life bejegyzései

Családfa

   Írta: Krónikás    a kronika kategóriá(k)ban

Már egy ideje nem törődtem a családfával, aztán márciusra arra vetemedtem, hogy rendeljek két tekercs mikrofilmet a mormonoktól. Mire megérkezett az első tekercs (úgy néz ki, pont jó), addigra pont választ kaptam egy Németországban élő magyartól, a dédnagymamámmal megegyező vezetéknevű úrtól, hogy szívesen beszélgetne a családfáról. Többet nem mondott, de most megint be vagyok sózva. Lehet végre sikerül a maradék két, eddig ismeretlen ágat megfejtenem?

Ez is jó Magyarországon (7. rész) - Orvoshoz menni

   Írta: Krónikás    a ez is jó Magyarországon kategóriá(k)ban

Ha januárban megírom ezt a történetet, akkor biztos pozitív lenne a vége. Azóta azonban történt 1-2 dolog és már nem állíthatom 100%-ban azt, hogy otthon jobb lenne az orvos.

Januárban történt ugyanis az, hogy elkapott az influenza. Miután két napja lázas voltam (38+), úgy döntöttem, hogy siralmam enyhítésére orvost keresek. A régi dokimhoz nem akartam menni, mert ő egyrészt messze van, másrészt szeret természetgyógyász eszközökkel kezelni - én pedig antibiotikumra vágytam, de legalábbis lórugásra, ami kínomat eltünteti.

Orvos keresésére (amennyiben nem laknak barátaid a közelben, mint nekem) ott az internet. A baj azonban ott kezdődik, hogy van az állami TB meg a privát TB és az orvosok maguk döntik el, hogy kiket akarnak kezelni. Privát TB-set szinte mindenki akar kezelni, ám állami TB-vel nem biztos, hogy szívesen fogadnak.

Ezzel nem is lenen akkora baj, ha képesek lennének kiírni a weboldalukra / adatlapjukra, ám 90%-uk kihagyja ezt a "mellékes" infót.

Végül nagy keresgélés és sok telefonálgatás után találtam egy dokit, aki tőlem 500 méterre van. Időpontot persze nem adtak előre, mert még nem voltam náluk és hiába mondtam, hogy lázam van, az asszisztens szerint így is kell 40 percet várnom. Igen, akkor is, ha 40 perc múlva érkezem.

A dokinál aztán egy órát vártam, közben rám akarták nyitni a friss levegőt, ami ellen határozottan tiltakoztam, s mire éppen a láztól elszundikáltam volna (akkoriban 3-4 óra alvás között tartottam 1-2 órás ébrenlétet, kivéve éjjel), mehettem is a dokihoz.

Kaptam tőle torokfertőtlenítőt meg köptetőt a köhögéshez, s ezzel útra lettem bocsájtva. Feküdjek sokat és egyek narancsot. A lázra 40 fok alatt ne vegyek be semmit, a hét végéig maradjak otthon.

A tapasztalatom szerint a háziorvosi rendelés sokkal jobb Magyarországon. Először is, a körzeti orvoshoz bárki elmehet. Ha lázas vagy, akkor soron kívül fogadnak. Lehet, hogy nem kapsz több gyógyszert, de az én háziorvosomnál tuti több figyelmet és együttérzést kapsz.

Pát hete azonban újabb fejezet nyílott a német orvoslással kapcsolatos tapasztalataimat leíró könyvben blogban, s ez alapján javítanom kell saját magamat.

Az orvoslás Németországban sem fenékig tejfel (lásd feljebb), ám ha jó orvost fogsz ki, akkor olyanokat tapasztalsz, amit mindenképp szeretnél meghonosítani Magyarországon.

Mottó:

Egy csomó nyűgös embert látok otthon, akik szerint Magyarország béna hely, ahonnan elvágynak vagy egyszerűen Abszurdisztánnak nevezik. Ezért egy olyan sorozatba kezdek, amiben egyes szubjektíven kiválasztott eseményeket, dolgokat, összehasonlítok a magyar valósággal. Az összehasonlításban különös módon azok a dolgok fognak szerepelni, amik nem rosszabbak Magyarországon, mint máshol.

Tegnap reggel ébredés után

   Írta: Krónikás    a kronika kategóriá(k)ban

azt látom, ahogy Nagydarab a kanapé előtt hasizmozik. Bár lehet, hogy csak álmodtam, mert mire a fürdőszobából visszatértem, már a notebookja előtt ült.

Idegennek lenni

   Írta: Krónikás    a kronika, szemelyes kategóriá(k)ban

Szombaton vendégségben voltunk, az ottani kissrác (tizenegypár éves) kíváncsian kérdezte, hogy ugyan mióta vagyok Németországban. Merthogy akcentusom van, no meg nyelvtani hibákat is vétek.

Bizony így van ez, ha az ember sokadikként s nem fő nyelvként tanulja az idegen nyelvet, pláne ha az illető nem rendelkezik a tökéletesre törekvés vágyával. Nem mondtam neki, hogy ha akar kijavíthat, mert olyan sűrűn nem találkozunk, bár valószínűleg hatékonyabb lenne, mint Nagydarab korrekciója. Az egóm nem bírná, ha egy kiskölyök javítgatna.

Ma viszont máshol jártunk vendégségbe, s szóba került, hogy a szociális háló lassan nem bírja azok súlyát, akik kihasználják, s nem átmenetileg igénybe veszik azt. Főleg a külföldről beérkező, integrálódni nem akaró, mondjuk ki, iszlám vallásúak voltak emígyen pellengére állítva.

