sracok bejegyzései

Amikor kapcsolatban élsz

   Írta: Krónikás    a kronika kategóriá(k)ban

Ma egy hete érkeztem vissza Bonnba, ezúttal repülővel. Nagydarab 10 napon keresztül Amerikát járta és 2 óra eltéréssel érkeztünk viszsa Bonnba. Ő New Yorkból és pedig, ahogy említettem, Budapestről.

A 2 óra eltérésből 1 óra lett, úgyhogy amikor pedig átléptem - életemben előszőr a magyar-német shengeni határt, akkor meglepődve láttam, hogy Ő ott áll, és vár rám.  

Akárhogy is próbálom egyszerűen leírni, nem tudom elmondani, hogy mennyire örültem Neki. 

Valentin nap evforduloval

   Írta: Krónikás    a kronika kategóriá(k)ban

Volt egyszer egy Valentine nap, amit van, akik unnepelnek, meg vannak, akik nem unnepelnek. En altalaban nem unneplem, de ez a partnertol is fugg, es Nagydarabrol meg nem tudtam, hogy o szokott-e unnepelni, vagy nem. Igy esett, hogy Balint nap eloestejen boltlatogatas celjabol nyakamba vettem a varost, talaltam is egy cuki-geek konyvet neki, csinaltunk egy csajos estet, es mert masnap Bremenbe indultunk, este a parnaja ala dugtam az ajandekat. Volt benne kicsi szivescke is, ket kicsi szivecske csokival benne, csak hogy ne legyen annyira geek az ajandek. 

O orult, en meg elkampicsorodtam, mert en nem kaptam semmit. Kozben voltunk Bremenben, es mult az ido, es kozeledett az evfordulo. 

Elolvasom »

Latogato

   Írta: Krónikás    a kronika kategóriá(k)ban

Nagydarab hazaban toltottuk a nap nagy reszet. Anyja bolognait fozott, finom volt, nem az a szokasos gyari lotyi. Persze lehet hogy az volt, es megbolonditotta valamivel. Nem tudom. Erdekesseg, hogy anyam magarol anyosjeloltkent beszelt, most meg Nagydarab anyja felajanlotta a tegezest. Megint az az erzesem, hogy nincs kozom az esemenyekhez, csak sodrodom arra, ami masok altal elrendeltetett.

Persze, kenyelmes. Mi tobb, elvezetesen kenyelmes. 

Holnapra a mostanra eleg jol sikerulo szarvasporkoltot fozom, vendeget varunk. Vendegunk nagyon meglepett volt, es nagyon orult a meghivasnak. Ferje kevesbe, mert o epp korhazban van. Most pedig lehet talalgatni, hogy ki jon hozzank holnap.

Az eletem es en avagy miert nem alszom 2-kor?

   Írta: Krónikás    a kronika kategóriá(k)ban

Azon gondolkodtam, hogy ha mar nem tudok aludni (hajnali kettokor), akkor befejezhetnem az amerikai kronikakat. Mar nincs sok hatra, ket nap, meg a hazaut. Nem kis teljesitmeny, ha belegondolok, hogy jo ket es fel hettel voltam lemaradva, meg persze azutan is tortentek esemenyek.

De megse az usarol irok, hanem arrol, hogy miert nem alszom. Az ugy volt, hogy eleg szar napom volt. Nagydarab megint videken volt, ugyhogy vegre megint koran bementem ceghez. Viszont epp ezert nem volt zsemlem, ezert nem reggeliztem, ezert elmentem enni. A kartyam hatarol mar reg lekopott a magneskartya egy csikja, a chip is nagyreszt torott, de ajtot meg nyit, tegnap pedig bebizonyosodhattam arrol, hogy etelt mar nem ad. Nem tudom mi penz lehet rajta, eleg reg voltam enni. Vettem uj kartyat - 2,50-be kerul az ilyen mulatsag - feltoltottem penzzel, es vettem egy kistanyernyi koretet. Mint a regi "szep" idokben. Viccelodtunk az asztalnak. Megfogyatkoztunk. Nem, nem azert, mert tobben elmennek, elmentek a cegtol. Aki elmegy, o velunk volt, aki el fog menni, o pedig szabin. Akik pedig mar elmentek, ok csak nagyon ritkan ettek velunk. En se tul surun.

Joan of Arcadia-t neztem. Nem egy nagy durr, es persze megertem, hogy ket evad utan levettek a musorrol. Vegulis hany bort lehet lehuzni arrol, hogy egy 16 eves ugy gondolja, beszel Istennel. A vicces inkabb az, hogy az egyik foszereplo fazon a fiatal Jack O'Neill-t jatszotta a Stargate-ben. Megneztem imdb-n a srac aktualis fotojat, nem nagyon emlekeztet arra a rovid haju kissracra.

