minibusz bejegyzései

Vannak Minibusz csodák

   Írta: Krónikás    a kronika, magyarorszag kategóriá(k)ban

Mivel múltkor morogtam, úgy illik, hogy most elmeséljem csodás Magyarországra érkezésem történetét.

Mostanában csomag nélkül repülök, ennek külön története van, amit még per pillanat nem kötnék a tisztelt nagyérdemű orrára. Ez ugyebár számos előnnyel jár, úgymint Kölnben nem kell sorba állni, csak az automatából jegyet húzok, Budapesten nem kell csomagra várni egy percet sem. Mivel Budapesten nincs automata, ezért webchekinelek nyomtatott oldallal, de lehet egyszer kipróbálom a mobilos checkint is, Kölnben pedig ismét seperc alatt hagyom el a repteret.

No tehát a sztori alapja az, hogy az én villámgyors érkezésemet lassította a tény, hogy elő kellett halásznom a Minibusz jegyemet, s miközben így teszek, hallom ám, hogy a kerületben lévő utcába szólítják az utast. Nosza sprintelek, hogy szeretnék ám én is beférni, ha lehet, s lehetett. Felírták a sofőr listájára a címet, másodikként ki is raktak szerencsésen. Talán háromnegyed óra se telt el repcsiből kiszállás és a hazaérkezés között, ennyire max. taxival vagyok gyors.

Hab a tortán, hogy a sofőr megismert, néhány dologra még emlékezett is.

Hiába no, kicsi a világ vagy mi a szösz.

Minibusz morgás

   Írta: Krónikás    a velemeny, magyarorszag kategóriá(k)ban

27-én lesz 6 éve, hogy elkezdtem bonni munka miatt repkedni. A reptérre Minibusszal megyek, mert alapvetően megbízható, olcsóbb, mint a taxi, valamint nem kell az átszállásoknál emelgetni a bőröndöt. Sőt, átszállni se kell. Alapvetően elégedett vagyok velük.

6 év alatt egyszer késtek fél óránál nagyobb időt, akkor sűrűn bocsánatokat kértek, ugye a forgalom. Mivel időben kiértem, nem is volt ezzel baj. 6 év alatt egyszer éreztem úgy, hogy életveszélyesen vezet az egyik sofőr: a Karinthy útról fordult ki a Petőfi híd irányába - ez egy elég forgalmas kereszteződés - miután a lámpa pirosra váltott. Mindezen túl még átugratott a villamos síneket elválasztó buckán is, akkor ez tette be a kaput. 6 év alatt párszor előfordult, hogy mogorva volt a sofőr, mert vagy késtem 5 percet (a busz ott lesz pl. 40-50 között, én lementem 45-kor), vagy csak simán bal lábbal kelt fel.

Általában késni szoktak, 5-10 perceket, de néha korábban is jöttek. Ma is ilyen volt. A busz 6:50-re jött, 6:35-kor felszól a kaputelefonon, hogy neki 50-re vannak Bartók Béla úti címei és kapkodjak. Már azt se értem, hogy adhatnak ki több címet egy időpontra, amit ugye képtelenség teljesíteni. De mert felszólt, kapkodni kezdtem, ami visszájára sült el és csak 6:55-re értem le.

Aztán az idős utas is kioktat, hogy mikor és hogyan pakoljak, amikor még csomagom sincs. Mert ugye nem utazok 6 éve, nem repültem eddig cirka 240 alkalommal (egy iránnyal számolva, oda-vissza ennek a fele, ha átlag kéthetenkénti reppenést számolok mínusz kocsikázás, mínusz ha ritkábban megyek valamiért). Mert én vagyok a hibás, ha negyed órával az időpont előtt nem vagyok menetkész.

Ja, nem mentünk a Bartók Bélára, nem tudom leadta-e a címeket másik kocsinak vagy csak kamuzott. És rekord 20 perc alatt kiértünk a reggeli forgalomban a Ferihegy 1-re.