Jól emlékszem, amikor 2002-ben egy “beszélgetőshowban” (amolyan Mónika-Balázs-ilyesmi verzió volt) épp büszkén újságolta az érettségivel sem rendelkező, hogy ő, a nője, meg a két gyerek havi ezerszáz eurót kap az államtól, meg szocpolban adják a 4 szobás lakást is, és hogy minek menne ő dolgozni, ha betanított munkásként kevesebbet kapna heti 40 órát mint a semmittevésért. Most meg azon bosszankodnak egyesek, mikor ezt ilyen-olyan menekültek is (ki)használják.

Hoztam fel számtalan ellenpéldát, mindre volt valami, hogy az miért kivétel, végül magamat hoztam fel, mint lehetséges Hartz-4 alanyt, s arra az volt a válasz: de Te nem vagy külföldi.

Hoztam fel szocpolból élő, integrálódni nem akaró vagy nem képes cigány rétegeket, ahol mind a munkanélküliség mind az iskolázatlanság 100% közeli, mint magyar példát, de nem fogadták el (pedig több szempontból is párhuzam vonható).

Hoztam fel a török miniszterelnök béna beszédére a határon túli magyarok állampolgárságának kérdését, de a párhuzamokra nem sikerült teljesen felhívni a figyelmet.

S bár engem megkímélt az élet, hogy “keleti ringy-rongyként” nézzenek rám, aki csak elveszi a munkájukat vagy bármi más módon hátrányos helyzetbe kerültem volna ittlétem alatt, bármennyire jól érzem itt magam, én nem vagyok német. Én bevándorló vagyok, sőt, keleti (úgymint volt kommunista állambeli), hovatovább én se vagyok lényegesen különb külföldi.

Annyiban azért egyet értettünk, hogy nem jó a rendszer, ha bárki aki idejön, anélkül kap számottevő pénzt, hogy egy percet is dolgozott volna. Ebből a szempontból nekem jobban tetszik az angol rendszer: a kapuk tártak, de ha nem dolgoztál egy évet, nem kapsz se munkanélkülit, se semmit. Végül is az én adómból is fizetik az ingyenélőket.

Én azonban nem tennék különbséget a német, török, keleti (ex-szocialista-országbeli) bevándorló és politikai menekült között. Aki munkaképes, de hajlandóságot se mutat a munkára, annak ne adjanak ennyi pénzt. A létminimum nem a fizetések átlagának a fele.

Avagy aki nem dolgozik, ne is egyék.

Ez is jó Magyarországon (4. rész) - A fodrász

   Írta: Krónikás    a ez is jó Magyarországon kategóriá(k)ban

Fodrászhoz kellett mennem és ez nem kis problémák elé állított, lévén én Németországban voltam, a fodrászom meg Magyarországon. 17-18 éves korom óta ugyanahhoz a nálam alig idősebb csajhoz járok, időnként a férjéhez, a lehető legnagyobb megelégedésemre. Eddig három kivétel erősítette ezt a szabályt, mindhárom esetben az időbeosztással volt a probléma, így történt most is.

Az első két alkalommal egy nagyobb szalont választottam ki, helyből elküldtek, de adtak időpontot, hogy mikor menjek vissza. Hja kérem, ez úgy tűnik úri hely. Fizettem 35€-t (cirka 10.000 HUF) és még nem is tetszett az eredmény. Adtam még egy esélyt a helynek, akkor is fizettem 35€-t és meg se látszott, hogy csináltak valamit.

Tegnap máshova mentem, az első helyen két fodrász volt, közölték, hogy jöjjek vissza egy óra múlva, de lehet addig beesik valaki és várni fog, szóval lehet még tovább kell várnom, ha egyáltalán ... Kösz szépen, hát ha nektek nem kell a pénzem, akkor viszem máshová.

A másik helyen egy csaj ült csak a székben, az ajtóban egy érdekes pasas állt, akiről nem derült ki elsőre, hogy ott dolgozik-e, épp jött vagy épp megy. Mindenesetre a hely tiszta, a srácok barátságosak, csomó jó ötletet adott hajápolásról, egész jól masszírozott, jól vágta a hajamat, a végén elégedetten jöttem el, csak...

Az egész kicsit hasonlított a fapados repcsikre, ahol minden extra. Alap hajvágás 19€, hajápolási szerek 6€, a vége az 25€. Remek gondoltam, ez olcsóbb mint utoljára, vágjunk bele, a szó szoros értelmében.

A döbbenet akkor jött, amikor közölte, hogy akkor ott van a hajszárító, ha megszárítottam, akkor ken a fejemre újabb krémet és dumálhatunk tovább. Érted, ott hagyok 6.000 Ft-ot és akkor én szárítom a hajam.

Bezzeg Budapesten.

Odamegyek a szalonba, fizetek valamennyit 5.000 Ft alatt, amiért minden földi jót megkapok a fejbőr masszázstól a jó hajvágásig és beszárításig. Nem ismerem az árképzésüket, igazából nem is érdekel, hogy mennyibe kerül ebből az ilyen kence meg az olyan sampon, amitől olyan tipikusan "fodrásztól jött" illata (szaga?) lesz az embernek.

5.000 Ft-ért belövik a hajam tisztességgel, nem én szárítom úgy, ahogy otthon. 5.000 Ft-ért olyan frizurát kapok, ami túléli, ha alvókocsival vonatozom Budapestről Münchenbe.

Nem az a baj, hogy itt ennyivel drágább, hanem az, hogy ezért semmit se kapok.

Legközelebb remélem lesz időm Magyarországon menni a fodrászhoz, mert ott igenis jobb.

