azért, mert már bevásároltak, én azért, mert bár ma vásároltam, nincs semmi kajánk.

Hülye remény volt, de tényleg abban bíztam, hogy ma csodával határos módon meggyógyul, holnap vonatra ülünk, én felveszem a vonatutat videóra, éjjel jót bulizunk, aztán nagyot alszunk, megeszem anyám lencselevesét (igen, hoztam magammal Magyarországról), aztán belevetjük magunkat 2010-be.

Ezzel szemben semmi ilyen nem lesz. Én alszom a szobámban, Nagydarab a másikban, nehogy elkapjam a nyavajáját. A felső szomszéd elmegy, ami jó, mert most éjfél van, és még mindig asztalt táncoltatnak, ami nem lenne baj, ha nem pont a szobám felett lenne.

Egyébként elkezdtem köhögni, meg tüsszögni, ami lehet a tegnap esti mulatság miatt van, és a ma esti hideg tej sem tett jót. Azóta kapar a torkom.

Nagydarab beteg

   Írta: Krónikás    a kronika kategóriá(k)ban

Nem mértük meg a lázát, de lángol a homloka, ég az egész teste, izzad a paplan alatt és olyan nyamvadtul van, amennyire csak lehetünk, ha elkapjuk a takonykort.

Kapott tőlem algopyrint (orvosság mindenre), forró C-vitaminos italt meg forró levest sok őrölt borssal (ami szerinte orvosság mindenre).

Most drukkolunk, hogy meggyógyuljon szilveszterre, mert már megvettük a vonatjegyeket és nem lehet visszaváltani.

Én meg külön szobában alszom, mert nem akarom elkapni a lázát.

Azt hittem, már elmúlt

   Írta: Krónikás    a kronika kategóriá(k)ban

Hetek óta nem fájt a fejem és hónapok óta nem fájt ennyire. Sőt, azt se tudom, fájt-e már valaha is ennyire.

Mindenesetre tegnap nyöszörögve tértem ágyba este 8-kor, miután a tévé előtt fekve már egy ideje szenvedtem. Aztán persze éjjel felébredtem, úgy fél 3-kor, addigra minden rendbe jött, csak az esti programjaim tértek nyugovóra.

 

Migrének nem múlnak

   Írta: Krónikás    a kronika kategóriá(k)ban

Már nem is számolom, hogy mennyi pénzt költöttem el a köcsögös kezelésre. Akarom mondani a köpölyözésre. Persze jó volt, mert elmúltak a görcsök a hátamból, csökkent a menstruációs fájdalmam mellékhatásként és átmenetileg csökkentek a migrének is.

Mondom átmenetileg, mert most, hogy szoktatom le magam a köpölyözés és a mellékes akupunktúra előnyeiről hatványozottan jönnek vissza a migrének. Konkrétan volt 5-én, 13-án és 16-én. Mindegyik alkalommal a régebbi időknél enyhébb lefolyású, azaz mellette tudtam még egy kicsit tévézni, olvasgatni. Régebben ordítottam volna a fájdalomtól és visszavonulok odúmba, ahol se fény, se hang nem tud zavarni.

Közben olvastam valamelyik alkalommal a repülőn a Focus egyik számát, ahol 10+ oldalt szenteltek a migrén nevű ocsmányságnak. Azt hiszem ideje felkeresnem egy specialistát, mert ennek bizony a fele se tréfa.

Folyt.köv.

Lassan itt a karnevál

   Írta: Krónikás    a kronika kategóriá(k)ban

Percek kérdése és elindulok a Karnevalswirts-be. Ott van az Ikea mellett, mindig beszéltünk róla Nagydarabbal, hogy majd jól lecseréli a barnamacit (a jelmezét), meg én is veszek olyan plüssállatjelmezt, mint ami neki van. Azért plüssállatjelmezt, mert az alá be lehet öltözni, fölé viszont nem kell, azaz elég meleg van az utcán és a kocsmában is relativ egyszerűen megoldható a klíma. Ráadásul egy csomó mindent el lehet alatta rejteni, pl. Feiglinge-t, ami nagyon hasznos a hideg ellen. A barnamacit nem cseréljük, mert neki dolgozni kell, de én próbálok valamit venni.