Foglaljuk csak ossze? En itt ulok a nappaliban, olemben a notebookkal - megjegyzem lefagy a labam - a pasim meg bent alszik. Nagyapam tok kiakadt arra, hogy Nagydarabot a pasimnak emlitettem, mert hogy az mar milyen. Bunko. Mondta o. Aztan gondolkoztam, hogy mit is mondhatnek rola? A baratom semmitmondo. Van tobb is, de ettol ugye nem lakunk egyutt, vagy bujunk agyba. A szerelmem - nekem tul intim. A szeretom - arrol az jut eszembe, amikor mar hatodik eve 45 vagyok, cigizek, es a coca cola lightos fiurol beszelgetek a szinten eletunt de kejsovar baratnoimmel. O a szeretom, krakogom, es a tudomet egy kobmeter fust kisereteben kikopom az asztalra. A parom? Ez nalam szinte a "hosszutavu kapcsolat, amely akar hazassag is lehet, lehetett volna" szinomimajava valt. Jobb hijjan maradt a pasim.

Egyebkent o is elkezdett blogolni. Nemetul, persze. Rajott, hogy nem is olyan rossz dolog megosztani az emlekeket masokkal, hatha masokat is erdekel belole valami. Egyelore megalkotta az elso bejegyezest, amiben epp azt meselte el, hogyan szeretett bele a fovarosomba. Remalom - en pl. tuti megutaltam volna a varost.

Ott tartottam, hogy ulok a nappaliban, lefagy a labam, es Nagydarab meg az uvegajto mogott alszik a meleg agyban. Na jo, akkor itt vege is van a 16 perces miert nem tudok aludni monologomnak...

Hablaty

   Írta: Krónikás    a kronika kategóriá(k)ban

A kovetkezo temakrol nem irtam a mult heten:

  • hetvegen volt Rhein in Flamme. Errol fogok irni, amint kapok kepeket.
  • mi a helyzet az uj projekttel
  • milyen ido van Bonnban
  • vegul pedig a fontos dolgok, a vilagmindenseg, meg minden.

Rhein in Flamme jo volt, mondom lesznek kepek, talan mar holnap, es akkor nem csak leirom, de meg is mutatom.

Van szep, uj projektem. Volt felreertes, miszerint nekem mindenfele struts-szal, meg jsp-vel kell majdan foglalkoznom, de ma kiderult, hogy megse. Marad az Eclispe RCP, ami szep es jo, es vastag kliens, amit meg szeretek fejleszteni. A nap nagy reszeben ugy csinalok, mint aki szorgalmasan dolgozik (holott nem), es hetfon (azaz kedden) majd jol pofara fogok esni. Azert fogok olvasni, valoszinuleg utolso pillanatban, es majd eljatszom a nagyonokost.

Az idojaras - csak ha erdekel valakit - iszonyu hulye. Egesz mult heten nyavajgott az ido, dzsekiben maszkaltam, meg pulcsit is volt, hogy fel kellett vennem. Penteken ez szepen kicsucsosodott egy szeszelyes napban. Az egyik percben esett, olyan erovel fujt a szel, hogy a fak derekban hajoltak meg, a masik pillanatban verofenyes napsutes, ami leimadkozza az emberrol a ruhajat.

Jut errol eszembe, Pocket Coffee-t akartam venni, mert anyam szereti, es egyszerubb magaval cipelnie, mint egy kanna kavet, szoval akartam venni, de nem volt sehol. Es akkor ott voltam a boltam, anyam felhivott, hogy mit csinalok, mondtam semmit, csak vasarlok picit repulo elott, es akkor jol megnezett egy srac. En is megneztem - hogy mit nez - aztan annyi. Megyek hozza, hogy mondja mar meg hol a pocket coffee, persze nemetul, erre mondja "mi beszelhetunk magyarul, en tudok magyarul is". Edes akcentussal. De segiteni nem tudott. Meg megneztem a Kaufhofban is, de ott se volt, es azt mondtak, hogy szeptemberig eselytelen, mert a melegben elolvad, es kifolyik a kave.

A repulout hosszu volt es unalmas, ambar mp3-at hallgattam es hasogatott a fejem. Mellettem magyarok ultek, de en nem voltam hajlando magyarul erteni. Hulye bunkoja. Mar nem a szomszedom, hanem az utastarsaim nagyresze. A szomszedom csak izzadsagszagu volt. Valoszinuleg en is, mert en se erre a hullamzo idojarashoz megfeleloen oltoztem. 

Egyebkent nem vagyok magyarellenes, bunkosagellenes vagyok. Most epp a magyarok voltak bunkok (kiallitas volt Kolnben, gondolom onnan mentek haza), amikor a nemetek bunkok, akkor nemetul nem vagyok hajlando megszolalni. Vagy ha muszaj, akkor torom, de nagyon.

Errol meg az jutott az eszembe, hogy amikor tegnap jottem vissza, akkor raszoltam a mogottem ulo ket sracra, hogy probaljanak meg "intelligens lenyek" modjara viselkedni. Szoval ne rugdossak a hattamlamat, mert az szar erzes, de cserelhetunk, es akkor en rugdosom oket, hogy megtudjak milyen erzes. Egesz addig neztem rajuk, amig az egyik lesunyta a fejet, es azt nem motyogta "Schuldigung". Szoval kezdek olyan lenni, mint a sajat anyam, es ez nem jo. Amugy azzal semmi bajom nem volt, hogy a rugdosashoz orditoztak is, es hangosabbak voltak mint az mp3-playerem max hangeron, de a rugdosast nem birom. Azert neha meg belemrugtak es vihogtak is hozza, de legalabb nem rendszeresen. Ez is valami.