Mottó:

Egy csomó nyűgös embert látok otthon, akik szerint Magyarország béna hely, ahonnan elvágynak vagy egyszerűen Abszurdisztánnak nevezik. Ezért egy olyan sorozatba kezdek, amiben egyes szubjektíven kiválasztott eseményeket, dolgokat, összehasonlítok a magyar valósággal. Az összehasonlításban különös módon azok a dolgok fognak szerepelni, amik nem rosszabbak Magyarországon, mint máshol.

Ez is jó Magyarországon (3. rész)

   Írta: Krónikás    a ez is jó Magyarországon kategóriá(k)ban

A gulyásleves

A németek igen nagyon szeretik a gulyáslevest. Szinte minden étteremben rajta van az étlapon a goulaschsuppe, pont úgy, mint a paradicsomleves. Még anno, amikor kijöttem, úgy terveztem, hogy majd végigkóstolom az összeset jól, de a céklás verzió után feladtam. Azért néha belém búj a kisördög és kipróbálom, de persze rendre csalódom.

Magyar emberbe magyar gulyáslevest, még ha argentin marhából is van. Tájegységenként még kis hazánkban is vannak eltérések (lásd halászlé és válfajai), ergo nem anyám főztjét várom el, olyat úgy se tud egyik sem.

A német gulyással az alábbi problémák szoktak lenni:

  1. a lé a pirosságát a paradicsomkrémtől kapja és nem a paprikától
  2. a hús minősége még a legjobb müncheni sörözőben is megrekedt az ált. iskolás menza szintjén
  3. nincs benne zöldség - tehát húsos paradicsomleves
  4. úgy csíp, hogy még hazafele is égeti a számat, pedig annak csak pikánsnak kéne lenni, de legalábbis bízzák a kedves vendégre, hogy mennyire mazohista

Szumma szummarum, ha jó gulyást akarsz enni, akkor főzd meg magadnak, lehetőleg bográcsban (azt az ebay-en lehet kapni), vagy menj haza és egyél ott.

Mottó:

Egy csomó nyűgös embert látok otthon, akik szerint Magyarország béna hely, ahonnan elvágynak vagy egyszerűen Abszurdisztánnak nevezik. Ezért egy olyan sorozatba kezdek, amiben egyes szubjektíven kiválasztott eseményeket, dolgokat, összehasonlítok a magyar valósággal. Az összehasonlításban különös módon azok a dolgok fognak szerepelni, amik nem rosszabbak Magyarországon, mint máshol.

Ez is jó Magyarországon (2. rész)

   Írta: Krónikás    a magyarorszag, ez is jó Magyarországon kategóriá(k)ban

A vásárlás

A szombatot bútoráruházban töltöttük, nézelődtünk, válogattunk, aztán a benyomásoktól fáradtan hazamentünk. Én szívem szerint másnap visszamentem volna, de ...

De itt a Rábától nyugatra nem divat a vasárnapi nyitva tartás. Sőt, ha már itt tartunk, az éjszakai sem. Amikor először kijöttem Németországba, akkor szombatonként is csak délig voltak nyitva a boltok. Ez azóta "finomodott", most már szombaton is lehet néhol este 8-ig vásárolni. Meg aztán vannak a "kisboltok", amolyan trafik félék, ahol rágcsát, üdítőt és hasonlókat akár éjjel 11-ig is lehet vásárolni, ez itt a királyság. Vasárnapra, éjjelre ott a benzinkút - már ha nyitva van, mert néhol az is bezár.

Persze lehet erre mondani, hogy sem az éjjel, sem a vasárnap nem arra van, hogy akkor dolgozzunk, node erre mondta a srác, akitől vettem a Seatomat, hogy neki pl. minden héten hat napot kell dolgoznia, s ha már itt tartunk, szívesebben dolgozna vasárnap, mint szombaton, mert akkor nem egy fél délutánja maradna ügyek elintézésére és a bevásárlásra.

Apropó autó, szombat délben legkésőbb 2-kor bezárnak a márkakereskedések meg a használt autó árusok - szóval ha valaki autót akar venni, tessék korán felkelni.

Mottó:

Egy csomó nyűgös embert látok otthon, akik szerint Magyarország béna hely, ahonnan elvágynak vagy egyszerűen Abszurdisztánnak nevezik. Ezért egy olyan sorozatba kezdek, amiben egyes szubjektíven kiválasztott eseményeket, dolgokat, összehasonlítok a magyar valósággal. Az összehasonlításban különös módon azok a dolgok fognak szerepelni, amik nem rosszabbak Magyarországon, mint máshol.

Indiai krónikák?

   Írta: Krónikás    a india kategóriá(k)ban

Most, hogy a lány visszatért a párásból a ködösbe, lehet, hogy én megyek át keletre. Igaz csak két hétre, de lehet mégis és akkor persze megint lesz indiai krónikák. Ráadásul most egyedül, már most totál parázok, pedig nem is biztos semmi, és ha mégis biztos, akkor is csak november közepén lesz az indulandusz.

Ez is jó Magyarországon (1. rész)

   Írta: Krónikás    a magyarorszag, ez is jó Magyarországon kategóriá(k)ban

Egy csomó nyűgös embert látok otthon, akik szerint Magyarország béna hely, ahonnan elvágynak vagy egyszerűen Abszurdisztánnak nevezik. Ezért egy olyan sorozatba kezdek, amiben egyes szubjektíven kiválasztott eseményeket, dolgokat, összehasonlítok a magyar valósággal. Az összehasonlításban különös módon azok a dolgok fognak szerepelni, amik nem rosszabbak Magyarországon, mint máshol.