Eredetileg fekete macska akartam lenni, ha nincs macsek, akkor lehet, hogy fehér nyuszi leszek, vagy jegesmedve, vagy pingvin pisztránggal. A pingvin jópofa, frakkja is van, a pisztránggal meg lehet szivatni a medvét.

Közben tegnap elmentem egy újabb kezelésre. A dokinővel megállapítottuk, hogy szépen gyógyulnak ki a görcsök a hátamból. Közben elmeséltem neki, hogy a notebook kijelző fényereje csökkenthető és akkor tovább tud tévézni az ágyából (DVB-T kártya).  Azt mondta, megnézni, karnevál után találkozunk. Esetleg elviszem én is a gépem és megmutatom, hogy működik.

Kaptam tűket is, ötöt, egyet fejbe, két kézbe 1-1, meg a bal lábfejem belső felébe is kettőt. Negyed óra szunyokálás, szinte egy jó alvással ért fel.

Nagydarab jól el van havazva munkával (sajnos más havazás felénk nincs, irigykedem is az otthoniakra - itt csak az eső esik), mostanában lényegesen tovább dolgozik, mint én. Finom vacsorával vártam, amikor hazajött (ámbár úgy kellett rátelefonálni, hogy húzzon haza, vagy megeszem a kaját egyedül). Volt maradék húsleves vasárnapról, ami a hűtőben éjszaka megkocsonyásodott, főztem hozzá tésztát (hús nem nagyon volt már) és sütöttem hozzá palacsintát. A palacsintához baracklekvár volt, nem is akármilyen, anyám rakta el tavaly. A teli gyomrot egy kupica barackpálinkával tehermentesítettük.

Kezelés

   Írta: Krónikás    a kronika kategóriá(k)ban

Csütörtökön délután megint dokinál voltam. Volt kis komplikáció, az AusZUBIldende másik dokihoz írt be, de azért megoldottuk. Igaz a második terminről csúsztam egy fél órát, meg a doki is 10 percet, de azt is megoldottuk.

Megint köpüllyel masszíroztak, ami jó volt. A dokinő megint megtalálta a pontokat, amik ordításra ösztökélnek. Aztán köpülyöztünk is, úgy rendesen, égő alkoholos szalvétával. Mindegyik pontra, ahol fájt, rakott egy üvegharangot. 

Ezekkel az üvegharangokkal (6 vagy 8 darab lehetett összesen) kellett 20 percig nyugodtan feküdnöm. Én olyan nyugodt voltam, hogy - hála a forróvizes palacknak a talpam alatt - egszer csak arra ébredtem, hogy elaludtam. 

A második dokinő meg is jegyezte, hogy olyan nyúzottnak tűnök, de mondtam, hogy ez kivételesen nem az alacsony vérnyomástól van, hanem attól, hogy 10 perce még édesdeden szunyókáltam. Megbeszéltük, hogy minden rendben, a vasamra szedem az izét, meg a köpülyözős doki szerint megjavítja a fejemet is, nem lesz több migérenem.

Mondott még egy vizsgálatot, de abból ügyesen kitáncoltam. Ez ilyen bioszkennelés lenne, hasonlót láttam már, nem tudom hogyan működött, de azzal tüntették el az allergiám.  80€ lett volna, köszöntem szépen, de most nem kérem. Nem vagyok fejős tehén, még akkor se, ha fogyóznom kellene.

Azért az jó, hogy a kezelés hatására fokozottan több (ásvány)vizet iszom, valamint az is, hogy csütörtök este én akartam korábban aludni menni - általában fordított a sorrend. Pénteken alig bírtam felkelni, két órával Nagydarab után sikerült csak, de legalább nem volt baj, mert külön autókázhattunk.

Gondolom a hipochondriát lassan bizonyítani is lehetne nálam, ugyanis miután csütörtökön jelezte a dokinő, hogy átmenetileg erősödhet a fejfájás, mielött végleg elmúlna, péntek reggel enyhe fejfájással ébredtem. Az a fajta volt, ami nem fáj, de ott van a homlokban, jelzi, hogy ő akár fájhatna is, ha akarna, szóval foglalkozzak vele és akkor talán minden rendben lesz.

Bevettem rá egy Algopyrint, gondoltam ennyi elég lesz foglalkozásnak, de nem volt az. A fájdalom ott maradt, szépen háttérben, de folyamatosan jelenlévőként. Csak valamikor a késő délután felé feledkeztem meg róla, talán a reggeli hatására.