Frank kijott ertem a repterre, meg ki is vitt, es most eloszor bucsuztunk el repteren ugy igazan, mert multkor csak megoleltuk egymast. A megoleles nem szamit, itt a baratokat is szokas olelgetni. Nalunk ugyebar a puszilgatas szokas. Szokasok meg kulonboznek.

Otthon egyebkent nem grilleztunk, hanem jatszottunk tovabb. Szerepet. Jelentem elraboltak, a varos alatti csatorna egy helysegeben kuksolok etlen, szomjan, ket honapos terhesen (lassan lehet, hogy harmadikba leptem?), es mint OOC* meghallottam, megoltek a boszit, aki fogva tartott, es fogalmuk sincs arrol, hogy hol vagyok, eltekintve attol, hogy a csatornaban. 

Out of Character

 

 

Csaladi ebed

   Írta: Krónikás    a kronika kategóriá(k)ban

Csaladi ebed, spargaval. (Figyelem, ez volt a gasztro resz. A sparga. Erted.) Mindenki kicsit feszult, kicsit ideges. Kiveve a papat. O nyugisan figyeli az esemenyeket, bort tolt, vizet ad. En feszengek, mert ez az elso "hivatalos" ebedunk a szuloknel. De nem szolunk semmit, csak titokban fogjuk egymas kezet. Az unokahug (2 eves) kozli, hogy o nem a baratomhoz akar menni, a nagybatyjahoz, hanem hozzam. Kisebb csoda. Az idegenekkel szemben tartozkodo, mondjak.

Nem dohanyzom. De neha ragyujtok. Ezert hoztam most masfel hetre majdnem 4 csomag cigit. Megkerdem hat, mert jolnevelt vagyok, hogy a kertben ragyujthatok-e. Igen, persze, barmit, akar kokozhatsz is. Kohintek, meredten bamulok, biztos felreertem. De nem, a pasim szerint is ezt mondja az anyja, aki kicsit ideges. Nem csodalom, en is izgulok.

A fagyival (ujabb gasztronomiai megjegyzes, elememben vagyok) lenyugszanak a kedelyek. A kislany felfedez egy lavort, vizzel, es hajot akar. Nosza hajtogassunk! Egyedul en emlekeztem egy origami gozosre, amit rogton meg is mutattam mindenkinek. A "gyerekek" korulottem szorgosan hajtogattak. "Jolvan, akkor a sarkot hajtsd be a kozepeig..." Aztan rajottunk, hogyan kell vitorlast hajtogatni. Mire megvoltunk a muvekkel, addigra Devat mar nem erdekelte a tenger...

Nagyfiu es cukorfalat

   Írta: Krónikás    a kronika, szemelyes, gasztroblog kategóriá(k)ban

Frank ma szabin volt, de amikor megkerdeztem, hogy "akkor ma ugye nem akarsz bevinni az irodaba" tok edesen azt mondta, hogy "de igen". 5 percen belul menetkesz volt, nekem meg tollaszkodnom kellet a keszulessel. A munka ma eleg jol ment, meg akkor is, ha nem igazan azzal foglalkoztam, amivel kellett volna. Ellenben bebizonyitottam magamnak, es remelhetoleg a volt fonokomnek is, hogy a regi progim megiscsak multithread-es, meg thread safe, meg minden, ami miatt hoborgott, es ha ebbol nem ert senki egy szot sem, azzal sincsen semmi baj.

A nap, legalabbis a munkaval telt resze valahogy eltelt, aztan delutan ott ultunk az autoban, es setakocsikaztunk a Bonn-kornyeki dimbes-dombos videken. 

Estere pesztoval toltott csirkemell frissen sultve, rusztikus sult krumplival, hagymaval, gombaval, salataval volt a menu, mindezt az erkelyunkon elfogyasztva. Egy piszok rossz Szeremley rozeval probalkoztunk kiseronek, aztan inkabb ratertunk a paprikas palinkara.

Ujabban van egy jatekunk. Ha nincs mit mondanunk, akkor megkerdezem:

- Na, nagyfiu?

Mire a valasz midig:

- Na, cukorfalat?  

15 minutes counting

   Írta: Krónikás    a velemeny, kronika kategóriá(k)ban

15 perc es visszaszamol. Lelepunk cegtol, mint a vadlibak, elhozzuk Volvot (pontosan nem tudom, hogy hogyan, netan mindketto majd a parkolohazban all, vagy visszajovunk irodaba...), de hozzuk, mert a nemetek nem szarakodnak, itt kerem szorviz van, mit nekik ablakcsere, kerekcsere, komplett atvizsgalas...  Holnap nekem kell havert felhivni, a Szuzumon esedekesse valt a nyari gumik csereje, olyanom meg nincs, miutan eletveszelyesnek nyilvanitottak a 4-bol 3 darabot. Visszaterve a Volvora, mar csak azert se szarakodnak, mert kilencvenakarhany euro egy ora szervizdij, es ha tulszamlaznak, akkor rohadt sok karteritest kell fizetni. Nem eri meg, a vak is latja.