Az autópálya

Barátosném mondta, hogy szar az M1-es. Ehhez képest azt kell mondjam, hogy:

  1. Az M1-es összehasonlítva az A8-cal (Ausztia) és az A3-mal (Németo) rohadt jó minőségű.
    1. persze van építkezés, de az van kint is, méghozzá a kilométerekhez hasonlítva sokkal több
    2. néhol göröngyös az út, ahol a kamionok fékeznek, viszont Németo-ban azt hittem letértem a pályáról, mert úgy rángatott az út - ráadásul tele van "Spurinnen" (rossz minőségű út) táblákkal és emiatt hosszú 80kmh-s lassításokkal
    3. a német pályán folyamatosan jelen voltak a cirka 2cm mély felfagyások - néhol méteres átmérőjű kátyuk.
  2. Mind az osztrákok, mind a németek szívesen ragadnak bent a balos sávban akadályozva ezzel a gyorsan haladást, miközben a tőle jobbra lévő sáv(ok) üresek.
  3. Sokkal több bunkó van kint, mint a Magyarországon. Konkrétan a szerda koradélutáni órákban a Magyarországra eső 160 km-en senki se akart letolni a pályáról, míg Ausztriában németek és osztrákok is levillogtak, holott mondjuk ott is csak 130-cal lehetne menni. Persze én voltam a hibás, volt pofám leelőzni a 80-nal közlekedő kamiont ... Cserébe a szombat esti magyar autopályán is csak a német, osztrák és a román rendszámú autók akartak letolni, pedig voltak magyarok is még úton. Külön élvezet, amikor a lökhárítódtól érzésre -5cm-re tartják a 130-140-es sebességet és várják, hogy a kamionsor végére érj.
  4. A ráadás: A német és osztrák szakasz tele van az út viaduktokkal. Ennek több oka van: egyrészt települések vannak az autópályák alatt, másrészt megművelt területek, harmadrészt nem kell gyorsítani annyit. Persze lehetett volna a több kilometeres viadukt helyett lemenni a völgybe meg fel...

 

Hogyan vegyünk (új) autót Németországban?

   Írta: Krónikás    a kronika kategóriá(k)ban

Először is három féle új autót lehet venni.

Az egyik az ún (szürke) EU importból származó autók. Az autó ára pontosan a 19%-os áfával olcsóbb, bár néha akár többel is. Ha a valamelyik portálon keresünk autókat, akkor ezek lesznek legelől. Annyit biztosan tudok róluk, hogy csak gyári garancia van rá és nem szeretik a szervízben őket. Ha finanszírozva (részletre) akarod megvenni, akkor a bankok drágább, 7-8%-os hitelt adnak. Az extra cuccokat nem annyira lehet beszerezni, a színek is eléggé adottak. 2-8 hetes várakozási idő van az autóra.

A másik a "Tageszulasung". Ez azt jelenti, hogy az autót forgalomba helyezték a kereskedő nevén. Mivel az autónak már van tulajdonosa, veszít az értékéből (mint minden forgalomba helyezett autó). Ilyen autókkal általában az évforduló környékén találkozhatunk - a kereskedők az eladott autók után tudják a következő évi szállítmány árát kialkudni, ezért ezzel a "trükkel" nekik rengeteg pénzt tudnak megspórolni, amiből nekünk is adnak valamit. Miután a kereskedőn keresztül kerül eladásra, ugyanazokkal a banki kamatokkal lehet számolni, mint a "sima" autóknál.

A harmadik a "sima" kereskedői autó. Ez az, amikor bemész a kereskedőhöz, összeállítjátok a kívánt konfigurációt, gyártástól függően 0-4 hét alatt megkapod a kocsit, ráadásul egyes márkák saját bankkal rendelkeznek és akár 3%-os hitelt is kaphatsz.

Az autóvásárlással kapcsolatos trükkök, kéretés, nyavajgás, drágállás stb. jó árcsökkentő tényező tud lenni - ha a megfelelő kereskedővel találkozunk. Pl. a Toyota márkakereskedés munkatársa levélben elküldött egy "kedvezőbb" ajánlatot, de utána magasról tojt arra, hogy kocsit akarunk venni, ezzel szemben a Fleischhauernél dolgozó fiatalember rendesen "megdolgozott" és a végén olyan ajánlatott tett, amit nem lehetett visszautasítani :)

Fontos, hogy minden lehetőségről informálódjunk. Mindig van valamilyen akció és ha nincs SOS szükségünk az autóra, akkor mondjunk nemet ha az ár vagy a felszereltség nem megfelelő. Azt se felejtsük azonban el, hogy az ár nem minden, néha a drágább olcsóbb :)

Csütörtöktől szombatig

   Írta: Krónikás    a szemelyes kategóriá(k)ban

Mondhatjuk eddig tartott a 30 napos kísérletem. Nem, mert folytatni fogom, csak most éppen nem bírok aludni. Igen, tegnap sikerült éjfélkor lefeküdnöm és ma reggelre ki is aludtam magam, viszont - hiába nem ittam ma egy korty kávét sem - elaludni nem bírok.

Szódásszifon német módra

   Írta: Krónikás    a kronika kategóriá(k)ban

SzódásszifonÚjabb eszközzel bővítettük a konyhánkat, egy szódásszifont szereztünk be. Persze ez sem úgy van, mint otthon. A képen az a készülék látható, amit megvettünk. Először is, a bal oldali hengerben van a gáz. Ez majdnem akkora, mint az egész készülék és több liternyi víz elkészítésére elegendő. A patront aztán be kell csavarni a jobb oldali szerkezetbe. A képen látható flaska egy literes, a készülék tetején pedig van egy gomb, amivel adagolható a gáz. Hosszan nyomod, akkor buborékosabb, ha csak röviden, akkor enyhén bubis. Ha készen van a víz, akkor kiveszed a flaskát és rácsavarod az üvegre a dugót, mint pl. a boltban vett ásványvíznél. Pofon egyszerű.