Mielött átmennék hipochonder blogba, el kell mondanom, hogy csütörtök reggel havasak voltak a háztetők, illetve hellyel közzel hószállingózás volt tapasztalható. Nagydarab csüt. délután havas úton jött, és annyira havazott, hogy az elötte 100 méterre levő nyomait befedte a hó, mire rájukhajtott. Kár, hogy nem láttam, nagyon megnéztem volna, imádom a havat. Pénteken is havazott, de a 3-4 fokban nem maradt meg belőle semmi.

Migrénnapló

   Írta: Krónikás    a kronika kategóriá(k)ban

Vasárnap fájt a fejem.

Reggel notebookon néztem filmet, közben ment a tévé. Már délben enyhe fejfájást éreztem, de nem vettem be Algopyrint, pedig az ilyenkor (még) használni szokott.

Délben ebédeltem, a fejfájás alább hagyott.

Szerepjáték alatt megállt a füst a szobában, én is dohányoztam, valószínűleg túl sok nikotint inhaláltam összesen. 9 körül kezdett újra fájni a fejem, a szokásos intenzitással. Kaptam Algopyrint, de ilyenkor már nem nagyon szokott használni. 20 perc szenvedés után összepakoltam és hazavezettem.

Ilyenkor, ha fáj a fejem és este vezetek, az összes közlekedési lámpa, valamint a féklámpák lüktetve tudatosulnak a homlokomban. Nem jó érzés és nem is szeretek ilyenkor vezetni. De néha muszáj.

Meglepő módon, mire hazaértem, éreztem, hogy lassan hatni kezdet a gyógyszer. Ennek ellenére nem teszteltem le, hogy elmúlik-e a fájdalom, hanem inkább ágyba bújtam. 10 órával később keltem, de már éjszaka (sötét volt) többször felébredtem és észrevettem, hogy már nem fáj a fejem.

Harmadszorra a dokinál

   Írta: Krónikás    a kronika kategóriá(k)ban

Ma volt a TCM (Traditionelle Chinesische Medizin) vizsgálatom. A tervezettnél 45 perccel hosszabbra nyúlt, viszont a dokinő szuper volt. Hagyott dumálni, néha belekérdezett és teleírt másfél oldal papírt. 

Szép lassú a pulzusom, mondta ő is, meg hogy a vastartalmú készítmény és a kávé között legyen legalább 20 perc szünet. Azt nem tudom, hogy fogom 3x naponta inni, amikor nehéz lesz a hűtőben tartandó flaskát magammal hordozni. Lehet napi két részre fogom elosztani...

Beszélgetés után köpülyözős-masszázst kaptam, az nem volt semmi, tiszta ideg ugyanis a hátam. Már Nagydarab is mondta, hogy nem lehet sehol se megbökni, mert rögtön fáj. A köpülyös izével csak néha fájt, de ez nem a hagyományos forró levegős volt, hanem a pumpával szippantós, azaz tudta az erősségét állítani. Ha fájt, akkor enyhébbre vette, átmaszírozta, aztán ment minden tovább.

Tűket is döfött belém, ehhez lekapta a zoknimat, megfogta a talpam, én meg totál meglepődtem, ugyanis nem csikizett egyáltalán! Iszonyú csikis vagyok, a talpamon meg pláne, a dokinő meg úgy fogta meg, hogy nem ugrottam. Ugrottam viszont, amikor tűket szúrta. 5 tűt simán eltűrtem, az utolsó viszont a szívet célozta meg.

Na az olyan volt, mintha a 220-at eresztették volna belém. Nem mondom, hogy a szépen kigörcsölődött  hátam újra begörcsölődött, de sajnos így volt. Azt a tűt ki is szedtük, még most is érzem, ahogy a helyénél zsibbadok.

Ami nagyon jó volt, hogy kaptam forróvizes palackot a lábam alá, hogy a negyed órás pihenő alatt ne fázzak. Ez már milyen királyság? Meg is tetszett, beszerzek egyet otthonra, arra az időre, amikor Nagydarab vidékre megy.

Elfelé menet egyeztettem egy tonna időpontot, úgy kell számolnom, hogy 8-10 kezelés, alkalmanként 30-40€, ha a jó sort néztem az árlistában. Már kezdem félrerakni a pénzt, hogy legyen miből fizetni, ha kijön a számla.

Remélem használ, mert ha a hátam se oka a migrénemnek, akkor elég paff leszek.