Update on Irany Bremen!, beszelgettem az ugyvedi irodaval, es ahogy Symour is mondta, a fel-le szallo csovek a haz tulajdona a ***** a kozos kepviselobe. Meg megkerdezem, hogy mi a teendo felujitas eseten, akkor hogy kell intezni az ugyeket.

Olvastam ma Velvetet, es kiderult, hogy amitol a 30-50 eves korosztalyba tartozo ismeroseim 90%-a szenved, az un. kapunyitasi panik. En pont nem emlekszem, hogy ilyennel talalkoztam volna (az ismeroseimen kivul), de elkepzelheto, mert 2005-ben nagyon vacakul voltam. Igaz, akkor vacakul ment a ceg is, az akkori pasimmal se volt minden faklyasmenet, es kulonben is.

Rendszerint a magasabb végzettségű, és már néhány éves munkatapasztalattal rendelkező fiataloknál fordul elő. Megjelenésével az érintettnek hirtelen kicsúszik lába alól a talaj, nem leli már örömét munkájában, és magánéletében is elbizonytalanodnak. Rendszerint egy-két évvel azután csap be, hogy az ember megkezdi rendes, felnőtt életét.

Na ezzel sose volt bajom, de jopar embert fel tudnek sorolni, es nem feltetlen 1-2 evvel munkakezdes utan. Persze lehet, hogy bizonyos barataim 26-28 evesen kezdik meg "rendes, felnott" eletuket, de ebben a mai napig ketkedem. Szerintem nem lehet mindegyikojuket felnottnek nevezni.

Jelei egyebek mellett a fásultság, a kiégettség érzése, az illúzióvesztés és a döntésképtelenség. A kellemetlen tünetek között szerepel a közeli jövő iránt érzett félelem illetve szorongás.

Oke, ezt ismerem, legalabbis a kozeli jovotol valo felelmet. Vajon mit csinalna a cikk iroja kozel 2 millio forintos adossaggal a zsebeben, allas nelkul?

Emellett szembesülhet a sok kötöttséggel, a munkahelyi korlátozásokkal, például, hogy mennyire kevés szabadsága van egy évben.

Nekem konkretan annyi szabadsagom van, amennyit akarok.  Az, hogy nem kapok olyankort penzt, az mas lapra tartozik. 

/* ide jon egy dilbert kep, ha megtalalom */

Ha viszont váltani akar, akkor tudja, hogy újra a ranglétra legalján kell kezdenie, ami persze megalkuvásra és maradásra készteti.

Mar mert kellene? Mert a cikk iroja nem bir a karrierjenek megfelelo szinten elhelyezkedni? 

Reálisabb elvárásokkal kell nekivágni a munka világának és nem árt, ha az ember már az iskola közben is kipróbál egy-két állást.

Ezzel teljesen egyetertek, meg ha en magam nem is tartottam be ezt a tanacsot. Mazlista vagyok, vagy tokeletes, az elso melo, amit "hivatasszeruen" csinaltam, az a mai napig szorakoztat. J

Das perfekte Dinner

   Írta: Krónikás    a kronika, gasztroblog kategóriá(k)ban

A tokeletes vacsora egy nemet doku-sorozat. Ot, egy varosba valo idegen foz egymasnak, mindennap masnal van a vacsora. A sorozat megmutatja, hogyan foznek, esznek, kukkolnak korbe a lakasban, meg a pontozast a vegen.

Tegnap nalam volt a perfekte Dinner, ha nem is a sorozat, de kollegak, ismerosok. Szarvasporkolt kerult meghirdetesre, meg a vega Joachim is eljott, aki a szulinapom ota nem is annyira vega. A baratnoje viszont nem szereti a vadat, neki kulon osszedobtam egy kis aprosagot. A porkolt tok jo lett, kicsit keves szosszal, mert az utolso felontes es a talalas kozott eltelt 15 perc alatt elfott a le. Claudia az egyik kedvenc "osszedobok valami aprosag"-omat kapta, hejaban sult krumpli a mama receptje alapjan, parolt hagyma, gomba oreganoval izesitve, melle curryben pacolt tyukocska mejje.

Desszertnek Frank bontott meg egy fagyisdobozt, leontottuk M&M's-szel. Aperitifnek, a foetelhez, es a desszerthez is vorosbort kinaltunk Miska kancsobol. Gyomorrontast elkerulendo palinkaval ontoztuk meg torkunkat, mikozben a balkonon felavattuk az uj kertibutorainkat.

Fazit: 6an igenis elferunk! 