Előnyei: sokkal jobban adagolható, mint a magyar rendszer. Két flaskát adnak, azaz egyszerre két liter vizet is elkészíthetünk (vagy többet, ha veszünk  még külön flaskákat). A gyerek kezébe is oda lehet adni: itt tekerd bele a vizet, ott nyomod, pohárba öntöd, igyad. Bezzeg én 10 évesen majdnem meglőttem keresztanyámat a kezem közöt kiszökő patronnal.

Hátrányai: A patronból kapok egy darabot, cseréje 7 euró (azt nem tudom hány liter vízhez elég, de érzésem szerint kevesebbre, mint 2000 ft-ért vásárolt magyar patron). Ha akarok egy másodikat, akkor valószínűleg 30 eurót kell érte lepengetnem, csak azért, hogy tudjak bubis vizet inni kifogyás és cserélés között.

Update: a leírás szerint a patron 60 liter szódát ad. Közben 10 db szódáspatron 235 Ft, azaz 2000 Ft-ból cirka 85-90 liter vizet lehet produkálni.

szóda narancsA szörpökről: Bubis vízhez ugye jó a szörp, adja magát a dolog, hogy csináljunk otthon fantát, kólát, stb. Ismeri ezt minden magyar gyerek, én is a szobi szörpökön nőttem fel, mint mindenki más.

Nálunk a képen látható, kifejezetten ehhez a szódásszifonhoz javasolt szörpöt lehet kapni. A különbség a szobi szörphöz képest az, hogy a kupakon van mérce, ami 0,25, 0,5 és 1 liter vízhez mutatja a szörp ajánlott mennyiségét. Én persze jó magyar szokás szerint megdöntöttem az üveget, nem kell ide a mérce, s bizony jó lett az úgy is. Meg persze nem csak ilyen csuda-szörpöt lehet hozzá önteni, hanem bármilyen más félét, ha pl. lenne, akkor akár szobit is.

 

Megígérem 30 napra

   Írta: Krónikás    a szemelyes kategóriá(k)ban

hogy minden este éjfél előtt lefekszem aludni. Már látom is a budapesti éjszakákat, amikor ezt meg fogom szedni, de azt megígérem, hogy törekedni fogok rá. Bulikat kihagyni nem lehet, de ha nincs buli, akkor bizony aludni kell.

Van most ez a méme, hogy csinálj 30 napos újévi fogadalmakat. Olyat, amit kivételesen be is tartasz. Pl. 30 napig nem iszol kávét, 30 napig nem dohányzol, 30 napig minden nap olvasol egy órán át, 30 napig eljársz kocogni ... aztán jó eséllyel folytatod 30 napon túl is.

Szóval én most 30 napig megpróbálok "korán" lefeküdni aludni, hogy korábban fel tudjak kelni, mert múltkor már kihagytam egy éjszakát.

A kísérlet már csak azért is izgalmas, mert pl. most fél 10 helyett már 9-kor felkeltem magamtól, ami jó, legalábbis jobb, mint az egyre későbbi ébredések az egyre későbbi lefekvések miatt. Aztán azt is megmutathatja, hogy vajon nekem is 24+ órás egy napom, vagy nem.

Volt ez a kísérlet, hogy pasas lement barlangba, ahol nincs nappal meg éjszaka. Csinálta a dolgát és akkor aludt, amikor akart. Azt mindig jeleznie kellett, hogy mikor megy aludni (órája ugye nem volt, nem írhatták fel). Fenn figyelték őt persze. Ott derült ki, hogy a férfi 26 órás ritmusban él, ha hagyják.

Azt nem tudom, hogy az én ritmusom milyen lehet, de jó lenne kitalálni. Az biztos, hogy ha nincs miért reggel felkelnem, akkor egy kialudt éjszaka után 16 óránál többet szoktam tevékenykedni, aztán 9-10 órát alszom utána.

Most a lényeg azonban az új fajta rendszerességen van. 30 nap korai lefekvés. Ez persze azt is jelenti, hogy kevesebb kávét kell innom, mert különben csak nyűglődök az ágyban, aminek semmi értelme... Így máris két legyet ütök egy csapásra.

Szavazásról röviden

   Írta: Krónikás    a kronika, magyarorszag kategóriá(k)ban

Direkt úgy izzítottam a hétvégi hazajövetelt, hogy tudjak szavazni menni, ezért még hajlandó voltam a húsvéti itthonlétet is kihagyni - a kettő ugyanis nem megy, ennek számos oka van, többek között anyagi. Mert hetente azért mégse repkedek, a fene egye meg.

Szóval direkt hazajöttem, és amúgy minden szuper volt, egészen a mai napig.

Azt már éreztem, hogy kerülget a nyű, mert ott volt a taknyos kiskölök, meg az én torkom is el kezdett fájni, de arra nem gondoltam volna, hogy én ma reggel 11 magasságában ágyba bújok. Mert bújtam, mivel ülni nem tudtam. És időnként - bár olvasgattam, Rejtőt a MEK-ből - elszunyókáltam. Ez totál nincs rendjén, abnormális ahogy van (mármint a szunyokálás), de gondoltam a két heti kialvatlanságot pótlom. A szédülés gyanús volt, de azt is erre írtam, vagy valami vérnyomás ingadozásra, mert az jó kifogás.

Aztán jött a nagy fehér porcelánisten meg az imádság, megmértem a lázam ilyen elektromos vacakkal. Ez az izé "normál" üzemi állapotomban, hogy 35-35,5 fok közötti értéket szok mutatni - ami ugyan megmagyarázza, hogy miért hideg a kezem a legnagyobb hőségben is - most meg 37,1. Pont 1. Hogy a nyavaja törné ki, most tehát itt rohadok mindenféle jobb programok és ételek híjján. Számolgattam, ez legalább 38 fokos lázat jelent, ha nem 38,5-öt, kiindulva a normál üzemi hőmérsékletem és a higanyos lázmérő érték eltéréséből.