EKG és vérvizsgálat

   Írta: Krónikás    a kronika kategóriá(k)ban

Ma volt a második futamom az orvosnál. Terheléses EKG. Kaptam néhány cuppanos drótot a mellkasomra, a vállamra és a hátamra, egy fújtatós vérnyomásmérőt és egy izét az ujjamra. Az izé nem tudom mit csinál.

Bringáznom kellett, növekvő ellenállás ellenében.

Az eredmény: 80-as értékről indult a vérnyomás, ami iszonyú alacsony. Nem vagyok couch potato, többet bírok, mint gondolnám. Viszont az alacsony vérnyomás durva, az ellen kell tenni valamit.

Szerencsére megérkeztek a laborértékeim is és nem kell szerdán újra mennem - egy beszélgetéssel kevesebb. Kevés a vasam, kaptam rá bogyót (nem volt a patikusnál, lötyit vettem - fém íze van) meg egyek vastartalmú növényeket, pl. piros gyümölcsöt, abban sok a vas. Kicsit sok a koleszterinem, de nem vészes. Dobjak le 5 kilót, jó leszek. Ezzel semmi gond, úgyis le akartam dobni.

Amúgy minden rendben, semmi további infó arról, hogy mitől van a migrénem. 

Sok elektroszmogot kapok a sok számítógépezés miatt, úgyhogy szerezzek rózsakövet (ha helyesen értettem), mert az abszolvája az elektroszmog egy részét. Meglátjuk. Az asztalom alatti szervert még nem tudom hogy fogom telepakolni, de talán két hetente pár napra ki fogom bíni.

Holnap hajnali (!) fél 9-kor beszélgetés a kínai tudományos dokinővel. Az majd kideríti a kideríteni valókat.

Második és harmadik kanyar

   Írta: Krónikás    a kronika kategóriá(k)ban

Ha az orvost nézem, akkor a második kanyar lesz délután. Terheléses EKG, ha jól fordítottam a procedúrát. Most majd kiderül, hogy milyen egy couch potato vagyok. Tegnap rá akartam mászni a cross trainerre, de fél pizza nem engedett.

Pedig kellene, mert két nap egymás után sikerült telezabálnom magam, sőt több nap is volt, aprócska emésztési szünetekkel. Most azonban Nagydarabom vidéken egyszemélyre főzni nem poén, szóval koplalás és diéta lesz.

Ha viszont az cégautókölcsönzőcég felöl nézem, akkor a harmadik kanyar. Miután olyan sikeresen küldtek sztornó számlát, még sikeresebben megküldték a cégemnek a 2007-es privát külcsönzésem számláját - a cég nevére kiálítva. Azt nem értem, hogy ez miért nem tűnt fel senkinek.

Most,, hogy Nagydarab elment a cégautókölcsönzőcég autójával, én is vele mentem (a kölcsönzőig), hogy ezt az ügyet lerendezzem. Miközben eme sorokat írom, elvileg vár egy email a postafiókomban, hogy "Kedves Krónikás, anbei az erwünschte Rechnung". És remélhetőleg a megfelelő autó a megfelelő címmel és a megfelelő árral. Csak hogy végre megkapjam a 130€-mat a cégtől.

 @Euthymia: én azért számolok át mindent, mert így a nagy számoktól elrettenek. Ha azt mondom, "100 alatt van, nem is drága", akkor bele se gondolok, hogy mit mennyiért veszek. Kell ez a kis kontroll a többtízezres számlák után.

Itt van például a tegnapi farmerom esete. Igaz végül nem azt vettem meg, amit kinéztem, és drágábban, de ezért az árért most két nadrág büszke tulajdonosa vagyok. Az egyiket fel kell ugyan hajtatni, de ez most nem lényeg. A farmer került 89,95€-ba. Az olyan 27.000 Ft körül van. Eszement. Egyébként 140€-ról volt leértékelve. Az 42.000 Ft. Mondjuk akció is volt, további 20%-kot kaptam a cuccra, így a második farmer csak 2€-ba került. Az is leértékelt volt, az új tavaszi kollekciónak csinálják a helyet, cirka 50€ lett volna, de így csak 19€ körül volt. Mondhatni két farmert vettem 28.000 Ft-ert. Az már nem is olyan rossz. De ettől még el vagyok ájulva az áraktól.