Cocktails and Dreams

   Írta: Krónikás    a kronika, bremen, szemelyes, gasztroblog kategóriá(k)ban

Az elet szep... es en is szep vagyok... sallala...

Penteken hajnali fel 1-kor (delben) berobogtunk az irodaba. Frank elotte meg befekudt birkanyirasra, a vegeredmeny egy katonas vagas lett, amihez az (uj) zold pike-poloja kitunoen passzolt. Egy email, egy zsemle, egy kave es 10 perc utan bepakoltuk a csomagokat a Volvoba, tetot lecsuktuk, kez a kezben, automata D-n, es elindultunk Bremenbe. Kabrioban nem lehet teperni, ezert szepen 110-120-szal csorogtunk vegig az autopalyan, aztan amikor hideg lett, akkor becsuktuk a kocsit, de igy se mentunk sokkal gyorsabban. Minek, nem hajt a tatar. Igaz, meg akartuk nezni Munstert, de azt mar Munsternel jarva is lattuk, hogy nincs ra sok eselyunk. Ebedeltunk is egy tankstellenel, volt Burger King, King Wings, meg hagymakarika, nyammi. Komotosan negyed nyolc korul meg is erkeztunk, lecuccoltunk, vartuk a tobbieket.

 

Perry annyit meselt mar a bremeni koktelbarrol, ami sok kituntetest szerzett, mi meg annyira regota ragtuk mar a fulet, hogy most vegre el is mentunk. Lemon Lounge a hely neve, kicsit snob, de a maga snobsagaban hangulatos. Feltorekvo ifju menedzsereknek kotelezo, a vendegkor viszont nem ezt mutatta. Minden korosztaly, es a legtobb kozeposztalybeli reteg megtalalhato volt. Az arak... nos 7 euro alatt nem volt koktel, a Zombie 9 euro volt. Mind ez, mind a Bloody Mary szep nagy poharban jott, mindkettoben erezheto volt az alkoholtartalom. Nem akarom kedvenc magyar kavezomat lehordani, de a Veres Marcsajuk eltorpul e mellett. Kezdve azzal, hogy nincs benne tobasco szosz, es megemlitve azt, hogy a vodka minosege es mennyisege, amit felhasznalnak a koktelhoz, nem hasonlithato ossze. Az ara sem. Ha jol emlekszem, otthon 300, 340 ft-ot fizettem erte.

A nap nagy esemenye volt, hogy Frankkal ugy dontottunk, bimbozo kapcsolatunkat nem fogjuk titkolni a tobbiek elott. Igy amikor kollegina megerkezett a pasijaval, akkor mi szokasunkhoz hiven egymast atkarolva ultunk a kanapes reszen. Iroda-tarsam igazan kivancsi volt, rogton Frank melle huppant, es a fulebe susogta: "Na akkor most mar egyutt vagytok?". Igen, egyutt. Azt pontosan nem tudjuk, hogy miota. Talan azota, hogy egy grillezes utan eloszor csokoloztunk. Talan azota, hogy eloszor aludtam (el) az agyaban. Talan azota, hogy titokban fogtuk egymas kezet az asztal alatt a disznokajalason. Aztan azonban tudjuk, hogy mi az elso emlekunk a masikrol. Frank arra emlekszik, hogy milyen polo volt rajtam az elso nap, amikor meglatott az irodaban. En csak azt  tudom, hogy valami orult a mangorol beszelt allandoan. 

A tarsasag nagy resze ejfel korul lelepett, mi meg harmasban maradtunk. Ekkor ittam meg a Zombit. Kellemesen fejbecsapott. Szerencsere elotte elmentem a WC-re, utana mar nem sikerult. A fiuk (Frank es Perry) meg ittak egy par 15 eves rumot (Eldorado) en csak a nyelvem dugtam bele, de mar igy is fejbe csapott. Meg elszivtunk egy 1990-es szivart, ami kemcsoben taroltak, hogy ne szaradjon ki (Perry kapta ajandekba), aztan taxival hazamentunk. A taxira szukseg volt, pedig nem is laknak olyan messze a bartol.

Otthon meg megittunk egy poharka fincsi vodkat. Mint kiderult Perry erre mar nem emlekezett, en pedig sosem felejtem el, ahogy a faltol falig dulongelve fordult meg.

Sweet Dreams... igen, edesek voltak az almok, igaz, csak  masnap reggelig... Vattaba csomagolt fej, szedules... 

Struthio camelus

   Írta: Krónikás    a kronika, gasztroblog kategóriá(k)ban

Szombatot arra akartuk szanni, hogy bevasaroljunk. Pontositanek, Frank akarta erre szanni a szombatot, en meg csak csatangolni akartam a varosban. De nem jott be, mert Franknak fajt a feje, es visszaaludt. Ehelyett delutan elmentunk sushi-t enni az IchiBan-ba, ahol eleg klassz "Offer of the day" volt. Onnan tovabb mentunk fagyizni a Haagen Dazs-ba, ahol vegre megint volt mango, ami ugy tunik az polos bringasokkal tunik elo, es el majd osszel. Utana egy kave kovetkezett a Starbucks-ba, ahol most egy uj is nyilt, talan egy saroknyira a korabbitol. A Starbucks teraszan jot moziztunk Joachimekkal az utcan kozlekedo mindenfele alakokat. Divatba jott a leggins felett hordott miniszoknya, amit lehetoleg minnel nagyobb seggen kell hordani, es az egyeb orultsegek.