A szavazásról meg annyit, hogy vélemény van, meg mennék is, de lázzal nem megyek, kapják be. Ha ezen az egy szavazaton múlik a döntés, akkor kardomba dőlök, de közben üzenem az el nem ment nembeteg* szavazóknak, hogy ez sokkal inkább az ő hibájuk.

* nem beteg, Magyarországon élő, amúgy szavazásra elmenni képes, tudó magyar állampolgárok

Húsvét, második felvonás

   Írta: Krónikás    a kronika kategóriá(k)ban

Nagydarab kávéi utánégetősek. Hogy jön ez a húsvéthoz? Úgy, hogy tegnap az izgalmam és a teli gyomrom három bögre kávét igényelt az ébren maradáshoz. Ez annyira jól bevált, hogy hajnali hatig forgolódtam, majd ahelyett, hogy békésen szunyáltam volna délig, fél tíz körül kikecmeregtem az ágyból.

Brunchra voltunk hivatalosak, ahonnan nem illik elkésni.

A brunch jó volt, igazi terülj-terülj asztalkám (a résztvevők megegyeztek a tegnapi ebéd résztvevőivel), aztán volt igazi húsvétólás, végül kávé sütivel, aztán mozizás.

Hajszárító

Komoly magyar hiedelem, hogy agyhártya gyulladást, de legalábbis takonykort kapsz, ha nem szárítod meg a hajad. Én kedden repültem nedves hajjal (mert nem volt időm mosás után szárítani) és még élek. Néha prüszkölök, de nem kehesen. A tesója is lelkendezett, hogy szaunázás után hóban-fagyban kapucni alatt nedves hajjal mászkált, aztán most is jól van.

Lehet magyar hiedelem, de én inkább szárítanám. A fejen át adjuk le a legtöbb hőt, ha még nedvességgel ezt gyorsítjuk, akkor nehéz elhinni, hogy ez ártalmatlan semmiség.

Gyereknevelés

Egyértelmű, hogy más gyerekét könnyebb nevelni, mint a sajátodat. Pláne, ha még nem voltál szülő. Egy öt éves gyereknek elmagyarázni, hogy ne dugd bele a mancsod mindenki kajájába, tedd a szád elé a kezed, ha köhögsz és fújd ki az orrod, ha lóg a taknyod, az csak nem lehet olyan nehéz. Mivel szinte mindenki a legkisebb jelekre is azonnal reagált, a gyerkőc a nap végére már csak a szája elé tett kézzel köhögött és egyedül is remekül ki tudta fújni a nóziját.

Tojáskeresés

A nap egyértelműen legjobb pillanata az volt, amikor eldugtuk a pároknak a tojásokat (nyuszikat, egyéb csokitermékeket) és a párok a házhoz tartozó kertben megkeresték. Városlakóként a lakásban történő dugdosás behatárolta a lehetőségeket.

Locsolkodás

Idén elmarad. Ha Rómában jársz, viselkedj úgy, mint a rómaiak. Itt nincsenek locsoló versek, nincs locsolkodás se, bár vannak festett tojások. El fogok hervadni, hacsak rá nem veszem Nagydarabot egy kis kölnizésre.

Húsvéti családi ebéd - kicsit másképp

   Írta: Krónikás    a kronika, gasztroblog kategóriá(k)ban

Sok év után végre sikerült összehozni egy családi ebédet - nálunk. Nagydarab szülei, nővére, sógora és unokahúga volt nálunk. Az ebédet két dolog nehezítette meg: egyrészt nem készültünk rá előre, másrészt nővérke és családja vegetáriánus.

El tudtok képzelni húsvéti ebédet hús nélkül? Abba bizony füstölt-főtt kötözött sonka kell, de legalábbis tarja, torma, mustár meg főtt tojás.

Mivel a sonka nem vegetáriánus, ezért gyorsan körül néztem az interneten, hogy mit lehet még húsvétra csinálni. Például palacsintát. Ha pedig palacsinta, akkor legyen belőle fincsi magyaros menü.

Innivaló

2006-os Nyakas Cuveé. Pár éve hoztam ki borkóstolóhoz, egy 5 üvegből álló fehérbor sorozat részeként. Féltem, hogy a tárolás nem tett neki jót, de kellemesen meglepődtem. A többieknek is ízlett.

Ennivaló

Ha már palacsinta, akkor olyan variáns legyen belőle, ami főétkezésnek is megfelelő: ez pedig szerintem a hortobágyi palacsinta. A vegetáriánus részlegnek gomba-paprikás töltelékkel. Mindkettő magyaros, hasonló ízvilág, tehát se a húsevők, se a növényevők nem veszítenek azzal, ha a másik étkét nem eszik.

A palacsinta

Palacsintát könnyű csinálni. Először recept után készítettem, de sokkal jobban megy a szemmérték alapján. Végy lisztet, dobj bele legalább egy tojást (sok liszthez többet), öntsd fel sok tejjel és kevés ásványvízzel. Csipetnyi só, ha édes palacsintát sütsz, akkor csipetnyi cukor. A habverővel keverd el csomómentesre, hagyd állni fél órán át (lehet tovább is állni hagyni). Adj hozzá egy evőkanál olajat, hogy ne ragadjon le a. Az állás folyamán a tészta összesűrűsödik, ezért felhasználás előtt nyugodtan hígítsd fel ásványvízzel. Ásványvíz helyett lehet szódavizet is használni, a lényeg a buborékokon van. A tészta állagának a tej és a tejszín között kell lennie.