Szóval számolok, mert különben elszállok. Annyira könnyű azt mondani, hogy "nem drága kneipeban kajálni". Mert tényleg nem az. Pl. Jimmynél már 12€ alatt megúszom - borravalóval. Olcsó. Az ázsiai all you can eat, ahol majdnem gyomorrontást kaptam a sok finom nyers lazactól 18€-ba került.

Otthon a Wasabi-t drágának tartottam, mert 5.000Ft volt az all you can eat-je. Minőségre pedig verte a bonni ázsiait. Szóval számolok, mert vagy itt veszem meg a drágát - mert csak pár euró, vagy otthon nem veszem meg az olcsót, mert olyan sokba kerül. Itthon €->Ft, otthon Ft->€ átszámolást végzek.

Orvos Bonnban

   Írta: Krónikás    a kronika kategóriá(k)ban

Cirka 10 éve van migrénem. Az elején nem volt semmi extra. Évente 1-2 alkalommal jött. Nem nagyon figyeltem rá, biztos voltam benne, hogy attól van, hogy túlhajtottam magam.

Aztán 2005 augusztusában olvastam a Harry Pottert olvastam, sajnálatos módon a notebook képernyőjén. Hülye ötlet volt. Másfél napig fájt utána a fejem. Az elmúlt három évben egyre sűrűbben jelentkeztek a fájdalmak. Legtöbbször bizonyíhatóan attól, hogy megerőltettem a szemem a számítógépet olvasva.

Rájöttem, hogy sokkal jobb, ha leveszem a fényerőt. Igaz, ettől senki más nem látja a monioromat, mert ennél kevesebb fényerő nem beállítható, de legalább tudok blogokat olvasni és írni.

Ettől nem múlt el a visszatérő fejfájásom. Elkezdtem viszont figyelni, hogy mit teszek, vagy nem teszek, ami fejfájáshoz vezet. Iszom kávét, nem iszom kávét, használok-e notebookot vagy sem. Még vérnyomás mérőt is kaptam ajándékba karácsonyra, mert azt hittük, hogy a lüktető fájdalom attól van, hogy felmegy az agyvizem - a szó szoros értelmében.

Hiába figyeltem, semmi rendszert nem találtam benne.

Most, hogy most már átlag 1-2 hetente kiütöm magam, ideje volt doki után néznem. A ajánlotta a Praxisklinik Dr. Schuppert-et, ahol múlt héten időpontot kértem. Itt valahogy nincs divatja a beesek a háziorvosi rendelésre. Pontosabban már azzal is gondom volt, hogy háziorvost keressek. Nem is találtam.

Ma reggel jártam a dokinál. Az adatok felvétele után - persze megint gondom volt a vezetéknevemmel -  kicsit várni kellett, aztán behívtak a rendelőbe. Elmondtam a panaszokat, rákérdeztek a kortörténetre. Miután eladták nekem a törvényi betegbiztosító által nem fizetett kínai orvoslási kivizsgálást térhettünk rá a modern orvostudomány vívmányaira. Persze nem kellett nagyon győzködni, ugyan ha tudom, hogy 100-120€-ba fog kerülni a vizsgálat, ami a mai árfolyammal számolva 30-36.000 ft az egy órás beszélgetés, akkor talán passzolok, de visszaszívni már nem lehet.

A modern kivizsgálásokba gyorsan belekezdhettünk, mivel nem reggeliztem. Ultrahang (minden rendben van), aztán vérvétel. Alaposan kivizsgálnak, az biztos. Csütörtökön EKG, pénteken beszélgetés a jin és jang jegyében. Szerdán megbeszéljük a vérvétel eredményeit. Ha minden megvan, akkor remélhetüleg kiderül, hogy miért fájok.

Orvosnal

   Írta: Krónikás    a kronika kategóriá(k)ban

Par honapja arra ebredtem, hogy rettenetesen faj a vallam. Felalomban nem gondoltam semmire, egyszeruen "helyre tettem" a vallamat, es minden ment aludtam tovabb. Reggelig. Amikor is meg akartam fordulni es fordulasomban nagyot orditva ebredtem arra, hogy ennek a vallam nem orul.

Aztan jobban lett, aztan megeroltettem es rosszabbul lett, es most ~3 honappal kesobb elmentem orvoshoz. Biztos, ami biztos, egybol kettohoz.

Elolvasom »