Az ingvetel egyebkent egesz jol sikerult, raadasul sikerult meggyoznom a sracot arrol, hogy a zold szin igenis jol all neki, de a narancssargahoz kell valami kiegeszito szin, kulonben belesapad. Aztan meg egy kis sorozes az Alter Zoll-nal, es a nap tokeletes lett.

Vasarnapra grillezest terveztem, bar Joachim egy kicsit belekavart. En ugy gondoltam, hogy felavatjuk a nemregiben vett kertibutorunkat, es en grillezek, o meg ugy gondolta, hogy ha hetfon ugyis jon a takaritoneni, meg nekik nagyobb a teraszuk, akkor naluk grillezzunk. Meggyozott :)

Vittem magammal ket zacsi disznohust, amit elozo este beleraktam pacba. Az egyik a modern fuszervilagban klasszikusan nevezheto currys pac volt, olajba so, bors, rengeteg curry, hus pacleban megforgat, zip-bag zacsiba bepakol, atraz, amugy Jamie Oliveresen, aztan bevag hutobe. A masik kicsit magyarosabbra sikerult, a pacot most is az olaj adta, sok csipos magyar paprikaval, csipetnyi so, bors, es egy fej fokhagyma. Nyammi. Nem mondom, jol sikerult.

Raadasnak az Aldiban vasarolt strucchus volt, ami a grillre dobva, furcsa ... nevezzuk inkabb szagnak ... tehat szagot arasztott, ami elvette az elvezet lehetoseget, mert hiaba volt a hus omlos, mikozben arra kellett gondolnom, amit percekkel elotte ereztem.

Egy rovid kirandulas a godesbergi toronyba, le a fagyizoba. Onnan csaladi kavezasra Frank szuleihez. Mondom csaladi, mert ahogy Frank anyukaja mondta, mi egy csalad vagyunk...

Update special

   Írta: Krónikás    a kronika, szemelyes kategóriá(k)ban

Update kovetkezik egy osoreg bejegyzesemre. Ott alul kell nezni, az utolso mondatot. Meglagyitotta. Mar el is felejtettem, milyen az, ha az ember nem egyedul ebred. Nagyon jo.

apr.2. - mert en elfelejtem 

Az elet meg a vicc, a vicc meg az elet

   Írta: Krónikás    a szemelyes kategóriá(k)ban

Szalad a pipi a tyúkudvarban, utána a felhevült kakas; rohannak, rohannak. pipike közben gondolkozik: Ha most megállok, azt fogja hinni, hogy kurva vagyok... ha még sokáig szaladgálok elole, frigidnek fog tartani....... megbotlok ....
 
Tegnap esti csendelet: ul a kanapen, en fekszem, fejem a mellkasan. Aztan elalszom.
 
A punkosdi bringaturan egyszeru rendeles okan Perry ketagyas szobat foglalt nekunk.  

Vasarnapi ebed

   Írta: Krónikás    a kronika kategóriá(k)ban

Frank szuleinel voltunk ebedelni. Idillikus csaladi kep, a ferfiak reszvenyekrol es befektetesekrol beszelgettek, mi nok pedig a cipo es nadragvasarlas rejtelmeirol.
 
Mielott leultunk a befutott kandallo ele kavezni, anyam ramcsorog, majd ezzel a mondattal teszi le: "jol van, akkor nem is zavarlak tovabb, csak ismerkedj a leendo csaladoddal".
 
 

Ez a fiuk dolga

   Írta: Krónikás    a kronika kategóriá(k)ban

Marmint hogy randira hivjak a lanyokat. Mert istok occse, az a tegnapi vacsi, az randi volt. Apropoul annak megunneplese szolgalt, hogy megjelenek (mint ahogy azt tegnap emlitettem mar). Levelet is kaptam, az irasos kozlesre nem voltam eleg jo. Node sebaj, elso harom novellamrol van szo (eletemben), azaz innen elvileg csak fejlodni lehet. Tehat olvasni, olvasni, olvasni es irni, irni, irni. Az elobbi nehezebb, az utobbit viszont ti szenveditek el.
 
Szoval ennyit a novellarol. Este a Take Two-ban kajaltunk. A Take Two egy kellemes hely, mitobb hangulatos, bar neha hatarozottan olyan erzesem volt, hogy tegnap volt a homokos napja, leven tobb egynemu par csevereszett, mint ellenkezo nemu. Namost ez meg lehet a veletlen muve, de hogy egy nyizga torok a ketajtos szekreny meretu torok bicepszet tapizza, az azert nem. Nalunk azonban nagy a tolerancia, es senki nem kovezi meg oket, ha smarolnak a villamoson, tehat spongyat ra.
 