A palacsintasütés legfontosabb eleme a serpenyő. Először egy Tesco gazdaságos palacsintasütővel próbálkoztam. Kicsi, domború alja nem melegszik át egyformán az elektromos sütőlapon, nem jó. Végül vettem egy Tefal palacsinta sütőt. Bár ez a Tescos többszörösébe került, megérte a befektetés. A serpenyővel papírvékony palacsintát lehet készíteni, anélkül, hogy olajat kéne a serpenyőbe raknom. Csak az a lényeg, hogy elég forró legyen.

Pörköltalap

Mint tudjuk, a legtöbb magyar recept úgy kezdődik, hogy végy egy fej hagymát, pirítsd meg, adj hozzá sót, paprikát. Ehhez jött még majoránna, meg kis víz és már meg is volt a pörkölt alap. Ezt választottam két részre.

Gombapaprikás

A pörköltalapba jött a vékony szeletekre vágott gomba. Felöntöttem vízzel, fedő a tetejére, had dinsztelődjön. Még szórtam rá majoránnát, sót, végül egy pohár tejföllel elkészítettem a szószt.

Hortobágyi palacsinta

A pörköltalap másik felébe a fél kiló darált hús került. Kicsit megpirítottam, babérlevelet dobtam rá, felöntöttem vízzel, fedő alatt puhára főztem. Végül egy újabb pohár tejföllel elkészítettem a szószt.

Mikor minden kész lett, elővettem két tepsit, az egyikbe a gombapaprikással töltött palacsintacsomagokat pakoltam, a másikba a darált húsos verziót. Mindkettőt leöntöttem a saját szószával, bedugtam a sütőbe - és már jöttek is a vendégek.

Desszert

Egyszerűen elkészíthető desszertet akartam csinálni, amihez meg volt minden alapanyag, amit nem lehet Németországban kapni. Kókuszgolyó. Már évek óta importálom a háztartási keksz reszelékét. Itt nincs háztartási keksz, butterkeks van, ami olyan mint a háztartási, csak van benne vaj és édesebb. Szóval totál más :) A kakaót itt vettem, a kókuszreszelék viszont otthonról jött.

Mahlzeit!

A palacsinták elfogytak. Az utolsó darabot úgy osztották fel: igazából senki se akarta, de otthagyni sem tudták. Nagydarab apja szerint a húsos verzió volt fűszeresebb, Nagydarabnak a gombás ízlett jobban. Végül is mindkettő ugyanazt az ízesítést kapta :)

A kókuszgolyók igazi teamwork volt. Én kutyultam, Nagydarab formázta a golyókat és kókuszban is meghempergette őket. Annyira tetszett mindenkinek ez az egyszerű és nagyszerű ötlet, hogy rövid bemutatót is tartottam. Tudtátok, hogy a kókuszgolyó nagyszerűen alkalmas gyurmázásra? És a végén meg is lehet enni!

Az ebéd után kávéztunk (elvileg ehhez lett volna a kókuszgolyó, amit én túl korán raktam az asztalra), wii-vel játszottunk (a kislány született tehetség, ami a bowlingot illeti), végül KO-val kiütöttem Nagydarabot boxban.

Férj

Búcsúzáskor Nagydarab papája emígyen szólt hozzám: "szóval KO-val kiütötted a férjed". Na ja, barátaink többsége a "na és mikor lesz az esküvő" kérdés előtt gondosan biztonságba helyezik bokájukat (igen, én szoktam bokán rúgást kilátásba helyezni), de ezt vele mégse tehettem meg. Úgyhogy csak nevettem, és "nem a férjem, csak a barátom"-mal igyekeztem hárítani.

A válasz azonban nem késett soká: "még".

Egy kis tejterméket a gyereknek

   Írta: Krónikás    a kronika, magyarorszag kategóriá(k)ban

Helyszín: Tesco parkoló

Szereplők: anyám, egy korombeli nő, egy kisded, jómagam.

Nagybevásárlásunk bepakolását egy 30-as nő - ápolt, tiszta, jó állapotú ruhák, jó állapotú babakocsi - zavarja meg:

- Ne haragudjanak, hogy zavarok, tudnának segíteni? - hangja sírós és elcsuklik, rajtam keresztül rohan jó pár negatív kép: talán kirabolták, megtámadták, elveszett, elszaladt, ki tudja mi történt.

- Egy kis ételt kérnék a gyereknek, ha tudnak valamit adni ... - már szinte sír, én pedig majdnem vele. Nem is gondolkozom, ott van a zacskó tetején fél kiló kenyér, nyúlok érte és adom.

- Esetleg egy kis tejterméket a gyereknek ... - vettünk egy liter tejet is, már nyúlok érte és adom.  Köszöni, hálálkodik, én meg nem is emlékszem már, hogy miket mond, ő bedobja a gyerekkocsi aljába a liter tejet, a magvas kenyeret, én pedig még belenézek a kocsiba: ott alszik egy édes kisgyerek, ki még mit sem tud a körülötte folyó világból.

Én már nem nézek rá, félek, hogy túl közel kerül hozzám, hogy felelősséget érzek, igen félek tőle, félek megkérdezni, hogy mi történt, tudok-e még másban segíteni. Ő pedig inkább megy tovább, megy egy másik autóhoz, ahol mások pakolnak finom ételeket a csomagtartóba.

Adtam, mert nem pénzt kért, pláne nem követelt, nem akarta a 100-asért cserébe elvinni a kocsim a 10 lépésre lévő gyűjtőbe, hanem enni kért. Ételt. Nem magának, a gyereknek.