Szoval a Take Two hangulatos, a ket szemelyes meleg Tapas talat csak ajanlani tudom (a hideg Tapas-szal mar 22euro, es a felet mindig ott hagyjuk). Volt Tequila Sunrise, meg Sex on the beach, Mojito es valami Russian ize. Ebbol az elso kettot ittam en. Desszertnek felbevagott sult banan, vanilia fagyival es karamell szosszal. Megvan? Latod szemeid elott? Oke, akkor most kovetkezokepp kepzeld el: hatalmas lapostanyer, rajta kozepen izlesesen elhelyezve a ket felbevagott banan, ranyomva harom gombocka vanilifagyi, es mindazt, amit nem fedett le eddig valami, szepen felontve karamellaval. Diszitsd eperrel, almaszeletkekkel meg narancsszeletkekkel. Nyammi.
 
A Tapas-nak hala, utolagosan meg moccani is birtam, elmentunk a bringamert, szerencsetlen mar ket ejszakat a Posta elott toltott, mert a gazdija egy lusta diszno. Ize. Liba. 
 
Otthon tevet neztunk meg, en noverkemmel csetelgettem, o meg beszunyalt a kanapen. Mikozben en utemesen vertem a billentyuket, arra lettem figyelmes, hogy o meg utemesen szuszogja a levegot. Hat nem egy idilli kep?

Eloszor

   Írta: Krónikás    a kronika kategóriá(k)ban

Sok mindent el at az ember elso alkalommal. Peldaul eloszor koltozik ossze valakivel kulon haloszobaban. Nos, most van az elso alkalom, amikor harom szobaval arrebb valaki itt szuszog a lakasban. Innentol nem az enyem, es a fuggonyhiany ellenere sem rohangalhatok puceran a haloszobam es a furdoszoba kozott.

Van olyan elso alkalom is, amikor az ember eloszor hasznal egy programot. En ma mero kivancsisagbol racsodalkoztam az Internet Explorer 7-re. Nem sok hozzaszolni valom van az index kritikajahoz. Sikitofraszt kaptam elosre, mert nem talaltam a menut. Aztan masodikra is, mert megtalaltam a Tools-t, es abban az Internet Optionst. Ez nekem atmenetileg eleg volt. Arra ugyan nem vagyok kepes ravenni, hogy a BigBrother Google-t hasznalja keresonek, es arra sem, hogy a MySearch toolbart eltuntesse. Nem csak atmenetileg, hanem vegleg.

Egyebkent tetszik a letisztult formaja. Lehet, hogy skint kellene valtanom a Firefox-on, hogy kicsit vekonyabb betukkel irja ki a menusort.

Egy featuret nagyon vonzonak talalok benne, kivancsi vagyok mikor veszi at a Firefox:

Vegul pedig, ha elolvastal idaig, akkor jutalmul ket humoreszk. Az egyszeruseg kedveert most csak egy link, aztan szepen bemasolom, elvegre ismetles a tudas anyja.

Informatikai csajtipusok
Szamitastechnikai viccek (egysorosak) 

Lorem ipsum

   Írta: Krónikás   

Mondhatnam, hogy a mai napom a bekes semmitteves jegyeben telt - legalabbis eddig, de ez sem igaz. Miutan feleslegesen probalkoztam tovabbi beszelgetest kezdemenyezni haverommal, meg orakon keresztul ebren voltam. Ebben csak az a szep, hogy fogalmam sincs, hogy mit csinaltam. Reggel ennek koszonhetoen edesdeden sikerult elaludnom, majd az agyban elkovetett reggeli tornagyakorlatok helyett jatszotam egy kicsit a notebookommal. Anyam telefonhivasa ebresztett ra arra, hogy talan be kene menni dolgozni. Legalabbis a melohelyre. Itt sikerult eszrevennem, hogy a dvd-rol hianyzik a kepek fele, raadasul azt se tudom hol vannak, es kulonben is. A mysql-t is hiaba telepitettem fel uj hobbimhoz, mert valami security beallitasok miatt nem mukodik. Azonkivul telefonalgat az egesz vilag, es kulonben is, jo lenne, ha atalakulnek kft-nek, mert itthon a "szabaduszo programozo" kifejezes egyeni vallalkozo eseteben osszefugg a kenyszervallalkozoval. Azzal persze senki sem torodik, hogy en nem akarok alkalmazott lenni.
Symour mondta, hogy nem irok az erzeseimrol. Hat tessek, most itt van. Kicsit ossze vagyok zavarva. Ott van ugye leendo lakotarsam, aki amugy egy kedves figura. Pont azon az uton halad, amivel engem siman behalozhat, ha ez a szandeka. Es ott vannak a rokonaim, uzletfeleim es barataim, akik az eskuvonket tervezgetik. Es most egyutt fogunk lakni. En pedig itt nyavajgok, es nem tudom, hogy mit es hogyan tegyek. Mert ellenkezik az elveimmel es a szandekaimmal, hogy kollegaval, mi tobb, fonokommel, barmi tobb legyen koztunk mint baratsag.
Meggyozendo magamat alljon itt az amcsi filmek kedvelt merlege:
+ kedves, joszivu, es szemmel lathatoan kedvel engem
+ emiatt a nemet melo miatt sorra mentek tonkre a kapcsolataim, tobbseguk meg azelott, hogy lett volna belole valami, ezt valoszinuleg nem tenne tonkre, hogy csak 2 hetente talalkozunk (mar ha), hiszen ugyis mindig egyutt logunk
+ jol megertjuk egymast (lasd fent: "ugyis mindig egyutt logunk" - kiveve, amikor nem)
+ nem kozonbos, kulonben nem lognek vele.
+ nincs baratnoje (kulonben hogy tudna allandoan velem logni)
+ lakva ismeri meg egymast az ember, mi elobb osszekoltozunk, ha barmi is kialakul (ennel tobb, az mostantol lesz). Ennyivel elorebb leszunk, mint a tobbi par. Mar ha par leszunk.
* kapcsolatban nem erdekelnek az anyagiak, a volvo cabrioja viszont kifejezetten vonzo
* kivulrol mindenki azt hiszi, hogy mi mar reg egyutt vagyunk (idegenek ilyesmit jobban meg tudnak allapitani)
- nemet, en pedig nem akartam itt elkotelezni magam
- kollegam, a fonokom, ilyet lattam mar es nem lett jo vege. mas karan tanuljon az okos.
- nem almaim pasija, de hat ki az? en se ugy nezek ki, mint sandra bullock.
- lattam a lakasat, mielott kitakaritott volna, lattam az edenyeit, miutan elmosta
- nem volt szerelem az elso latasra, puccini se szolt, es nem egy filmsztar (The Mirror has two faces)
Az eredmeny egyenlore 6:5. Valamit kihagytam volna?

Lakhatosag es egy kedves srac

   Írta: Krónikás   

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy felelotlen kiscsaj. Ez a kiscsaj, aki nem is volt szoke, nem is volt (tul) buta, nem is volt annyira felelotlen, hisz epp felelossegtudata hajtotta ot Bonnig, hogy elegendo penzt keresven betomje a penztarcajan felelotlensege okan tamadt lyukat. Na igen, nem kellett volna kapitanyabb lennem a kapitanynal, akkor nem sullyedtem, sullyedtunk volna el a hajoval egyutt. Mindez azonban mar a mult.
Ahhoz, hogy az ember Bonnban dolgozhasson, negy dologra van szuksge.
1 repulojegy, vagy azzal ekvivalens transzportalasi lehetoseg.
2 szallas. Lehet ugyan aludni az irodaban, de az ember egy ido utan igen budos lesz, nem tesz jot a gerincenek es az interperszonalis relacioinak (© Johnny) sem.
3. nemi nemu koltopenz. Tapasztalatom szerint ha az ember osszehuzza a derekszijat, akkor 100 eurobol heti 1 kocsmazassal ki lehet jonni.
4. es vegul, de nem utolso sorban nem art egy munkahely. Mar csak azert is, hogy a koltopenz honap elejen potlasra keruljon.
Tortenetunk fohose mindezen dolgokkal rendelkezett annak idejen, amikor megerkezven atvette kollegaja lakasat. A lakast a kollega talalta, minden bizonnyal nagyon orult neki, hiszen a fekvese igen kedvezo, kozponti. Raadasul Jimmy sokszor emlegetett kocsmaja, a Weiher's Eck is baratsagos kozelsegben van - ahol a harom kitetel mindegyike teljesul - olcson, jot (es sokat), gyorsan. Arrol ne is beszeljunk, hogy a munkahely 20 perc seta, amit felelotlenseg lenne legalabb egyszer nem abszolvalni (pontosan egyszer!).
A lakas egy kedves kis lyuk, ~20 nm-en a legfontosabbak: szoba, nappali, etkezo, konyha, ajtoval elkulonitett wc+tusolo. Ezert felelotlenunk fizet egy konkret osszeget, ami nem erdekli, mert o felelotlen, es mert ugyis a ceg fizeti. A ceg fizeti is, tobbe-kevesbe rendszeresen. Felelotlenunknek tobb osszetuzese is van a hazinenivel, akit immaron a hazisarkany elnevezes illet, kolcsonos megsertodesek utan a sarkany kijelenti, hogy o utalja felelotlenunket, aki nem nyilatkozik rola, hogy az erzes kolcsonos. Miutan kozoltem vele, hogy nem vagyok vevo Rilkere, sem egyeb baromsagokra, abba is hagyta a spammelesem.
A mai levelet nem tudtam hova tenni. Hisz utal. Frankkel jot leveleztunk a temaban, majd egyszer csak ez jott:
 
"orulj neki, hogy megszabadulsz a notol...
<trefa>  ... es egy kedves, szeretetremelto, helyes fickoval bonn legszebb lakasaba koltozhetsz </trefa>"

 Ok, tudom, kockak vagyunk mindahanyan. De nem aranyos? Meg a vegen meglagyitja a szivem.