Kibaszott rohanás! (gus)

Havas utak Bonnban

   Írta: Krónikás    a kronika kategóriá(k)ban

Mint említettem, rengeteg hó esett az elmúlt időszakban. Bonn különleges mikroklímája miatt itt úgyis kevesebb hó van, mint a cirka 50km-re lévő települések bármelyikén.

A járdákért egyértelműen a háztulaj felel - nem csak télen. Akár a jeges úton, akár a csúszós falevelek miatt ér baleset bárkit is, neki kell ezért felelősséget vállalnia. A járdák tehát a havazás után rövid időn belül járhatóak.

A járhatóság azt jelenti, hogy nem csúszik. Erre három módot ismernek:

1. Hókotrás. Német precizitással felkaparják a betont. Ezt egyrészt a fáról, másrészt a cipő talpából kihulló hómennyiség miatt ismételni kell.
2. Sózás. Időnként hókotrással párosul. Ritkán használják. Gondolom csak az a néhány háztulaj sóz, aki a felmelegedés előtti időszakban több tonnát rendelt belőle.
3. Homokszórás. Ez nem feltétlenül homokot jelent, hanem olyan anyagot, ami nem só (nem olvad el tőle a hó), viszont összekeveredve a hóval az már nem fagy meg. Sőt, ha jégre szórják, akkor a csúszkálást is megakadályozza. Ezt lehet a legtöbb helyen tapasztalni.

Az utak között két csoportot lehet képezni. Főutak (ide tartozik a buszforgalommal bíró út, utca), amit szépen lekotornak. A többieket viszont nem annyira tartják karban.

Pl. Budapesten egy főúttal párhuzamos úton lakom. A karácsony előtti nagy havazás után 3 napig tartott, hogy a hókotró elérjen hozzánk, de elért. Bonnban is egy főúttal párhuzamos úton lakom. Felszórták ugyan homokkal, de hókotrást egy hét elteltével se végeztek. Az utcánkból nyílik egy mégkisebb utca. Az utcában általános iskola van, de ettől eltekintve nincs nagy forgalma. Az utca (nem a járda) fel van jegesedve, ahogy a kocsik összenyomták a havat. Se sózva, se homokozva nincs, nem is törődik senki se vele.

Ha ezt látom, akkor bizony nehéz megértenem néhány budapesti siránkozását azon, hogy a hókotrók csak 1-2 (netán 3-4) nap alatt jutnak el valahová. Nálunk nyugaton, ahol a fű is zöldebb, kolbászból van a kerítés, meg úgy általában példaként mutogatják, ha otthon valami nem tetszik, olyan állapot uralkodik, amit otthon nem tapasztaltam, pláne nem a belvárosban.

Hó-hó-hóóóó!

   Írta: Krónikás    a kronika kategóriá(k)ban

Ennyi havat Bonn kicsiny városa az elmúlt években (abban a párban, amióta erre vetett utam) tutira nem látott. Én se nagyon. A hó, ami dec.31-én leesett, velünk tartott az új esztendőben is. 1 héten át tartó fagyok frissítették a levegőt, míg tegnap reggel újabb komolyabb hószállingózásra került sor.

A sok fehérséget részemről egy újabb pár zoknival ünnepeltem, ami melegebb, mint a többi, amit hordani szoktam. Egyrészt mert megérdemlem, másrészt mert kell.

Már harmadik hete, ha jól számolom, tartunk szorgosan gyalog a munkába. Fél óra reggel, fél óra este. Odafele néha veszek a Starbucksban egy kávét, pont melegen tart, amíg az irodába nem érünk. A "kicsi" 3dl-es erre a feladatra pont jó. Egyszer vettem nagyobbat is, a fél liter egész napra elég volt, de a végére nagyon kihűlt. Marad a 0,3-as.

A kantinok helyett felfedezték kollégáim (meg én is magamnak), hogy az átellenes sarkon van a Rosa Lu étterem. Mintha Gordon Ramsey tanácsait fogadnák meg: hétfőn kirakják egy hétre előre a menüt. Választhatsz 5€-s kajából, meg 7,10€-sból. Az étel gyorsan és forrón érkezik az asztalra, semmivel sem lassabb, mint az önkiszolgáló menza, és mégis étterem érzés van.

Amúgy itt ettem először (7,10€-ért) rendes pörköltet. Brauhausgulasch névre keresztelték, a pörköltbe raktak paprikát meg gombát, de nem raktak bele paradicsomkrémet, ami itt szokás. A hús finom volt és jó minőségű, olyan olvadós, ahogy anyámnál eszem az órákon tartó rotyogás után. A szószon látszott, hogy csak hagyma van alatta, meg só, paprika, meg a hús leve, ami kifőtt, meg talán egy csipetnyi bors, amiért nincs harag.

Minden rosszban van valami jó

   Írta: Krónikás    a kronika, bremen kategóriá(k)ban

Erre a mondatra mondaná unokanővérem, hogy "ez annyira magyar..." pedig talán nem is.

Ebéd közben hívtam Bremenből, hogy Osnabrücknél jeges eső esik, leálltak a vonatok, és Bremenbe se járnak már a vonatok.

Ha minden a tervek szerint ahald, akkor most ott üldögélhetünk valahol a nyílt sínpályán, s ha lefagytak az áramszedők, akkor fűtés nélkül, a hidegben. S ha így lett volna, akkor Nagydarabom most nem a takonykorból lábalna ki, hanem mindketten egyszerre zuttyannánk bele.

Amúgy 2005-ben ugyancsak Osnabrücknél jártamban keveredtem szélsőséges időjárásba, akkor is megúsztam, igaz, a 3 órás utat 6 óra alatt abszolváltam.

Régebbiek | Végére »